Belföld
Karácsonyék eladnák a Városháza épületét

A városháza épületének eladására készül a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat – tudta meg az Index.
Információik szerint: a Budapestet vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök már meg is tették az első lépéseket a főváros minden bizonnyal legértékesebb ingatlana eladása érdekében.
Karácsony Gergelyék terve azért is meglepő, mert a leköszönő fideszes városvezetés pénzügyi főpolgármester-helyettese, Bagdy Gábor korábban azt nyilatkozta, hogy az új városvezetés mintegy 180 milliárd forintnyi forráshoz férhetett hozzá Budapest irányításának átvételekor.
A lap azt írja, a szóban forgó, a belváros szívében hatalmas telken fekvő grandiózus épületkomplexum építését még a 18. században kezdték meg az olasz származású osztrák építész, Anton Erhard Martinelli tervei alapján. Az épület kezdetben hadikórházként funkcionált, és később kaszárnya is volt benne, majd 1894-ben kezdték el városházaként használni.
A városháza patinás épülete műemléki védelem alatt áll, és egy turisták által frekventált világörökségi védőövezetben fekszik, ráadásul egy kiemelten védett régészeti lelőhely, a régi városfal húzódik keresztül a telken.
Karácsony magyarázkodik
Arra az információra, miszerint a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök megtették az első lépéseket az üzlet megkötéséhez, Karácsony Gergely azt írta: „a tényállítása mindössze annyi, hogy a Városháza eladása érdekében a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök megtették az első lépéseket, ebből következtet arra, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak van értékesítési szándéka. Nos, nem tudjuk, kik azok az üzleti körök, és milyen lépéseket tettek.”
Azt is hozzátette: „mifelénk nem üzleti körök határozzák meg a vagyongazdálkodási döntéseket.”
A bejegyzés végén a főpolgármester hozzáteszi: „A Fővárosi Önkormányzat a Városháza ingatlanegyüttesével kapcsolatban számos döntést hozott a közelmúltban, így a Merlin Színház épületének felújításáról és a Városháza Park tervpályázatának kiírásáról. Az ingatlan értékesítéséről semmilyen döntés nem született, arra nem keres vevőt a Fővárosi Önkormányzat.”