Belföld
Hiányos és könnyen támadható szakértői lista

Ceglédi Zoltán baloldali publicista, humorista, a Republikon Intézet korábbi vezető tanácsadója Facebook-oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy a „beszélő fejek” listáját ki kellene egészíteni, hiszen nincs a listán külügyi szakember, sem zöldpolitikus, de nincs szó kultúráról sem. Szükség lenne szerinte egy „agrár-arcra” is, nem beszélve a honvédelemről, ami ugyancsak fontos terület, és nem szabad elhanyagolni a nemzetpolitikát sem – jelezte a baloldali elemző.
Ugyanakkor az eddig megismert „arcok” is kérdéseket vethetnek fel. Wittinghoff Tamásra korábbi szexbotránya borít árnyékot, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnökét, Király Júliát sokan továbbra is a devizahitelezés elszabadulásának felelőseként emlegetik, nem beszélve Komáromi Zoltánról, akinek egészségügyi szakértelmével kapcsolatban a baloldal oltásellenes kampányában játszott hangsúlyos szerepe juthat elsőként eszünkbe.
Az egyik legemlékezetesebb megnyilatkozása az volt, amikor tavaly februárban az ATV-ben a következő beszélgetés játszódott le. Műsorvezető: …a kormányzat azt mondja, hogy bármilyen vakcina jobb, mint a betegség. És ezzel tényleg nem, nehéz vitatkozni… Komáromi Zoltán (közbevág): Én vitatkozok… Műsorvezető: …Covidba idáig a világon meghalt két és fél millió ember… Komáromi Zoltán (közbevág): Én ezzel vitatkozok! Műsorvezető: …oltásba még senki. Komáromi Zoltán: Világos. Én vitatkozom ezzel.
Egyébként a háziorvos Komáromi Zoltán 2018-ban még az MSZP–Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely árnyékkormányának egészségügyi tárcavezetője volt – ez is mutatja, mennyire szűkében van „szakértőknek” a baloldal.