Belföld
Nem bírja lerázni magáról a botrányt Cseh Katalin
A Momentumos képviselő az ügyében folyó vizsgálatok dacára megtartotta esküvőjét Berg Dániellel, a II. kerület alpolgármesterével, ami az exkluzív helyszínen nem volt olcsó

A versenyhivatali eljárás, az adóhatósági feljelentés és az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának bejelentett vizsgálata sem akadályozhatta meg az év esküvőjét, Katka & Dani a nyáron egybekelt. A Bennfentes.net videója szerint Cseh Katalin és Berg Dániel, a II. kerületi önkormányzat momentumos alpolgármesterének esküvője – amelyet a budapesti Haris Parkban rendeztek – nyolc-tizenkét millió forintba kerülhetett. Csak a terembérlet nyolcezer euró az exkluzív helyszínen, ahol az álompár a vendégeket fogadta.
A Cseh Katalinhoz, a Momentum európai parlamenti képviselőjéhez, illetve a hozzá köthető üzleti kör uniós pályázataihoz kapcsolódó botrány ugyanakkor dagad. Cseh azt állítja, neki semmi köze nincs az érintett cégekhez, pusztán csak annyi, hogy volt cége, a Pannónia Nyomda Kft. – amelytől 2018-ban megvált és üzletrészét is eladta – az uniós pénzesőben részesülő cégekkel egy ipari parkban működött. Ez az érintett üzleti kör és a Cseh család vállalkozása négy és fél milliárd forint uniós forrást nyert el.
Csehék vállalkozása – amelyben Cseh Katalin 2013. januárjától 2018 januárjáig volt ügyvezető és tulajdonos – két uniós pályázaton 285 millió forintot nyert. Az elsőn 68 millió forintot kapott a Pannónia Nyomda Kft. a Hologram alkalmazása építőipari beruházások tervezési, megvalósítási és értékesítési folyamatában című pályázatára Pest megyében, a számukra megítélt állami támogatás aránya 51 százalék volt.
A pályázatot 2016. július 8-án nyújtotta be a fővárosi Pannónia Nyomda, méghozzá úgy, hogy tíz nappal előtte Vácott fióktelephelyet jelentett be a Nádas utcában. Ennek az lehetett az oka, hogy budapesti székhelyű cég így nulla százalék helyett a váci helyszínen a pályázott összeg 45-55 százalékát állami támogatásként megkaphatta.
Itt ütött tanyát a Holotech Hungary Kft., a gödi Lakatos család cége, amelynek tulajdonosa a Holotech Switzerland AG leányvállalata. Milyen érdekes, ez a cég rendelkezik a 3D-s hologramos technológiával, és nekik van telephelyük Vácott a Nádas utcában, amely Csehék pályázatában a teljesítés helye. A pályázat adatai szerint a Pannónia Nyomda Kft. a Nova-Inn Kft.-től bérelte a váci ingatlant, amelyet pedig a „hologramos” Lakatos család alapított.
Szintén a váci címen találjuk a Mondat Kft.-t, az Uniotech Kft.-t és a Leaf Digital Kft.-t. Ebből a hat cégből áll össze az az üzleti kör, amely a négy és félmilliárd forint uniós forrást elnyerte, méghozzá úgy, hogy Pest megye után Nógrád megyébe is együtt vándoroltak tovább, előbb Szécsényben, majd Szirákon nyitva fióktelepet, újabb pályázatokon tarolva, begyűjtve a hátrányos körzetekben az állami támogatást is.
Szécsényben kulcsuk sem volt a fióktelephez, a Pesti Tv riportfilmje szerint Szirákon sem végeztek semmilyen tevékenységet. Cseh Katalin volt cége, a Pannónia Nyomda és a Holotech Hungary 2019 októberében 1,965 milliárd forintot nyert két EU-s pályázaton. Az itt található két ingatlan szintén a Lakatos családhoz köthető, így ezek cégek alapításuk óta összesen 41 uniós pályázatot nyertek.
Az említett hat cég fióktelepei azért indultak vándorútra hátrányos helyzetű nógrádi kistérségbe, és jelölték meg az ingatlanokat a pályázat megvalósításának helyszíneként, mert így lehetett maximalizálni az európai uniós pályázatokhoz kapcsolódó állami támogatások összegét.