Belföld
A Gyurcsány-terror áldozatai a mai napig hordozzák sebeiket

Krisztián 2006. október 23-án a Fidesz nagygyűlésére látogatott ki barátaival, s annak végeztével hazafelé indult. Közben beszélgettek és, jó idő lévén, nem siettek haza, majd később már nem is tudtak hazajutni. A Deák tér felé mentek, ahonnan lovas rendőrök rontottak a tömegre, és mindenkit visszaszorítottak az Astoria felé. Onnan barátaival megpróbált ezt kikerülve, a Gerlóczy utcán keresztül kimenekülni, de ott az utca kijáratát állig felfegyverkezett rendőrök lezárták, és őket „takarodjatok vissza oda, majd ott jól szét lesztek verve...” mondattal nem engedték ki. Visszafelé mentek a Szabad sajtó útra, majd ott várakoztak - jelentette a Nemzeti Jogvédő Szolgálat.
Később a Veres Pálné utca felé próbáltak hazamenni, de ott az egyik keresztutcából (Curia utca), a sötétben megbújva könnygázgránáttal 15-20 méterről célzottan fejbe lőtték.
Eszméletét egy pillanatra veszíthette el, majd magához térve vérző fejjel az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez ment. Az ott tartózkodók is többször hívták a mentőket, de az nem akart vagy tudott oda jönni, a diszpécser több sértő megjegyzése után nagy nehezen, körülbelül 30 perc várokozás után a Mátyás pince előtti részre jött a mentő.
Krisztián mindkét oldali állkapcsának nyílt törése megoperálásra került a hajnali órákban.
A kettős nyílt állkapocscsonttörés és az azzal járó kezelések rendkívüli módon megváltoztatták az életkörülményeit és a mindennapi életvitelét. Közel 3 órás műtéten esett át, melynek során törött állkapcsát jobb és bal oldalon 2 vassal, 6-6 ponton rögzítették.

A rögzítő fémek, melyek a mai napig bent vannak, valószínűleg élete végéig ott is kell, hogy maradjanak, ezért Krisztián fogazatának pótlása implantálással nem megoldható, így jelenleg fogszabályozása van, hogy ezt a hiányt, amely ugyan nem a 98 sérülés következtében lett, pótolni tudják a későbbiekben. Az állkapocsban lévő fém nélkül ez nem lenne probléma, mivel ebben az esetben implantátummal könnyedén pótolni lehetne a hiányzó fogakat.
A csontok összeforrása érdekében 3 hónapra szájzárat kapott a szájmozgás minimalizálása érdekében, ez idő alatt szívószállal volt kénytelen táplálkozni. Több alkalommal járt vissza kontrollvizsgálatokra, a fémet azonban nem távolították el szájából, tekintettel arra, hogy azt idővel körbenőtte a csont, korábban pedig kivenni nem lehetett, tekintettel arra, hogy a fémek stabilizálták szájüregét.
Ma már csak egy rendkívül komplikált, altatásban történő többórás, esetleges komplikációkkal járó, bonyolult műtéti eljárás során lehetne eltávolítani ezeket a fémeket.
A bonyolult műtéti beavatkozás, az altatással járó veszélyforrás és a további, esetlegesen felmerülő komplikációk miatt azonban kezelőorvosai ma már nem javasolják a fém eltávolítását. Túl azon a kellemetlen és kényelmetlen érzésen, hogy kénytelen két fémmel a szájában élni, ami ráadásul a szavak artikulálása során további nehézségeket okoz számára, a fémek miatt nem tudja a fent már részletezett módon, implantátummal pótoltatni fogazatát. Ehelyett fogszabályozással és „híddal” kell megoldani a hiányzó fogak pótlását, ami sokkal kényelmetlenebb és körülményesebb megoldás is egyben.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a gyurcsányi mondatok következményeként, 1956 után ötven évvel, újra ártatlan magyar emberek vére folyt a budapesti utcákon!
Folytatjuk.