Mentorok támogatják koraszülő sorstársaikat

Ugyanakkor öles léptekkel fejlődik az orvostudomány. Míg korábban nehezen volt életben tartható egy 25–26. hétre születő gyermek, ma már a 22–23. héten világra jövő csöppséget is meg tudják menteni, természetesen nem minden esetben. Az, hogy utána a társadalomba – például az oktatási rendszerbe – miként tudnak integrálódni a gyermek és szülei, fontos kérdés. Erre jött létre ez a civil szervezet.

Az alapítvány 2018 elején indította el a dél-alföldi régióban a koraszülöttként világra jött gyermekek családjainak komplex támogató szolgáltatását egy európai uniós projekt keretében. E célra Szegeden, Gyulán, Kecskeméten koramentorházakat hoztak létre. A programnak köszönhetőn a koramentorházakban a koraszülöttek és hozzátartozóik holisztikus szemléletű, direkt szolgáltatásokat vehetnek igénybe, méghozzá ingyen.

Az alapítvány szegedi központjának aulá­jában beszélgettünk. Az épület története allegorikus: a korábban pártházként működő ingatlant lerobbant állapotban vette át a szervezet, ma felújítva várja a családokat. Érkeznek is sorra az anyukák, leülnek, beszélgetnek egymással – mindannyian ugyanabba az élethelyzetbe kerültek. Nem ítélkeznek egymás felett, mindenkinek a saját keresztje a legnehezebb – avat be Rádi Kata. Éppen abban próbálják erősíteni őket, hogyan meríthetnek erőt mások problémájából, a helyzetükkel való megküzdésből, a közösségi érzésből.

E gondolat mentén számos szolgáltatás várja a szülőket, egyrészt a koraszülöttként világra jött gyermekek értelmi, érzelmi, mozgás- és beszédfejlődését segítik, másrészt a családtámogató szolgáltatások a szülők kompetenciaérzését növelik ebben a nem várt élethelyzetben. A mentorházakban dolgozik gyógypedagógus, gyógytornász, fejlesztő szakember, gyermek- és egészségpszichológus, családterapeuta, laktációs szaktanácsadó, gyásztanácsadó. A három mentorházban mintegy ötven szakember tevékenykedik.

Azt, hogy mekkora szükség van a szolgáltatásokra, bizonyítja: Magyarországon a koraszülés majdnem minden tizedik gyermeket érinti, ami magas szám, de nem kiugró, Európában és más földrészen is ez a tendencia látható.

Monostori Dóra, az alapítvány szakmai vezetője 1997-ben kezdett dolgozni a helyi újszülött–koraszülött intenzív osztályon (PIC), azt mondja, azóta töretlen a technikai és a szemléleti fejlődés. Ezzel párhuzamosan azonban megjelentek újabb problémák, hiszen egy ötszáz grammos babát életben tartani nem ugyanaz, mint egy nyolc hónapra születettet koraszülött csecsemőt.

Az orvostudomány ma már a lehető legkisebb kockázatú beavatkozásokkal, ellátásokkal próbálja biztosítani a gyermekek egészségét. Manapság egy 26–27. hétre születő gyermek is lehet később makkegészséges, ám ehhez nemcsak profi egészségügy, de mentálisan jó állapotban lévő szülők is kellenek, ez utóbbi elérésében igyekeznek a koramentorházak minél több segítséget nyújtani.

„Mindemellett fontos tényező a gyermek genetikája és – mi azt gondoljuk – a Jóisten. Az újszülött-, koraszülött-intenzívosztályon akkor is kialakul mindenkiben a hit, ha előtte nem volt meg benne, mert valamiben hinni kell. Hinni abban, hogy egyszer hazakerül a gyermekünk. Mi azt mondjuk a szülőknek, hazajutnak, lesz életük a koraszülés után, családként fognak funkcionálni, egyszóval, túl lehet élni ezt a traumát” – magyarázza Rádi Kata, miközben bejárjuk az épületet.

Hangsúlyozza: ezzel a megrázkódtatással meg kell tanulni együtt élni, miközben a szülők megtanulnak hinni a mindenkori ellátóikban, segítőikben, magukban, gyermekükben és az Úristenben, aki eldönti, kinek, mi lesz a sorsa. Ez lesz az út a helyzetük elfogadáshoz.

Katának is született egy késői, koraszülött gyermeke. Ekkor döbbent rá, mennyire keveset tudnak a szülők arról, korábban is érkezhet a gyermekük. Meggyőződése, hogy ők sem voltak kellően felkészülve, ahogyan sokan mások sem, mert sok esetben az egészségügyi szakemberek nem úgy kommunikálnak, hogy egy várandós anya fel tudná fogni a közölteket a várandóssága miatt beszűkült tudatállapotban. Ezért kezdte keresni, milyen közösségben tudna feloldódni. Hiszek a közösségben, amely át tudja segíteni az egyént a problémákon, ezért hoztuk létre az alapítványt – érvel.

A legfőbb üzenetük, hogy ha valaki olyan közösségben éli meg élményeit, amelynek tagjai hozzá hasonló problémákkal küzdenek, abból erőt meríthet. Emellett meg kell tanulniuk beszélni a tabukról is. A koraszüléses esetek gyakrabban járnak a gyermek elvesztésével, ám nemcsak az ilyen sajnálatos esetek jelentenek veszteséget, hanem maga a koraszülés is, ma hazánkban ezt a közvélemény mégsem sorolja a veszteségélmények közé. Pedig Kata szerint veszteség lehet az is, ha az anya nem tudja a negyvenedik hétig kihordani a gyermekét, hiszen így nem részesülhet abban a csodában, amiben a többi édesanya. Az alapítvány tapasztalatai szerint emiatt olykor harag gyülemlik fel a nőkben: előbb a világra haragszanak, majd magukra, később elkezdik keresni a válaszokat.

Sokaknak sérül az addig biztosnak hitt kompetens szülői érzése, és teszik fel maguknak a kérdést: képes vagyok-e a gyermekem ellátni, felnevelni, ha arra sem vagyok képes, hogy a negyvenedik hétig kihordjam? Dilemmáik feloldásában segítenek az úgynevezett mentorok.

Monostori Dórától megtudjuk: a mentorok többsége maga is koraszülő édesanya, akik a saját élményeik feldolgozása után grátisz segítik a többi szülőt. Az alapítvány időről időre meghirdeti sorstárssegítő tanfolyamát, ennek keretében előbb a saját élményeket dolgozzák fel a jelentkezőkkel, majd következik a laikus segítő felkészítés, ahol alapvető segítőtechnikákat sajátíthatnak el a jelentkezők.

Egy nagyobb terembe érünk, ahol az alapítvány munkatársai szorgoskodnak. A falon egy térkép függ, amin Csongrád-Csanád megye járásai láthatók. Rádi Kata elmondja, hogy munkatársaik, mentoraik kijárnak kisebb településekre a szolgáltatásaikkal, sőt mentorképzéseket is indítanak, vagyis nem szükséges minden ügyben a három központba elutazni.

Más szolgáltatásai is vannak az alapítványnak: veszélyeztetett várandósokat támogató programjuk európai szinten is unikálisnak számít, Kiskunhalason, Szegeden, Gyulán, Békéscsabán és Kecskeméten hetente többször is bejárnak a szülészetekre az állapotos anyákhoz, hogy támogassák őket. Elmondják nekik, mi vár rájuk, biztosítják őket arról, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal.

Nagyillés Éva szupermentor arról beszél, amikor a szülő megéli a koraszülés veszélyeztetettségét, egy komplett információs csomagot szeretne kapni az osztály rendjével, az életükkel kapcsolatosan, kíváncsi, mi fog vele történni, és hány nap múlva mehet haza. Éva felidézi: rá is rengeteg információ zúdult, amikor először ment be a PIC-re, de a beszűkült tudatállapota miatt jó, ha a felét meg tudta annak érteni, amit hallott a gyermeke állapotáról. Ebben a felfokozott helyzetben abban tud támogatást nyújtani egy mentor, hogy a saját példáján keresztül elfogadtassa: egy 24. hétre született, ötszáz grammos babának sok idő kell, míg haza lehet vinni. Sokszor nagyon alap dolgokról beszélgetünk: néha azt kell megértetni az anyukával, hogy a gyermekének még a pocakban volna a helye, de neki most idekinn van segítségre szüksége, ezen az osztályon – taglalja Éva.

Hamarosan három éve lesz, hogy Kollár Judit munkájával segíti az alapítványt. Szakmailag előnyt jelent számára, hogy oda jár be segíteni az édesanyáknak, ahol korábban dolgozott. Ismeri a klinika munkatársait, félig hazamegy, így könnyebben értelmezi azokat a problémahelyzeteket, amelyek a várandósok, az édesanyák és az egészségügyi személyzet között felmerülnek.

Alapvető probléma Judit szerint, hogy mindenütt kevés a szakszemélyzet, így érthetően kevesebb idő jut arra, hogy a kismamák lelkével vagy az ő panaszaikkal foglalkozzanak, ami a terhesség során érzékenyebben érinti őket. Judit abban is támogatja a várandós anyukákat, hogy merjenek kérdezni az orvostól, a szakdolgozótól, merjék képviselni az ügyüket, mert ez a szorongásaik oldódásához vezet.

Monostori Dóra rámutat: az egészségügyben dolgozók nagyfokú rutinnal végzik a feladatukat, így az ellátók gyakran azt gondolják, mindenkinek egyértelmű, mit miért tesznek. Sokszor egyszerűen idő sincs arra, hogy minden egyes mozzanatról tájékoztassák az ellátottat, miközben a kismamáknak éppen erre volna igényük. Ám ha a mentorral átbeszéli az aktuális történéseket, bármire vissza tud kérdezni, amit nem ért, illetve kérdéseket tud megfogalmazni. Nagyillés Éva rávilágít arra is, hogy a szülőnek sokszor nagyon nehéz eligazodni az egészségügy szabályai között, ez sokszor vezethet feszültséghez, emiatt fontos megértetnie, hogy minden a baba érdekében történik, s nem azért húzzák meg a kórházban a határokat, mert el akarják szakítani a gyermekétől.

Kollár Judit segít a szülés előtt és a szülés után is. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy hetekig, hónapokig tudok kísérni egy anyukát, így bizalmi kapcsolat alakul ki közöttünk, végig fogjuk a kezüket, a későbbiekben pedig a koramentorházban tudjuk fogadni őket – részletezi.

Dóra megemlít egy másik vívmányt is: a koraszülött-ellátásban dolgozó civil szervezetek nagy eredménye volt, hogy elérték, az édesanya lehetőség szerint 24 órát tölthessen gyermeke mellett. A szülőnek ugyanis fontos tapasztalatot gyűjtenie gyerekéről, ezt viszont csak akkor tudja megtenni, ha folyamatosan vele van. Az alapítvány hat anyaszállás-férőhelyet tudott kialakítani 2016-ban a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával, azóta már a klinika fejlesztésének köszönhetően – nem covidos időkben – minden édesanyát el tudnak szállásolni a gyermeke közelében.