Belföld

Egyre közelebb a pápalátogatás

Szeptember óta a szentatya többször is elismerően szólt a magyarokról és arról, amit hazánkban tapasztalt

Ferenc pápa minden jel szerint megszerette Magyarországot, és akár már a következő évben visszatérhet hazánkba.

Egyre közelebb a pápalátogatás
A kongresszus zárómiséje életre szóló élmény volt a résztvevőknek
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Magyarország felértékelődött az­zal, hogy méltó módon sikerült megrendeznie olyan világeseményt, mint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus – hangoztatta szerda este Szentgotthárdon a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Soltész Miklós a Keresztény szerda esték című rendezvénysorozaton tartott előadásában úgy fogalmazott: felemelő és életre szóló élmény volt részt venni a többnapos eseményen. Szerinte a kongresszus rámutatott arra, hogy Magyarországon mekkora ereje van a hitnek, az egyháznak és a világi – kormányzati, önkormányzati és civil – összefogásnak.

Emlékeztetett arra, hogy a tanácskozás legkiemelkedőbb és legjobban várt eseménye természetesen a pápalátogatás és a Ferenc pápa által bemutatott szentmise volt. Kiemelte: Ferenc pápa a látogatását köve­tően és azóta többször is elismerően szólt a magyarokról, arról, amit tapasztalt Magyarországon, valamint kifejezte visszatérési szándékát.

A kongresszus eseményein katolikusok, más felekezetekhez tartozók, ortodox keresztények is részt vettek, istentiszteleteket tartottak, ezzel is mutatva, hogy Magyarországon harmonikus az együttélésük – mondta Soltész Miklós, hozzátéve: meg kell őrizni és tovább kell vinni azt az erőt, amelyet a magyarországi keresztény hívek az eucharisztikus kongresszusból merítettek. Újra meg kell mutatni az értékeket, és másokkal is meg kell osztani azt az az erőt, amelyet a hit és az ima adhat – hangsúlyozta.

Mint ismert, az eucharisztikus kongresszust követően Ferenc pápa több alkalommal is nyilvánvalóvá tette a budapesti tartózkodás után érzett háláját. Legutóbb néhány napja az argentin Télam újság idézte a szentatya szavait, miszerint akár már jövőre ismét hazánkba látogathat, de az egyházfő előtte is több biztató jellel utalt erre.

A Vatikánból Veres Andrásnak, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárának küldött még szeptember közepén köszönőlevelet, majd nem sokkal később fogadta Erdő Péter bíborost, ismételten köszönetét fejezte ki a szervezésért, és hangsúlyozta, hogy szívélyes beszélgetést folytatott Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel.

Az eucharisztikus kongresszus szeptember 12-i zárómiséje óta a magyar szervezők gyűjtik és közzéteszik a nyolcnapos program élménybeszámolóit, amelyeket az Iec2020.hu oldalon lehet megosztani. Mostanra csaknem kétszázan éltek a lehetőséggel, köztük több külföldi is.

Az előkészületi években a NEK titkársága évente két alkalommal – Krisztus Király ünnepén és Úrnapján – is világméretű szentségimádást kezdeményezett, idén Krisztus Király ünnepének előestéjén, november 20-án lesz a következő alkalom. Adjunk hálát szerte a világon a kongresszus kegyelmeiért, így vegyünk új lendületet, hogy újra és újra át tudjuk élni a Jézussal való találkozás örömét – írják a szervezők. Csatlakozni a Corpusdomini.iec2020.hu oldalon lehet.

Kapcsolódó írásaink