Nincs betiltva a szocializmus gondolata, mint Észak-Koreában a tánc

– A Tóth Bertalan-féle vonal elvtelen, pénzhajhász, korrupt, amit semmi szín alatt nem tudtam támogatni – mondta lapunknak az MSZP-ből 2019-ben történt kilépését követően. Új pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom megalapítása után kijelentette, a 2022-es választáson a mandátumok tizenöt százalékát szeretnék megszerezni. A közvélemény-kutatások szerint ettől a céltól nagyon távol vannak.

– A reményeim abból táplálkoznak, hogy Magyarországon a valódi baloldalnak már évtizedek óta nincs képviselete, ugyanakkor legalább egyharmados igény van rá. Egykori pártom mélyrepülése okán a baloldali szavazók szétszóródtak, és nagyon sokan vannak, akik ma már a nem szavazók, a választástól távolmaradók táborát erősítik. A bizonytalan zónából pedig az emberek ide-oda csapódnak. Az a fajta, túlságosan optimista várakozásunk az Iszomm megalapításával arra épült, hogy az említett választói csoportokból szeretnénk támogatókra lelni. Ez volt az oka a Munkáspárttal kötött szövetségünknek is. A lényeget illetően ugyanis egyetértünk, jóléti szocializmust akarunk.

– Egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy elindulnak az ellenzéki előválasztáson. Miért hiúsult ez meg?

– A megalakulásunkat követően a nácik kivételével mindenkinek tettünk ajánlatot. Nácikon a Jobbikot és a Mi Hazánk Mozgalmat értettük. Ennek lényege az volt, hogy fogalmazza meg minden párt a fő törekvését, a mienk a szociális válság leküzdéséről szólt. Számunkra evidencia volt, hogy kormányváltásban vagyunk érdekeltek. Azt gondoltuk, aki szintén ebben érdekelt, azokkal kell tárgyalnunk. Ám, hogy a többiek mit akarnak, ez ügyben nincsenek világos ismereteink. Nem válaszoltak a megkeresésünkre. Ugyanakkor elkezdtek kamupártozni, fideszbérencezni, bár nem csak minket minősítettek így. Ez volt 2020 karácsonyakor, amikor kiderült, hogy megtelt a csónakjuk. Egyik politikusuk meg is fogalmazta, hogy „már így is túl sokan vagyunk egy csónakban”.

– Sajnálja, hogy így alakult?

– Nem, ez minket nem tántorít el a céljainktól, ami egy baloldali politikai párt, vagy mozgalom felépítése. A baloldaliság egy nagyon egyszerű dolog. Lakmuszpapírja az, hogy a politika mennyire tükrözi a társadalmi szolidaritás különböző elemeit. Márpedig a szolidaritás kifejezés a szivárványkoalíció programjában egyetlenegyszer fordul elő, s akkor sem főnévként, hanem jelzőként. Ennek alapján levontuk a következtetést, mondjanak magukról, amit akarnak, akkor sem baloldaliak. A Thürmer-féle Munkáspárttal, illetve a Vajnai Attila-féle Európai Baloldallal közösen indítottunk a kétszázötvenezer forintos nettó minimálbér érdekében aláírásgyűjtést, amelyen fél év alatt tudtunk negyvenezer személyes és sok tízezer online aláírást összegyűjteni.

– Egyszer azt mondta, hogy a baloldaliságnak egy ismérve van, hogy az ötleteit honnan indítja. Az Iszomm, magyarázta, a kapitalizmus kritikájából teszi ezt. Úgy tűnik, mára még radikálisabbak lettek, hiszen most már szocializmusról beszélnek.

– Mi azt látjuk, hogy a gazdaságpolitika tekintetében a Fidesz és az ellenzéki hatos fogat között semmilyen jelentős különbség nincs. Ugyanúgy a nagytőkés és a multinacionális érdekek szócsöve mindkettő. Egyikük sem gondolja és hirdeti azt, amit mi, hogy a tőkejövedelmek rovására át kellene csoportosítani a munkajövedelmek javára. Ez lenne a baloldaliság. Ha ilyen szándék nincs, akkor az egész nagy lózung. Ilyen egyszerű a mi gazdaságpolitikánk. Abban már lehet különbség a Fidesz meg a hatos fogat között, hogy ki milyen retorikát használ, ki és miért sodródik Brüsszel vagy éppen Moszkva irányába. Bár ez sem egyszerű, mert amikor Orbán ment Kínába, ment vele vagy kétszáz üzletember is, s mellettük ott voltak vezető ellenzéki figurák is, köztük az MSZP vezérkara.

– Honnan jön a kádári nosztalgia, a szocializmus gondolata a politikájukban? Nem anakronizmus ez?

– Mi a baj ezzel!? Nincs betiltva a szocializmus gondolata, mint Észak-Koreában a tánc. Mi jóléti szocializmust szeretnénk. Ha megkérdezi, hogy 1956-ban mit akartak a népek, az volt a fő jelszó, hogy demokratikus szocializmust. A rendszerváltozás idején mindenki szociális piacgazdaságról beszélt. Ez az Alkotmányban is megjelent. Mi is ezt akarjuk folytatni. Kádár idején, 1960-tól 1990-ig olyan szociális fellendülés volt, mint előtte az ezeréves magyar történelemben soha. Évi átlagban hetvenötezer lakás épült, 1990 és 2020 között pedig évi átlagban csupán tizenötezer. Ötször annyi, mint a rendszerváltás óta minden egyes esztendőben.

A nyomor, a putrik világa kőházakká, de legalább panelházakká vált, a magyar falu felvirágzott, lett melléküzemág, magyarul ipar, óvoda, bölcsőde, esztéká. Ezek a Kádár-korszak szociális vívmányai. Ez tagadhatatlan. Fájdalom, de értem, hogy az ötvenhatos megtorlás idején kétszáz embert kivégeztek, és sajnos sokakat meghurcoltak, de akkor most hova tegyem a negyvenezer covidhalottat vagy az ötezer devizahiteles öngyilkost. A baloldalnak igenis volt létjogosultsága, s ezt szeretnénk realizálni, képviseletét megjeleníteni a közgondolkodásban, a politikában.

– A kádári nosztalgia vitathatatlanul máig nem veszett ki a magyar társadalomból, ugyanakkor politikai marketingként mintha lejárt volna a szavatossága. Ezzel nem kalkulálnak?

– A szocializmus a szó filozófiai értelmében, ahogyan azt Marx és Engels megfogalmazta, soha nem valósult meg. Volt néhány elcseszett kezdeményezés. Amit Kelet-Európában a szovjet tankok árnyékában műveltek, az minden volt, csak szocializmus nem. Még Kádárék sem mondtak ilyet. Azt mondták, hogy rakosgatják a szocializmus alapjait. A kapitalizmus pedig, hozhatnám fel, gyakorlatilag a pusztulás szélére sodorta a földgolyót.

Nem szeretnék arra szorítkozni, hogy mi bukott meg, meg mi nem bukott meg, gyakorlatilag csak azt fogalmazom meg, hogy mi jóléti szocializmust szeretnénk. Ez nem jelent mást, mint hogy senki ne éljen a létminimum alatt. Nem hiszem, hogy ez egy szörnyű rendszeridegen gondolat lenne. Csupán annyi, hogy mindenkinek legyen rendes lakása, tudjon normális körülmények között iskolába járni, tanulni, legyen tisztességes társadalombiztosítás a gyógyuláshoz, s maradjon egy kis pénze, hogy a családjával nyaralni is el tudjon menni.

– Hogy látja a közelgő választás előtt annak a csónaknak az esélyeit, amelybe az Iszommot nem engedték beszállni sem, s akikről azt állította, hogy semmi közük a baloldalisághoz?

– A politika az érdekek világa. Érdekharc volt az előválasztás is. Ebbe mindenki az érdekei szerint vágott bele, s többé-kevésbé mindenki a kasszánál van. Abban a tekintetben, hogy össze tudták állítani a liberális, konzervatív, náci tömböt, a hat párt a maga szempontjából jó eredményt tudott elérni. Ezt a folyamatot, persze, rengeteg manipuláció kísérte. Még az újságírók között is szinte konszenzus van abban, hogy az előválasztási eredményben vastagon benne van a Fidesz-szimpatizánsok keze. Viccesen meg akarták trollkodni az előválasztást.

A fideszes érzelmű előválasztók egyértelműen Márki-Zay Péterre tettek, hogy Jakab lenyomásával kicsit megkeverjék a kártyákat. Ha Karácsony Gergely nem lép vissza, akkor a Dobrev–Karácsony-vonal mentén ez utóbbi elhozta volna a befutó helyet a miniszterelnök-jelöltek versenyében. Hogy miért lépett vissza Karácsony, erről nekem is van igazi összeesküvés-elméletem, amit most nem fogok kifejteni. De az biztos, hogy a főpolgármester a macskáját meg a gyerekét szívesebben pátyolgatta, mint hogy részt vegyen a miniszterelnök-jelölti vitán. Ez borította meg az egész történetet. Márki-Zay nem a nép akaratából szerezte meg a győzelmet, hanem a főszereplők belső játékai folytán.

– Ha már belevágott a saját összesküvés-elméletébe, ne csigázza az olvasó kíváncsiságát azzal, hogy nem fejezi be.

– Hát, legyen! Az ellenzéki hatos fogatnak Karácsony lett volna a megfelelő figura, aki alapvetően egy konszenzusra hajló, könnyen irányítható ember, Márki-Zay viszont egy konfliktusérdekelt személyiség. Aztán a közvélemény-kutatók hirtelen beleszóltak a meccsbe, hogy mégsem az eredeti papírforma kell. Ekkor szállt ki a favorit. A menetrend egyébként is borult, mert október 23-ára, tehát négy hónappal ezelőttre ígérték meg ezek a pártok a közös listát és a programot. Na, most azt kérdezném, hogy van-e lista és program? Van vagy nincs? Nincs. Egyik sem. Mindegyik majd csak lesz. Innentől kezdve ők gyakorlatilag feladták.

Az MZP által jelzett negyven százalék a győzelmi esélyt illetően, gyakorlatilag nulla. Lám, reálisan ő sem hisz a saját győzelmében, mondjon bármit is. Akkor miért hinnének benne a pártok, de főleg a szavazók? Ha ilyen kétséges a győzelem, akkor a lehető legerősebb frakció felépítésére készül a DK is. Már nem érdekük Márki-Zay sikere. Ez a pali az összevissza beszédével egyébként is szétzilál minden esélyt.

– Miután az Iszomm a Munkáspárttal szövetségben indul a választáson, az Országgyűlésbe történő bejutáshoz tízszázalékos eredményt kellene elérnie. Ennek az esélye a közvélemény-kutatók szerint nagyjából nulla. Miért ezt az utat választották?

– Ha külön-külön most még nem vagyunk képesek megugrani az ötszázalékos parlamenti küszöböt, hát nem mindegy, hogy mekkora ez az emelt küszöb!? A politikában ezt úgy szokták jellemezni, hogy fejjel a falnak, aztán az ütött résen tovább előre! Mi ezt úgy fogalmaznánk meg, hogy szeretnénk rést ütni a kétosztatúság falán. Nekünk az a fontos, hogy valami látható eredményt érjünk el a választáson, amely alapot teremthet a további építkezéshez.