Belföld
Ahol a tanyagondnok az egyetlen állandó vendég
Az Orgona Református Egyesített Szociális Intézmény a kiskunmajsai tanyavilág öt körzetében ezernél is több családon segít mindennap
Közel fél évszázados fenyves közepén áll a háza. A főépület biztos elmúlt százhúsz éves, apósa 1902-ben költözött oda, a ház akkor már állt. Az 1935-ben született néni hatvan éve lakik a csöndes tanyán, 2012 óta egyedül, akkor hunyt el férje.
Belépve otthonába döngölt földes padló fogad, a szobában sárból rakott kemence ad meleget. „Nem esik az szét, nem csak úgy össze lett tákolva” – mutatja, mikor rácsodálkozunk. A berendezési tárgyak szinte ugyanazok, amelyek a ház építésekor kerültek ide. A lóca, amin Erzsi néni ül, szerinte van vagy háromszáz éves, de az biztos, hogy már hatvan éve is rozoga volt.
A házban nincs víz, villany, gáz. A néni valakitől kapott egy akkumulátort, arról tölti a telefonját. Maga vette, mondja, be tudja osztani a kis nyugdíját, szögezi le. Az egyik lánya Amerikában él, mindennap beszélnek. Ilyenkor Erzsi néni kiballag két botjával a ház sarkára, valamiért ott van térerő, leül egy nagy piros, lyukas lábosra, és vált pár szót gyermekével.
Az akkuról kap áramot egy LED-füzér is, este azzal világít. Nemrég vetette, addig petróleumlámpa adott fényt a házban. Egyszer azonban felrobbant, Erzsi néni azt mondja, ha nincs ott, leégett volna az otthona.
Tévéje soha nem volt, rádiót hallgat, a régi tranzisztoros ötven évig bírta. Most egy kis elemes rádiója van, a kereső mindig
a Kossuthon áll, ha nem tetszik neki az adás, kikapcsolja.
Minden szerdán hozat magának négy száraz kenyeret, amit teába mártogatva esz meg. Cukrot, lisztet soha nem vesz, a szerdai Nemzeti Sportról azonban nem mondana le semmiért. A legtöbb pénzt a mobiltelefon feltöltésére költi.
– Mit szeret a legjobban a tanyán?
– A drága jó levegőt. Meg ami a kertemben terem, nem permetes, nem műtrágyás. Egyből megérzem, ha az alma permetes, ég tőle a szám széle.
– Az ebéd, amit hoznak önnek, ízlik?
– Jó ebédjük van a majsaiaknak, az biztos igaz.
– Mivel telik egy napja?
– Ó, sosem szoktam unatkozni. A kertemben salátát, zöldséget, sárgarépát termelek. Gyűjtök gyógyfüvet, vérehulló fecskefüvet, csalánt, kamillát, cickafarkot, mezei zsurlót, ha nyílik, körömvirágot. Adok belőle a tyúkoknak, ami marad, azt megiszom teának. Szóval amit bírok, megcsinálok. Vannak gyümölcsfáim is, alma, körte.
– Le tudja szedni?
– Leszedi azt a szél. Van olvasnivalóm, jár nekem a Gyógyász Magazin meg a Kincses Kalendárium.
– Meglátogatja néha valaki?
– Amíg a bátyámnak megvolt a lova, néha átlovagolt, de mióta elhullott az állat, nem tud jönni. Nagy ritkán kijön az unokám. De én nem is hiányolok senkit. Én sem nagyon járok sehová, minek fújjam a füvet másutt?
Errefelé az egyetlen állandó vendég Csillag Zoltán tanyagondnok, aki az Orgona Református Egyesített Szociális Intézmény alkalmazásában áll.
*
Zoltánnal járjuk a majsai tanyavilágot. Elmondja, öt körzet található Kiskunmajsa környékén, csak neki legalább kétszáz címe van Konyhadűlőn és Bodogláron. Az öt körzetet alapul véve, ezernél is több családon segít az Orgona Református Egyesített Szociális Intézmény. A tanyák gyakran kilométerekre esnek egymástól, így a tanyagondnokok hatalmas területet járnak be egy-egy nap.
A tanyavilágban élő idős embereknek beszereznek élelmiszert, takarmányt, gyógyszert, gázpalackot. Előfordul, hogy a lakosság annyi mindent rendel, hogy kétszer kell fordulniuk, mert egyszerre a sok áru nem férne be a csomagtartóba. Van, hogy fát aprítanak és behordják idős asszonyok fáskamrájába, máskor kimennek az idős emberekért és elviszik őket, ha orvoshoz kell menniük. Vérnyomást is mérnek akár, hisz minden autóban található készülék.
„Nem tudom, hogy holnap mit fogok csinálni, ha bárkinek valami gondja van, valamit el kell intézni, be kell szerezni számára, hív, felírom, és másnap megyek hozzá” – mondja Zoltán, miközben úttalan utakon haladunk a terepjáróval. Apropó jármű. Korábban gyengébb hatékonyságú gépkocsival járták a tanyavilágot, ám amióta a Magyarországi Református Egyház Diakóniai Iroda átvette a szolgálatot, a szervezet azonnal korszerűbbre cserélte a járműveket.
Kell is a nagy teljesítményű autó, a sok helyen laza, homokos talaj esőzések után nehezen járható, de a mezőgazdasági gépek is mély vájatot hagynak az úton. Olyan érzése támad a szemlélőnek, mintha Jókai Egy magyar nábobja óta keveset változott volna a világ errefelé. Ha nem látnánk a távolban a villanyvezetékeket, az adótornyokat, azt hihetnénk, visszaugrottunk az időben.
*
Egy idős néninek csirkelábat és gyógyszert hozunk. Zoltántól megtudjuk: Kiskunmajsa-Bodogláron még akad egy kisbolt, Tajón már az sincs. Orvos hetente kétszer jár ki két órára. Még a kocsmák is bezártak. Pedig ezek a körzetek a maguk száz-kétszáz fős lakosságával hatalmas településnek számítanak egy tanyához képest.
A környéken nem csak tulajdonosokkal találkozunk, többen is bérlők, sokaknak ez a lakhatási lehetőség az utolsó mentsvár, innen már csak a pusztába vezet az út. Van, aki gondnokoltság alatt áll, más a rokonainál, egy melléképületben húzza meg magát, és olyan is akad, aki telephelyekre vigyáz egy lakókocsiban. Egy kert mellett visz az utunk, telis-tele kacattal, mások által kidobott holmival, még roncsautók is állnak a méter magas gazban. A kerti káosz oka nem mindennapi: az itt lakó idős férfi a mások által kidobott gépeket gyűjti össze, kiszedi a belőlük, amit még értékesíteni lehet, és eladja. Ami megmarad, a kertbe kerül. Hová is tehetné máshová?
Zoltán egy-egy címen már a másnapi feladatait gyűjti, szaporodik a bevásárlólista, akad, aki gyógyszer kiváltását kéri tőle. Egyesek tizenöt-húszezer forintot is költenek havonta medicinára. Hogy juthatnak azonnali segítséghez a rászorulók a pusztaságban, kérdezzük kísérőnket, akitől megtudjuk, hogy a Diakóniai Iroda működtet egy 0–24 órában működő jelzőrendszert.
Az idős embereknek egy órához hasonlatos jeladó van a csuklójukon, és ha a rajta található gombot a tulajdonosa megnyomja, a központban jelez a rendszer. Ilyenkor kitelefonálnak, mi a gond, majd intézkednek.
A szerkezethez tartozik egy kis napelem, hogy ott is működjön a rendszer, ahol nincs áram. Mint például Erzsike néninél.
*
„Jobbra az még Bodoglár, előttünk Szank, balra Tázlár, illetve a hozzátartozó tanyavilág” – mutatja Zoltán, miközben lekanyarodunk a műútról. Több mint két kilométert haladunk a pusztában. A távolban egy öreg autó álldogál, tulajdonosa azzal, pontosabban abból őrzi juhnyáját. Gyalogolni már nem tudna utánuk.
Így érünk Bólyáné Dávid Etelkához, aki lányával, Czinkócziné Évával él egy nyomorúságos házban, aminek tetőzete már teljesen elvált az épület falától. „Tervben volt, hogy megcsináltatjuk a tetőt, úgy terveztük, hogy a lányomék segítségével hozzuk rendbe, de eddig elmaradt a munka. Segítség nélkül nem megy. Most kapta meg édesanyám a határozatot, hogy lejárt az egy év az ideiglenes özvegyi nyugdíjra. Ezután már csak a fele marad. Pedig szükség volna a pénzre, mert a mama nyugdíja harminchárom ezer forint, az özvegyivel volt nyolcvankilenc ezer. Én özvegyit kapok, negyvenöt ezret” – festi le helyzetüket Éva. Amikor rákérdezek, miért csak özvegyit kap, elárulja: betegség miatt nem volt elégséges munkaviszonya.
Bólyáné Dávid Etelka több mint negyven éve lakik itt, előtte Zsanán élt. „Nem tudom, milyen városban élni, mert sosem laktam városban” – mondja. „Amíg fiatalok voltunk, eldolgozgattunk, de ha most nem lenne a tanyagondnok, nem tudom, ki vásárolna be nekünk. A gyerekek dolgoznak, nem érnek rá napirenden ide szaladgálni, ha kell egy liter tej vagy egy kiló kenyér. Na, rakjad a tüzet, mert jön a hideg” – kiált lányának, aki egy nagy üstház alá gyújt be.
A szomszédban egy elhagyott tanya düledezik, a nyakig érő gazban talán róka is megbújt. Egyik nap itt sétált el a kapu előtt, még a száját is megnyalta. Talán csent valamit.
*
Egy tevékenység állandó a tanyagondnokok napi rutinjában: a kiskunmajsai református idősek otthonából szállítanak ebédet. (Amit ráadásul elég utólag kifizetni az igénylőknek. Sőt, akinek kisebb a nyugdíja, kevesebbet fizet. Szükség is van az egyház és az önkormányzat nagylelkűségére, de erre még visszatérünk.) Egy nap körülbelül négyszáz főre főznek.
Csillag Zoltán általában tizenhat állandó adagot visz, ugyanakkor arra is lehetősége van a lakosságnak, hogy napi menzát rendeljen, ha vendég érkezik a házhoz. Az üres ételhordók kint várnak bennünket a kerítésre akasztva, Zoltán kicseréli étellel telire, és már haladunk is tovább.
Nagyajtai Károlyéknál kicsit többet időzünk, igaz, kerítésük sincs. Az idős férfi ötvennégy éve lakik a tanyáján, már az apja is egy tanyán élt. Valaha lókupec volt, Baranyában vásárolt fel lovakat, majd lovagolva hozta haza az állatokat, hogy a környéken értékesítse őket. Károly bácsi már a kilencvenharmadik évét tapossa, élettársa, a Romániából származó hetvennégy éves Dzseta gondozza. A férfi katonakori fotója a konyha falán csüng, szentképek társaságában. Károly bácsinak jól áll az egyenruha és a kackiás bajusz. Utóbbit máig megtartotta, csak a szőrzet fordult őszbe.
A pár lényegében a férfi nyugdíjából él, ám mellette Dzseta eljár „kacsát pakolni”. Ez azt jelenti, hogy szárnyastelepeken az eladósorba került, hízott kacsát az ólakból kézben hordják ki a kamionokba. Pokoli kemény munka, de Dzseta vasból van, szívós, dolgozik, hogy legyen pénzük. Disznót, birkát is tartanak, tavasszal a bárányokat eladják, abból is bejön egy kevés. Kell is, kizárólag Karcsi bácsi nyugdíjából nem élnének meg ketten.
*
Kiskunmajsa-Bodoglárhoz tartozó területen él Oláh Péter, immár hatvan éve. Érszűkület miatt mindkét lábát levágták, tolókocsiba kényszerült. Néhány hónapja elveszítette a feleségét. Azóta a nyugdíjas férfi egyedül irányítja a gazdaságát, három fia támogatja tevékenységében. Nem hajlandó eladni földjeit, azt mondja, ő innen már nem megy el. Szereti a tanyasi életet, annál szebbet el sem tud képzelni, bár néha nehéz,
teszi hozzá.
– Mi a szép a tanyasi létben?
– Hogy szabad az ember. Ha kilépek a házból, nem az utcára megyek, hanem a saját földjeinkre. Ha gyümölcsöt szeretnék enni, nem kell a boltba mennem, csak leszakítom a fámról, és olyat, amihez éppen kedvem van. Bio. Van baromfink, ellát hússal, tojással. Van kétszáz hektárunk, ami mindig ad munkát, az ember le tudja magát foglalni.
– Mivel foglalkoznak a földeken?
– Korábban pecsenyekacsát és szarvasmarhát neveltünk. Amikor leesett a kacsahús ára, és felment a takarmányé, a kacsát abbahagytuk. Azt még írja bele, legyen szíves, hogy a tanyagondnokokkal nagyon meg vagyunk elégedve. Mindent beszereznek, mindent megoldanak, amit csak kérünk – szól utánunk Oláh Péter búcsúzóul.
