Belföld
Lassul a járvány terjedése
Januárban rendszeresen tartanak oltási akciónapokat, ahol bárki előzetes regisztráció nélkül kérheti a vakcinát
Az elmúlt három napban 5865 új fertőzöttet igazoltak, és elhunyt 248 beteg, kórházban 3313 főt ápolnak, közülük 318-an vannak lélegeztetőgépen – közölte a Koronavirus.gov.hu tegnap. Hozzátették: Magyarországon a beoltottak száma 6 266 483, közülük 5 982 104-en a második, 3 178 228-an pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. Az ünnepek alatt is működtek az oltópontok, és több mint 87 ezer adag vakcinát adtak be. Január 6. és 8. között újabb oltási akció lesz, és már megnyílt az internetes időpontfoglaló a 12–17 évesek megerősítő, harmadik oltásához is.
Az eddigi oltási akciók sikerére és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenésére tekintettel januárban több oltási akció is lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben, amikor ismét előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet majd kérni az oltást. Emellett a háziorvosok is tartanak oltási akciókat a rendelési időben végzett oltásokon túl, a hétvégi oltási akciónapokra külön térítésre jogosultak. Januárban minden csütörtök és péntek délután, illetve szombaton lesz oltási akció a kórházi oltópontokon és járásközponti szakrendelőkben is oltópontokon.
Újabb, gyermekek oltásához való vakcinaszállítmány érkezik ma, ez a második szállítmány a Pfizer 5–11 éves gyermekek oltására alkalmas oltóanyagából. A szülők eddig több mint 62 ezer gyermeket regisztráltak, és több mint 48 ezren már fel is vették az oltást. Az első gyermekvakcina-szállítmány, amely 138 ezer adag oltóanyagot tartalmazott, december 13-án érkezett. Jelenleg is abból oltják a gyermekeket a kórházi oltópontokon és a házi gyermekorvosoknál. Januárban összesen százötvenezer vakcina érkezése várható: a mai után január 11-én ismét 48 ezer adag, majd január 18-án 54 ezer adag. A szülők a házi gyermekorvostól is kérhetik az oltás beadását. A gyermekeknél is háromhetes különbséggel kell beadni a második oltást.
Eközben bár a baloldali sajtó igyekszik pánikot kelteni ezzel kapcsolatban, az állami fenntartású iskolákban a pedagógusoknak mindössze egy százaléka nem vette fel a koronavírus elleni oltást az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint. „A baloldal és szövetségeseik hergelése ellenére minden feladatellátási helyen újraindul az oktatás a téli szünetet követően” – hangsúlyozta a tárca. Hozzáfűzték: eredményes az oltási kampány az iskolákban, a 78 ezer pedagógus 94 százaléka már felvette az oltást, három százalékuknak szakorvosi ellenjavallata, egy százalékuknak miniszteri mentesítése van, további egy százalék pedig betegállományban van, illetve mentesítési kérelme elbírálására vár, amely napokon belül lezárul. A pedagógusok fennmaradó egy százaléka az oltás felvétele után térhet vissza az iskolába.