Belföld

Jelentős lépés a szociálisbér-emelés

„Hivatástudattal végzik feladataikat a dolgozók, fontos, hogy erkölcsi és anyagi megbecsülésben részesüljenek”

Nagy örömmel hallottuk a miniszterelnök bejelentését, hiszen az ágazat egészét érintő béremelésről van szó, ami így szeretetszolgálatunk dolgozóira is érvényes – írta lapunk érdeklődésére Ráczné Németh Teodóra, a Katolikus Szeretetszolgálat székesfehérvári papi otthonának vezetője.

Jelentős lépés a szociálisbér-emelés
Fotó: MH

Ismert, hogy Orbán Viktor kormányfő a közelmúltban bejelentette: 2022. január elsejétől húszszázalékos béremelést kapnak a szociális munkások.

Németh Teodóra hangsúlyozta: hosszú ideje várják már a terület munkatársai, hogy elmozdulás történjen az ágazatban dolgozók bérrendezésével kapcsolatban, olyan bérekre számítanak a munkatársak, ami tisztességes megélhetést biztosít számukra, teret engedve a rekreációs lehetőségeknek is, hiszen a szociális szférában dolgozók esetében ennek kiemelt jelentősége van.

A jelenlegi béremelés fontos elmozdulás e téren, természetesen ez még nem jelenti az ágazati bérproblémák teljes körű megoldását, de nagyon jelentős lépés, ami – mértékét tekintve – már a dolgozók mindennapjaiban is érzékelhető lesz – fogalmazott a szakember. Hozzáfűzte, a szociális ágazatban dolgozók nagyon sokat tettek és tesznek a rászorulók támogatása érdekében, időt és energiát nem kímélve, hivatástudattól vezérelve végzik feladataikat. Éppen ezért fontos, hogy erkölcsi és anyagi megbecsülésben egyaránt részesüljenek.

A Katolikus Szeretetszolgálat elismeri az áldozatos munkát, és saját kereteik között az anyagi elismerésre is törekednek, de tisztában vannak azzal, hogy a probléma nagyságrendjéhez képest ez nem elégséges, ezért is fontos ez a kormányzati döntés – mutatott rá Németh Teodóra.

A Magyarországi Református Egyház Diakóniai Iroda vezetője, Bujdosó Balázs közölte: örömmel értesültek a kormány béremelésről szóló belejelentéséről, és várnak az ehhez kapcsolódó részletszabályok megismerésére. „Bizakodóak vagyunk, hiszen 2017 óta valamennyi minimálbér-, garantált bérminimum-emelés forrását, továbbá az ágazati pótlékok és azok emelkedésének forrását is biztosította a kormány a fenntartóknak” – tette hozzá Bujdosó Balázs.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom