Belföld
Nem történt „kórházkiürítés”, cáfolta az újabb baloldali álhíreket a tárca
Gyorsan terjedő omikron
Emlékeztetett rá, hogy az omikron Dél-Afrikában jelent meg, ahol sok a HIV-fertőzött, és az átlagéletkor is jóval alacsonyabb, mint Európában, így azokból a tapasztalatokból nehéz következtetéseket levonni. A hazai adatokról kifejtette, bár hivatalosan csak néhány omikronnal fertőzött személy van, de ez a szám valószínűleg jóval nagyobb, hiszen sokaknak nincs tünetük, míg másoknak csak gyorstesztet készítenek, ami nem mutatja ki, hogy milyen mutánssal fertőződött az illető.
Fontos, hogy minél több ember rendelkezzen magas antitestszinttel, ami megvédhet az omikronnal szemben is, ezt a védelmet megszerezhetjük oltással vagy a betegségen való áteséssel – jegyezte meg Rusvai. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztálya a baloldali sajtó álhíreire reagálva közölte: a kormány, az operatív törzs és az Emmi folyamatosan figyeli a járvány alakulását, időben hozta és hozza meg a szükséges intézkedéseket.
A járványmatematikusok előrejelzései, valamint a külföldi tapasztalatok alapján fel kellett készíteni a magyar egészségügyi rendszert a prognosztizált megnövekedő esetszámra. A baloldali sajtó állításaival szemben nem történt kórházkiürítés, „ez a szóhasználat torzít és zavart kelt” – hangsúlyozta a tárca. Hozzátették: a miniszter külön felhívta a kórházvezetők figyelmét arra, hogy az utasításban foglalt intézkedés végrehajtása nem eredményezheti betegek intézményből történő elbocsátását. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a kormány további több mint tizenkétmilliárd forintot biztosít a várólisták csökkentésére.