Belföld

Deák Dániel: Az ellenzék mindent megtenne a hatalomért

Az ellenzék annyira elkeseredett, hogy mindent megtenne a hatalomért - jelentette ki a XXI. Század Intézet vezető elemzője kedden az M1 aktuális csatornán.

Deák Dániel: Az ellenzék mindent megtenne a hatalomért
Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje
Fotó: MH / Hegedüs Róbert

Deák Dániel az ellenzéki miniszterelnök-jelölt egy korábbi nyilatkozatára utalva úgy vélekedett, számon tartják, hogy melyik pártban hány zsidó van, vagyis - mint mondta - Márki-Zay Péter antiszemita kijelentéseket tett. Az ilyen nyilatkozataiba illeszkedik a legutóbbi, fasisztákat és kommunistákat emlegető megszólalása - tette hozzá.

Az elemző szerint egyértelmű, hogy Márki-Zay a Jobbikra gondolt, amikor fasisztázott, de ezt most próbálja megmagyarázni. „Gyakorlatilag nincsen olyan nap, hogy ne egy korábbi kijelentését kelljen magyaráznia, és általában az a taktikája, hogy vagy letagadja vagy azt mondja, hogy ez nem is hangzott el, vagy nem úgy hangzott el” - emelte ki Deák Dániel.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Márki-Zay kommunikációjának már most bomlasztó hatása van: bizonyos körzetekben az ellenzéki jelöltek inkább függetlenként indulnak, és az egész ellenzéki összefogás támogatottsága is csökken a miniszterelnök-jelölt miatt.

Az elemző úgy értékelte, hogy amikor ilyen mondatok hagyják el egy politikus száját, akkor gyakorlatilag „aláírta a saját politikai halálos ítéletét”, tehát ez politikai öngyilkosságnak is nevezhető.

Kapcsolódó írásaink

Magyarázni próbálja a magyarázhatatlant

ĀEgy normális politikai közösségben itt ér véget egy karrier – állapította meg Hollik. Dobrev egyetlen olyan fotót sem osztott meg a hétvégén, amelyen kormányfőjelöltjükkel szerepel

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom