Belföld

Érkeznek az idei első emelt pedagógusbérek

A közszféra béremelései között ezekben a napokban érkeznek az idei első emelt pedagógusbérek is. Januártól újabb 10 százalékkal, 2010-hez képest két és félszeresére a pedagógusbérek. A béremelés összesen 145 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust érint, köztük az óvodai, általános iskolai és gimnáziumi pedagógusokat. A kormány terve szerint 2023-ban további nagyobb béremelésre kerül sor - derül ki a Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) lapunkhoz eljuttatott közleményéből. 

Érkeznek az idei első emelt pedagógusbérek
A nemzeti kormány elkötelezett a pedagógusok megbecsülésében
Fotó: MH

Az a baloldal, amely a választás közeledtével ismét hergelni próbálja a pedagógusokat, kormányzása alatt pedagógusok ezreit tette utcára, befagyasztotta és agyonadóztatta a bérüket és még el is vettek tőlük egy havi bért, emlékeztet az Emmi, hozzátéve: a nemzeti kormány elkötelezett a pedagógusok megbecsülésében.

A tárca hangsúlyozza: 2010 óta több ütemben emelkedett a pedagógusok bére, a béremelés a járvány ellenére is folytatódott, az idén januári 10 százalékos béremelés előtt 2020 júliusában is volt 10 százalékos béremelés. 2010-ben egy pályakezdő főiskolai végzettségű pedagógus bére átlag bruttó 122 000 forint volt, ma bruttó 312 000 forint. Egy 20 éve dolgozó főiskolai végzettségű pedagógus bére bruttó 149 145 volt, ma Pedagógus I. fokozatban bruttó 328 860 forint, Pedagógus II. fokozatban bruttó 361 746 forint.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom