Súlyos konfliktussá dagadhat az ideológiai gyarmatosítás

– Lassan magunk mögött hagyjuk az idei esztendőt, hogyan gondol vissza erre az évre, és miként készül az ünnepekre?

– Advent van, a várakozás, a remény időszaka. Ilyenkor még végezzük hétköznapjaink feladatait, de egyre inkább a szívünkre, a belsőnkre próbálunk tekinteni, hogy abba karácsony éjjelén beköltözhessen a megváltó kisded. Rohanó világunkban egyre nehezebb a hétköznapokban a szívünket felemelni. Miként Európa elveszíti keresztény identitását, úgy ürül ki és silányodik el karácsony ünnepe egy akciós bevásárlási időszakká, amelynek villódzó reklámjaiban szinte lehetetlen meglátni az igazi fényt.

Éppen ezért különösen fontos, hogy legalább szűk családi körben képesek legyünk feltöltődni, megélni a karácsony, az ünnep valódi üzenetét, és ápolni a hozzá kötődő hagyományokat. Idén azonban ez sem lesz könnyű, hiszen a koronavírus-járvány következtében sokan betegedtek meg, sokan vesztették el szeretteiket, közeli hozzátartozóikat. Egy bánattal, gyötrelmekkel és kérdésekkel teli szívet pedig mindig sokkal nehezebb megnyitni és abba befogadni az ünnep melegét.

– Az ünnepi várakozást, készülődést beárnyékolja a koronavírus-járvány negyedik hulláma, miközben Európát a pandémia mellett az illegális bevándorlás újabb hulláma is fenyegeti. Ezt mennyire tartja valódi problémának?

– Miközben a tömeges migrációt kiváltó korábbi okok nem szűntek meg, az amerikai csapatok katasztrofális afganisztáni kivonulása katalizátorává vált a folyamatok felerősödésének, amelyeknek együttes eredményeként jövő tavasszal minden korábbinál nagyobb migrációs nyomásra lehet számítani a déli határainknál. Az elmúlt hónapokban főként a lengyel–fehérorosz határon lezajlott események ugyanakkor arra is figyelmeztetnek bennünket, hogy a migránsok a hibrid hadviselés részévé váltak, Lukasenka fehérorosz elnök pedig rátapintott az Európai Unió Achilles-sarkára.

A probléma kezelését tovább nehezíti, hogy az unió vezetése még most sem akarja felismerni a baj mértékét, és ideológiai béklyóitól elnehezülve béna kacsaként áll ebben a konfliktusban. Továbbra is a migrációt akarja szervezni, a valódi problémák megoldása helyett ideológiai boszorkányüldözést folytat a határokat, a nemzeti identitásukat és szuverenitásukat védelmező államokkal, kormányokkal szemben.

– Fokozhatja a nemzeti identitás megvédésének nehézségeit, hogy az új német kormány egy föderális alapokon álló európai egyesült államokban gondolkodik?

– A lopakodó központosítás, a „föderatív álom” megvalósítását célzó törekvések a Juncker-bizottság óta egyértelműen tetten érhetőek az Európai Unióban. A legszembetűnőbb változás most az, hogy mindezt nyíltan és „kellő önhitt büszkeséggel”, jóformán messianisztikus küldetésként fogalmazza meg az új német kormány. Ez valahol könnyebbséget is jelent a szuverenista tábor számára, mert mostantól legalább nem lehet ránk sütni annak a bélyegét, hogy a nemzeti identitások feloldásával kapcsolatos félelmeink csupán összeesküvés-elméletek lennének.

Egy föderatív Európa azonban új, hitétől, gyökereitől és éltető közösségeitől is megfosztott embertípust kíván, amelynek megvalósítása már folyamatban van tőlünk nyugatabbra. Szimbolikus üzenete van ezzel összefüggésben annak a nemrég megjelent kommunikációs irányelvekre vonatkozó új európai uniós munkaanyagnak, amely a karácsony kifejezést is kitiltotta volna a hivatali kommunikációból. Tökéletes éleslátással figyelmeztetett mindennek a veszélyére Ferenc pápa, kijelentve, hogy az EU nem léphet a történelem legsötétebb diktatúrái, a nácizmus és a kommunizmus szellemiségét felidéző ideológiai gyarmatosítás útjára.

– Hatással lehet az európai politikusokra, hogy a Szentatya szerint az uniónak tiszteletben kellene tartania a tagországok belső struktúráit, azok sokszínűségét, és nem szabadna megpróbálnia egységesíteni őket?

– A brüsszeli vezetés most még meghátrált, és nem tiltotta be a karácsony szó használatát. Az ideológiai gyarmatosítás azonban egész biztosan folytatódni fog, és az elkövetkezendő évek egyik legsúlyosabb konfliktusává dagad majd az unión belül. Elviekben lehetséges volna, hogy a tagállamok eltérő eszmei alapokon nyugvó politikát folytatva békésen egymás mellett éljenek úgy, hogy eközben az egész közösséget érintő ügyekben sikeresen együttműködnek. Az elmúlt évek tapasztalatai azonban arra intenek, hogy a békés egymás mellett élés politikája csupán illúzió, hiszen az már az elviekben keresztény, konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppártban sem működött.

– Az idei év egyik fajsúlyos politikai eseménye volt, amikor a Fidesz elhagyta az Európai Néppártot. A KDNP maradt, de meddig lehetséges a maradás ebben a politikai közösségben?

– Rendkívül zavaros időket élünk, hiszen Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke nemrégiben a magyar baloldali ellenzék egyik képviselőjét, az Európai Néppárt tagpártjának, a KDNP-nek a politikai ellenfelét fogadta, és biztosította támogatásáról. Egyúttal jelezte azt is, hogy a néppárton belül együtt kíván működni a magyarországi baloldali ellenzékkel, amelyet megbízható és a kereszténydemokrata értékekhez hű partnerének tart. Meghatározó lesz számunkra, hogy mindezen kijelentéseire milyen magyarázattal szolgál majd Tusk elnök, és valóban megindul-e valamiféle közeledés a magyar ellenzék és a néppárt között.

Ezzel párhuzamosan pedig kiemelkedő érdeklődéssel követjük Orbán Viktor miniszterelnöknek az európai konzervatív pártok egységesítését célzó kezdeményezését. Európa-szerte ugyanis sokan vannak, akik nem értenek egyet a folyamatokat jelenleg meghatározó balliberális vagy éppen neomarxista politikával, ugyanakkor szétforgácsolva képtelenek kellő súlyt és nyomatékot adni véleményüknek.

– A hazai ellenzék hasonlóan láthatta saját helyzetét, ezért is jöhetett létre idén egy olyan összefogás, amely pár éve még csak a legmerészebb elmék szüleményének tűnt.

– Az egységben az erő hatalomtechnikai szempontból egész biztosan helytálló elképzelés, a politika azonban ennél jóval több, eszmék és elvek összessége, a közjó szolgálatára való törekvés. Aki pusztán a hatalmat akarja megszerezni, az semmit sem ért a kormányzati felelősségből. Az ellenzéki politika sajátja, hogy felelőtlen és sokszor betarthatatlan ígéretekkel lehet kampányolni, azonban bizonyos határokat önmagára valamit is adó politikai erők még így sem lépnek át.

A baloldali előválasztást megnyerő Márki-Zay Péter és stábja ebben szintet lépett, amikor esetleges győzelmük esetén a jogállamiság nyílt felrúgásával, kétharmados felhatalmazás hiányában is alkotmányozni kívánnak és legitim módon megválasztott tisztségviselőket eltávolítani. Mindez a jogállamiságnak olyan szintű drasztikus leépítését jelentené, ami akár polgárháborúig mélyülő társadalmi konfliktusokat is eredményezhet. Mindennek igazi pikantériája, hogy – legalábbis az ellenzék kommunikációja alapján – mindezt a jogállamiságra oly érzékeny európai vezetés tudtával és támogatásával tennék.