Belföld

Hihetetlen luxuskörülmények között él Gyurcsányék pénzembere

Szinte királyként él Nyíregyháza közelében található birtokán Bige László, a baloldal egyik legfontosabb támogatója. A milliárdos oligarcha birtokán saját vadaspark és tórendszer, valamint helikopterleszálló is található, a kíváncsi szemek elől pedig betonburkolatú vizesárok és kerítés zárja el, emellett quadokkal felszerelt őrség védi.

Hihetetlen luxuskörülmények között él Gyurcsányék pénzembere
Bige László az átlagemberek számára felfoghatatlan luxusban él
Fotó: YouTube

Bige László Magyarország egyik leggazdagabb emberének számít: övé a Péti Nitrogénművek, egyeduralkodónak számít a stratégiai fontosságú műtrágyagyártásban, de a szolnoki Tiszamenti Vegyiműveknek is tulajdonosa.

Mivel büntetőeljárás folyik ellene, hónapokon át egy nyomkövető bilincs volt a lábán, csak ezzel közlekedhetett. Vesztegetéssel és hűtlen kezeléssel gyanúsítják, emiatt az év első hónapjaiban bűnügyi felügyelet alatt állt.

A műtrágyakirály már korábban is a baloldal egyik hírhedt háttérembere volt. Ahogy egyszer ő maga fogalmazott: „addig kavartam, amíg Horn Gyuláig ért a szavam” - idézi fel az üzletember szavait keddi cikkében a Ripost.

Bige Lászlóról régóta tudható, hogy szoros kapcsolatban van a baloldali politikai erőkkel. Ezek a kapcsolatok nem lazultak az évek során, idén tavasszal például Gyurcsány egykori államtitkára, Horn Gábor járt nála látogatóban. 

Bige egészen elképesztő körülmények közt él hatalmas birtokán, amelynek központi területe 46 hektár, azaz közel félmillió négyzetméter.

A birtokra illetékteleneknek szinte lehetetlen bejutni, a területet magas oldalfalú, lebetonozott vizesárok és kerítés veszi körül, emellett folyamatosan járőröző quados őrszázad gondoskodik a védelméről.

A baloldali milliárdosnak hihetetlen vadászbirtoka van Erdélyben
Az erdélyi Kovászna megye hegyei között fekszik ezer méter magasan Komandó község, ahol nagyjából ezren laknak. A festői szépségű település nyugalmát csak egyszer-egyszer zavarja meg egy érkező helikopter, ilyenkor a községben tudni lehet: Bige László érkezett kipihenni a fáradalmait. A baloldali milliárdosnak saját vadászterülete is van itt - a Mediaworks Hírcentrum információ szerint - 2011-ben akkora szarvast ejtett el, melynek agancsáért 24 ezer eurót kellett fizetnie.

A Ripost cikkéből az is kiderül, hogy a fák közé gondosan elrejtett óriási házat egy egész tórendszer veszi körül, egymással összekötött és egymástól független tavakkal. Saját vadasparkot is találunk itt, az állomány több száz szarvast, vaddisznót és őzet számlál. 

Bige saját helikopterrel is rendelkezik, amelyről a lap szerint egy alkalommal ő maga mondta, hogy körülbelül hárommilliárd forintot ér, és azt állította, hogy Afrikában még vadászott is róla.

Kapcsolódó írásaink