Belföld
Tovább szorul a hurok Karácsonyék körül
Kovács Péter: Kiderült az igazság, a főpolgármester támadása, őrjöngése, kapálózása és hazugságai arra mutatnak, hogy egyre mélyebbre süllyed

Amióta nyilvánvalóvá vált, hogy a budapesti Városháza értékesítése felmerült a Karácsony Gergely vezette hivatalban, kiderült az is, hogy orosz, olasz és amerikai befektetőknek is megpróbálták eladni az ingatlant, ám a megkeresett üzleti körök végül elálltak a vásárlástól. Egyre több jel utal arra, hogy az üzlet végül azért nem köttetett meg, mert a vevőknek túl sok jutalékot, azaz korrupciós pénzt kellett volna fizetniük.
A nyilvánosságra került hangfelvételek egyikén éppen a fővárosi önkormányzatnál továbbra is tisztázatlan szerepet játszó, bukott baloldali miniszterelnök, Bajnai Gordon beszél arról, miszerint a befektetők számíthatnak arra, hogy több „cápa” is rámozdul az üzletre, és jutalékot fognak kérni a segítségért cserébe. A jelentős mértékű jutalékról az az ingatlanközvetítő is beszélt, aki az ügyeket vizsgáló fővárosi bizottság előtt elmondta, hogy 2021 májusában az értékesítés érdekében hívták tárgyalásra, ám miután közölte a befektetővel, hogy milyen mértékű jutalékot kíván a közvetítő, az illető elállt a vásárlástól.
Ugyanaz a Berki Zsolt tájékoztatta a magyar ingatlanközvetítőt a jutalék mértékéről, akiről Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő korábban azt mondta, egy amerikai üzleti kört is megkeresett az eladás érdekében, csakhogy a befektetők a Berki által kért kétmilliárd forintnyi jutalékot sokallották. Berki egy levelezés szerint felvette a kapcsolatot egy Riccardo Salvatore nevű üzletemberrel, ám november közepén, a Városháza-botrány kirobbanását követően megpróbálták eltüntetni a nyomokat.
A korrupciós pénzről Karácsony is tudhatott, hiszen a vallomást tevő ingatlanközvetítő szerint Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője is jelen volt a tárgyaláson, ahol Berki a jutalékról beszélt, így arról Bartsnak is tudnia kellett, és meglepő lenne, ha nem tájékoztatta volna a főnökét. A vizsgálóbizottság előtt azonban sem Barts, sem Karácsony nem ejtett szót erről, amit a főpolgármester azért tehetett meg, mert a bizottság baloldali többsége megszabta, mit lehet kérdezni Karácsonytól. Persze az sem sokat számított volna, ha a főpolgármester mond valamit a jutalékról, hiszen hétfőn a vizsgálóbizottság előtt még azt állította, Barts is kapott év végén jutalmat, ám szerdán a Fővárosi Önkormányzat ezt már cáfolta.
Emlékezetes, a főpolgármester hétfőn úgy válaszolt Kovács Péter elnök kérdésére: „Én azt állítom, hogy sz...rok rá, hogy mi van ezeken a hangfelvételeken.” A legfontosabb kérdéseket továbbra is kerüli Karácsony, így változatlanul nem tudni, milyen okból, kinek a megbízásából vett részt, kit képviselt Bajnai Gordon a szóban forgó tárgyalásokon, illetve Karácsony miért állította azt, hogy soha nem akarták eladni a Városházát, miközben ő maga és helyettese is az előterjesztők között volt.
Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere, a vizsgálóbizottság fideszes elnöke az MTI-nek eljuttatott videóban leszögezte: a bizottsági ülésen kiderült, a Bajnai–Gyurcsány-korszak visszatért a Városházára. Jutalékos rendszerben kívánták értékesíteni nemcsak a Városháza ingatlanát, hanem más fővárosi, nagy értékű ingatlanokat is, „Karácsony Gergely támadása, őrjöngése, kapálózása és hazugságai arra mutatnak, hogy bizony szorul a hurok körülötte, egyre mélyebbre süllyed mind emberileg, mind politikailag” – tette hozzá.