Belföld
A közösségi médiában arat a jobboldal
Hétértékelő. A politológus szerint Márki-Zay Péter ugyanazt a politikát követné, mint amit a mögötte álló, Gyurcsány-féle bukott baloldal képvisel

Orbán Viktor három és fél órás kormányinfót tartott, amelyen minden újságírói kérdésre válaszolt, még a kormánykritikus újságírók sem találtak rajta fogást, emellett több pozitív bejelentést tett – mondta lapunknak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője az elmúlt hét belpolitikai eseményeit összegezve. Mindeközben Márki-Zay Péter a baloldal belső ügyeivel volt elfoglalva a háttérben és a nyilvánosság előtt is, de még Novák Katalin államfővé jelölésével sem tudtak mit kezdeni, a baloldal miniszterelnök-jelöltje élő adásban ismerte el, hogy nincsen jelöltjük erre a pozícióra, ami a kormányzásképtelenségük újabb beismerésének minősül. A közösségi médiában is toronymagasan arat a jobboldal, Márki-Zay Péter meg sem tudja közelíteni Orbán Viktort, a jobboldali politikusok és véleményvezérek lényegesen több interakciót váltanak ki.
A politikai elemző szerint nem meglepő, hogy már baloldali véleményformálók is arról beszélnek, hogy Márki-Zay csak a mélybe húzza a baloldalt, vele reménytelen vállalkozás megnyerni a parlamenti választást. Majd hozzátette: az előválasztással egy olyan csapdába vitték be magukat a baloldali pártok, ahonnan nincs kiút. Márki-Zayt nem tudják már leszedni, vele azonban nem nagyon tudnak nyerni. Így marad a kényszerpálya, a hódmezővásárhelyi polgármesterrel próbálják meg a kampányt, ami a jelek szerint igen nehezen fog menni.
Jól jelzi, hogy komoly bajok vannak a baloldalon, hogy még mindig nincsen semmilyen hír a közös listáról, miközben vezető politikusok azt ígérték, karácsony előtt nyilvánosságra hozzák a sorrendet – emlékeztetett Deák Dániel. Ez a mai napig nem történt meg, pedig Áder János köztársasági elnök várhatóan heteken belül kihirdeti a parlamenti választás időpontját. Így várhatóan a kampány kellős közepén fognak még vitázni a baloldalon arról, hogy melyik párt milyen arányban kerüljön fel a listára, és hogy például Gyurcsány Ferenc a hányadik helyett kapja majd meg.
Komoly stratégiai hibaként értékelte a politológus a népszavazási kezdeményezésüket, hiszen egy eleve vesztes küzdelembe viszik bele az aktivistáikat és a szavazóikat, mert semmilyen módon sem lehet már a parlamenti választással egy időben megtartani ezekben a kérdésekben a népszavazást.
Magyarország az elmúlt tizenegy évben megerősödött, a koronavírus-járvány jelentette gazdasági sokkból is rekordgyorsasággal került ki – szögezte le Deák Dániel. A gazdaság válságállóságának köszönhetően a 2008-as válsággal ellentétben most nem megszorítások vannak, hanem többletforrásokat kap a társadalom szinte minden csoportja. Ez a sikeres válságkezelés tovább javíthatja a jobboldal választási esélyeit, főként annak fényében, hogy ugyanazok akarnak visszatérni a baloldalon a hatalomba, akik egyszer már félrekezeltek egy válságot, és a csőd szélére taszították az országot.
Márki-Zay Péter ugyanazt a politikát követné, mint amit a mögötte álló Gyurcsány-féle baloldal: eltörölné a rezsicsökkentést, ismét külföldieknek árusítaná ki az országot, beengednék az illegális bevándorlókat, és a Bajnai-féle megszorításokat hoznák vissza. Márki-Zay most igyekszik ugyan letagadni az ezzel kapcsolatos korábbi kijelentéseit, de az internet nem felejt, ellentétben 2006-tal, amikor még nem volt okostelefon, most sokkal nehezebb hazugságkampányt folytatni.