Belföld

Százmilliós autókat halmoz a vörösbáró

Miközben Márki-Zay Péter, a baloldal kormányfőjelöltje megszüntetné az üzemanyagok árának hatósági maximálását, és a magas üzemanyagárak miatt aggódó polgároknak azt tanácsolta, hogy megoldásként vásároljanak kisebb autókat, addig az őt anyagilag bőségesen támogató, a magyar gazdákat megkárosító Bige László, kartellező baloldali oligarcha és fia az utóbbi néhány évben legalább három luxuskategóriás, nagyfogyasztó, több 10 millió forintba kerülő autót vásárolt.

Százmilliós autókat halmoz a vörösbáró
Bige László
Fotó: MH

A korábban Brüsszel-közeli energiacégek lobbistájaként dolgozó Márki-Zay felelőtlen ígéretnek nevezte az üzemanyagárak adójának csökkentését. „Mindenki növelni akarja a béreket, a juttatásokat, lakást akar építeni, beruházni akar, fejleszteni akar, zöld gazdaságot akar és a többi, ami iszonyatos pénzbe kerül. És egyébként meg adót akar csökkenteni minden egyes területen. Ezek olyan felelőtlen ígéretek” – jelentette ki az RTL Klub egyik műsorában, hozzátéve: a megoldást a kisebb autók vásárlása jelenti.

Tette ezt úgy, hogy eközben szponzora, a kampányát finanszírozó vörösbáró, Bige László és fia csak az elmúlt 8 évben legalább 3 luxuskategóriás autót vásárolt darabonként 100 millió forint körüli áron, összegezte az Origo, amely be is mutatta azt a három személygépkocsit, amelyekkel Bige és fia rendelkeznek. A három modell közös jellemzője, hogy magas árkategóriájú brit luxusautók, egyik sem nevezhető sem környezetkímélőnek, sem keveset fogyasztónak, így csak nagyon gazdag emberek vásárolják.

A 2014-es évjáratú Rolls-Royce Wraith V12-es modellt Bigéék 2014-ben Németországból vásárolták. A Rolls-Royce luxus coupét a brit autógyártás egyik ékkövének lehet tekinteni. Pazar megjelenése, áramvonalas kialakítása és a tekintélyt parancsoló külső azt jelzi, hogy tulajdonosa imádja a luxust. A gondtalan száguldásról egy V12-es 6,6 literes motor gondoskodik. A repülőgépmotorokat is gyártó brit cég 624 lóerős motort szerelt a kocsiba, így biztosítva a felhőtlen száguldást. Az autó prémium kategóriás üzemanyaggal működik, és egy 8 fokozatú automata sebességváltó gondoskodik a hatalmas teljesítményű motor nyomatékának a megfelelő kiaknázásról. Az autó fogyasztása városi terepen 21,2 liter száz kilométerenként, országúton 9,8 liter száz kilométerenként, míg a kombinált fogyasztása 16,1 liter kilométerenként. Az ára „potom” 95 millió forint.

A Bige tulajdonában lévő Nitrogénművek Zrt. egy 2020-as Land Rover Range Rover SV Autobiography 5.0 V8-ös autót vásárolt 2020-ban: az ismert luxusterepjárókat gyártó brit cég, a Land Rover egyik kimagasló teljesítményű autója. A Land Rover a Jaguar leányvállalata. A magas ára és a jókora üzemanyag-fogyasztás miatt ez a kocsi kizárólag a gazdagok autója, amelynek ugyan a piaci értéke 72 millió forint, azonban mivel a Nitrogénművek Zrt. esetében egy páncélozott, golyóálló kiadásról beszélünk, ezért a fent megjelölt piaci érték többszöröse is lehet.

A Volkswagen-csoporthoz tartozó Bentley a Rolls-Royce és az Aston Martin mellett a Föld egyik legismertebb luxusautó-márkái közé sorolható. A 2021-ben - tehát már a Bige elleni eljárás közben - vásárolt luxusjármű, a 2021 Bentley Flying Spur W12 szintén Németországon keresztül érkezett a kartellező Bige László fiához.

A hatalmas kocsinak kifejezetten nagy a teljesítménye: egy 626 lóerős, 6 literes, 12 hengeres W12-es motorral rendelkezik, amelybe kettős megfúvású, avagy twin-scroll turbófeltöltőt helyezett a gyártó. A luxusgép mindössze 3,5 másodperc alatt gyorsul 160 km/órás sebességre, piaci értéke pedig 84 millió forint.

Jól látható tehát, hogy Bige László és családja még azután is szórja a pénzt és hivalkodik a gazdák megkárosításával szerzett vagyonával, hogy Bige ellen nyomozás indult.

Kapcsolódó írásaink