Belföld
Karácsony papírhajókat úsztat
Kivel tárgyalt a főváros vezetéséből Bajnai, és valóban működik-e az ingatlanos jutalékrendszer? – kérdezi a Fidesz

Az eddig nyilvánosságra került hangfelvételek azt mutatják, hogy a Fővárosi Önkormányzatnál visszaosztásos rendszerben, titokban értékesítik az értékes ingatlanokat, és ennek során a Városháza eladása is felvetődött. A Bajnai Gordon korábbi baloldali miniszterelnököt a Wallis Rt. vezérigazgatói posztján követő Gansperger Gyula beszámolója szerint Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes – aki Bajnai ajánlásával kerülhetett vezetői pozícióba – kezében futnak össze a pénzügyi szálak. Bajnai az egyik felvételen arról beszél, hogy segít kapcsolatot teremteni a befektetők és a fővárosi vezetés között, a volt kormányfő a döntéshozókkal is egyeztetett a tervekről, amelyeket részleteiben ismer.
Barátja, Gansperger a felvételek tanúsága szerint nemcsak jól ismeri a jutalékos rendszer működését, hanem előnyös kapcsolatok révén maga is szert tett legalább egy fővárosi ingatlanra.
Karácsony Gergely nem csupán a sajtó, hanem a fővárosi képviselők által felvetett kérdéseket is igyekszik kerülni, annak ellenére sem próbálja meg tisztázni a helyzetet, hogy feljelentés nyomán már a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálatot indított.
A Fidesz fővárosi szervezete ismét felszólította Karácsonyt, hogy ne meneküljön tovább a Városháza-gate egyre súlyosabb kérdései elől, mert „a budapestieknek joguk van tudni az igazságot”. Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetője szombaton újabb kérdéseket intézett a főpolgármesterhez és Bajnai Gordonhoz. Tisztázni szeretnék, kivel tárgyalt a főváros vezetéséből Bajnai Gordon, ki az, aki jóval felette áll Barts Balázsnak, a Fővárosi Vagyonkezelő vezérigazgatójának? Működik-e jutalékrendszer a fővárosban, és ha igen, akkor ki működteti ezt, és ki van benne?
A válaszok helyett Karácsony Gergely a Rákos-patak revitalizációjáról tartott tájékoztatóról posztolt, a képeken látható, amint papírhajókat úsztat Horváth Csaba zuglói szocialista polgármesterrel és pártársával, Tóth Csabával, akit nemrég még korrupcióval vádolt és akitől elhatárolódott. Emlékezetes, hogy Karácsony egy korábban kiszivárgott hangfelvételen arról beszélt, hogy Tóth Csaba többször megfenyegette a családját. Ezzel kapcsolatban hangzott el az szintén felejthetetlen kijelentés, hogy ha visszamenne Zuglóba, akkor őt ott „elásnák”. Később aztán azt mondta, hogy konfliktusaikat „a múlt részének tekinti”.