Belföld

Titkos találkozón egyeztetett Londonban Márki-Zay Péter és Bajnai Gordon

A Városháza-ügy óta tudjuk, Bajnai a legfontosabb külföldi összekötő ember a baloldal kampányában. A Gyurcsány-féle baloldal jelöltje vele is találkozott az angol fővárosban.

Titkos találkozón egyeztetett Londonban Márki-Zay Péter és Bajnai Gordon
Titkos találkozón egyeztetett Londonban Márki-Zay Péter és Bajnai Gordon
Fotó: MH

A Mandiner, egy olvasójától kapott egy rossz minőségű fotót, amelyből egyértelműen kiderül, hogy Márki-Zay Péter Londonban egy étteremben találkozott Bajnai Gordonnal (a harmadik személy nem közszereplő, ezért az ő arcát kitakarták) - számolt be a Mandiner.

A baloldal jelöltje és a korábbi, megszorításairól ismert kormányfő vacsorája hosszúra nyúlt, mintegy három órán keresztül ettek és beszélgettek.

Ez is azt jelzi, hogy Márki-Zay kiutazásának talán legfontosabb indoka az volt, hogy találkozhasson Bajnaival, hiszen a fórumára mindössze két órát szánt, a találkozó pedig - talán nem véletlenül - nem szerepelt Márki-Zay Péter hivatalos programjában.

Bajnai az elmúlt hónapokban belekeveredett a Városháza-botrányba, amit követően haza sem jött Magyarországra. Az Anonymus által nyilvánosságra hozott egyik hangfelvételen azt mondja az ügy egyik főszereplője, Gansperger Gyula – aki nagyon régóta ismeri az egykori kormányfőt, harcostársak voltak –, hogy

„Magyarországon alapvetően az egész ellenzék mozgása mögött, ugye én azt gondolom, a külföldi erők és finanszírozók állnak.

(...) Ugye, egyik része a Soros-birodalom, fogalmazzunk így. A másik része, azok a nagytőkés csoportok, Németország, Egyesült Államok főleg, akik itt szeretnék, hogyha befolyással rendelkeznének. Én azt gondolom, hogy ezeknek az embere a Gordon.”

Kapcsolódó írásaink