Belföld
November 8-ig várja a pályázókat a Klebelsberg Központ
Ösztöndíjprogram

Hozzátette: a Klebelsberg Központ november 8-ig várja a pályázatokat, az ösztöndíj összege fejenként és félévente a tanulmányi átlag függvényében akár mintegy négyszázezer forint is lehet. Eddig több mint négyezer hallgató kapott összesen mintegy hatmilliárd forintot.
Fontos kitételnek nevezte, hogy pályázatot a magyarországi felsőoktatásban, osztatlan tanárképzésben, gyógypedagógia vagy tanító alapképzésben tanuló, magyar anyanyelvű hallgatók nyújthatnak be. „A programot azért hívtuk életre, hogy biztosítsa a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott és gyakorlati tapasztalattal rendelkező pedagógus-utánpótlást. Azon dolgozunk, hogy minden lehetséges módon támogassuk a magyar fiatalokat céljaik és álmaik megvalósításában” – fogalmazott.