Belföld
Varju kezdett dulakodni az őrökkel
A két lejátszott videófelvétel alapján látszik, hogy a politikus akart behatolni az MTV-székház egyik stúdiójába

A tanúk egyöntetűen állították, hogy Varju László 2018. december 17-én be akart törni a stúdióba, ahol ekkor élő adás folyt, és az ő feladatuk az volt, hogy ezt megakadályozzák. Varju az egyik támadása során beszorította egy biztonsági őr lábát, aki súlyosan megsérült, de többen is megsérültek az erőszakosan fellépő politikus behatolási kísérletei során – állították a tanúk. Egyikük, egy azóta elhunyt biztonsági őr nyolc napon túli gyógyuló sérülést szenvedett, Varjuval szemben ennek alapján emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség.
A bíróság két videófelvételt is lejátszott, az egyiket Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő rögzítette a telefonjával. Ezek a felvételek lényegében alátámasztották a biztonsági őrök tanúvallomását, akik a 3-as stúdió ajtaja mellett álló képviselőt kétszer is megemelték, és elvitték a stúdió elől. Mindezt Hankó Faragó Miklós egykori SZDSZ-es igazságügyi államtitkár, Varju László védője bántalmazásnak látta.
Az ügyvéd szerint a biztonsági őröknek, akik közfeladatot ellátó személyek, nem áll jogában bántalmazni egy országgyűlési képviselőt, aki a törvény értelmében hivatalos személynek minősül, és különleges védelmet élvez.
A tanúk azt hangsúlyozták – és ezt a felvételek is alátámasztották – hogy a dulakodást, amelyhez a pszichikai segédletet a Varjuval az MTV székházába együtt érkező országgyűlési képviselők adták, minden esetben a DK-s politikus kezdeményezte, ők csupán az előírt munkaköri kötelességüket teljesítették.
Varju Lászlót a választás rendje elleni bűntett elkövetésével is vádolják. Ez azon alapul, hogy országgyűlési képviselőjelöltként a 2018-as áprilisi választás előtt egy kávézóban találkozott egy függetlenként induló jelölttel, és az ügyészség szerint anyagi juttatást ígért riválisának visszalépése esetén. Varju mindkét vádpontban tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el.