Belföld
Újabb dokumentumok a városházi mutyiról
A Belügyminisztérium visszautasítja a főpolgármester vádaskodását

A nyomozóhatóság tizennégy feljelentés alapján – többek között Karácsony Gergely kezdeményezésére – az ügycsoportban december 13-án tizenkét helyszínen hajtott végre kutatást.
A feljelentéseket egyre több dokumentum támasztja alá. November végén napvilágot látott egy hanganyag, amelyből az derül ki, hogy a fővárosi önkormányzat a Városháza eladása mellett egy másik gigaprojektet készít elő. A felvételeken Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő igazgatója arról beszélt, hogy a védett óbudai Mocsárosdűlőn több százezer négyzetméternyi ingatlan épülhetne, az építési szabályzatot pedig a befektetők érdekeihez igazítanák. Karácsony Gergely úgy reagált: „A Mocsárosdűlőt nem beépítjük, hanem megvédtük a beépítéstől”.
Szavainak alapvetően ellentmondanak a Bennfentes.hu portál által megszerzett dokumentumok, amelyekre Barts Balázs a korábbi felvételen is utalhatott. A nyilvánosságra hozott látványtervek azt mutatják, hogy A, B, C verzió is készült a Mocsárosdűlő egy részének beépítésére, továbbá a tanulmány úgy hivatkozik a területre, mint a főváros utolsó nagy, egybefüggő területére, ahová lakó- és irodafunkciókat is lehet fejleszteni.
A tanulmányból kiderül, hogy a tervezők számolnak a terület infrastrukturális fejlesztésével, amely még jelentősebb beépíthetőséget tesz lehetővé. A vagyonkezelő vezetője által megálmodott 334 ezer négyzetméteres beépítés körülbelül 100 milliárd forint haszonnal kecsegtetheti a baloldal üzletembereit és oligarcháit.