Belföld

„Az illegális bevándorlást nem menedzselni kell, hanem megállítani!”

Míg 2020-ban (csak) 45 ezer illegális bevándorlót fogtak el a magyar határnál, addig 2021-ben már több mint 121 ezret. Az idei év első két hetében már 4200 bevándorlót állítottak meg rendőreink és katonáink - jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter a közösségi oldalán megosztott bejegyzésében. 

„Az illegális bevándorlást nem menedzselni kell, hanem megállítani!”
Az illegális bevándorlást nem menedzselni kell, hanem megállítani - hívta fel a figyelmet Varga Judit igazságügyi miniszter
Fotó: Facebook/Varga Judit

A miniszter kiemelte, hogy a határvédők 2015 óta minden egyes nap emberfeletti teljesítményt nyújtanak. Míg Brüsszelben felelőtlenül mismásolnak, addig a magyar határt védők 0-24 készenlétben állnak. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt 7 évben hazánk 600 milliárd forintot költött a migráció megállítására és ezzel Európa megvédésére - tette hozzá. 

„Bízunk benne, hogy a soros francia elnökség felhagy a brüsszeli gyakorlattal, a kettős mércével és képes lesz szembenézni a valósággal.”

Itt az ideje, hogy az Unió is kivegye a részét a védekezésből, amíg nem késő - zárta bejegyzését Varga Judit. 

Kapcsolódó írásaink