Belföld

Még akkor is ha fáj, ha sírok is, el kell engedni őket

Nagyon szép hivatás a nevelőszülőség, ám nem könnyű feladat. A legfontosabb, hogy szeressék a gyerekeket, fogadják el őket a családjukkal és a problémáikkal együtt

Nem akarok hazaköltözni, mert anyáék mindig isznak, és nem szeretnék velük egy ágyban aludni – jelenti ki a nyolcéves Kriszti, aki születése óta nevelőszülőknél él a Somogy megyei Háromfán. „És ha vennének egy nagyobb ágyat?” – vetjük fel, de Kriszti hajthatatlan, azt mondja, egyáltalán nem kívánkozik haza, mert kosz és büdös van náluk. Ezzel a kislány sok mindent elárul arról, miért kell kiemelni sok gyermeket családjából Magyarországon.

Még akkor is ha fáj, ha sírok is, el kell engedni őket
Kriszti, Sanyika és Bence nevelőapjukkal, Tálos Lászlóval
Fotó: MH/Purger Tamás

Úton Kriszti nevelőszüleihez Jancsi Lászlóné Melinda, a Magyarországi Református Egyház Diakóniai Irodája által fenntartott Nyugat-Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ nagyatádi szakmai körzetének vezetője elmondta, a rendszerbe kerülő gyermekeket vér szerinti szüleik gyakran hagyják magukra, elhanyagolják őket.

Gyakori a családokban az alkoholizmus, a kábítószer használata, emellett sok az agresszív, bántalmazó szülő, rengeteg a családon belüli szexuális abúzus. Az sem ritka, hogy a szülők vétenek a törvény ellen, és büntetés-végrehajtási intézetbe kerülnek. Ezekben az esetekben a gyermekek szinte kivétel nélkül sérülnek, gyakran kell őket pszichológushoz vinni. Lemaradásukat növeli, hogy a nevelési hiányosságok miatt életkorukhoz képest az alapvető szociális készségekkel sem rendelkeznek.

Háromfán Krisztinek és három vele élő nevelt gyermeknek nagyszerű sora van. Tálos László és Tálos Lászlóné Ildikó igyekszik a tőlük telhető legtöbb szeretetet adni a kicsiknek. Amikor megérkezünk, a gyerekek épp ugróiskoláznak, Kriszti mellett a hároméves Sanyika és a kétéves Bence. Ildikó karján egy két hónapos csecsemő szundikál. A házaspár 2008 óta nevel gyermekeket, azután vágtak bele, hogy három gyermekük felnőtt.

Azóta 18 gyermeket gondoztak, akadt, aki csak egy hónapot töltött náluk, Kriszti azonban már nyolc éve él velük. Ildi-kóéknál megfordult egy 16 éves, várandós leány is, aki nyolchetes terhesen érkezett a házaspárhoz, ráadásul állapotáról a család előzetesen nem is értesült. Állandóan elszökött – idézi fel az asszony, sokszor a rendőrök hozták haza, de a rendőrautó még ki sem ért a faluból, már újra eltűnt. Nem volt könnyű vele – állapítja meg Ildikó.

Táloséknál a férj akart nevelőszülő lenni, mert maga is nevelt gyermek volt. László elmeséli, hogy tízéves koráig élt nevelőszülőknél a Nyírségben. Mivel sokat tapasztalt az életben, bele tudja magát élni a nehéz helyzetbe került gyerekek lelkivilágába.

„Egy nevelőszülő, ha szeretettel közelít a gyermekhez, nagyon sokat tud segíteni neki identitásának kialakulásában, szellemének fejlődésében” – szögezi le, hozzáfűzve, a kicsik értékelik a szeretetet, más lesz a gyermekkoruk és a felnőtté válásuk folyamata. „Az egyik gyermek ugyanannyit ér, mint a másik, persze akad köztük nyugodtabb és elevenebb habitusú, ám csupán türelem kell hozzájuk. Inkább nálunk éljenek, mint rossz körülmények közt vagy intézetben, ami kevésbé családias hangulatú” – magyarázza László.

Tálosék gazdálkodnak, szinte teljesen magukat látják el. Szárnyasok, macskák, kutya, ló szaladgál udvarukon. Elsétálunk a veteményesbe, ahol paradicsomot, hagymát, burgonyát, zöldséget termesztenek, és több gyümölcsfájuk is van. László a fákat úgy metszette, hogy a gyerekek felmászhassanak rá. Sanyika almát szed fel a fa alól, majd megeteti vele Rebekát, a lovat, közben Bence paradicsomot majszol, amit előzőleg szakított le a tőről.

Felelősség és áldozatvállalás

Az átélt traumák ellenére sok gyermek visszavágyik a családjához, ez még a kisgyermekek esetében is igaz, kamaszkorukban pedig szinte mindannyian keresik a kapcsolatot családjukkal – mondja Melinda, míg a közeli Bakházára tartunk. Ezért is hasznosak a gyámhivatal által szabályozott kapcsolattartások, mert azokra szükségük van a gyerekeknek. Egyszerűen muszáj, hogy ismerjék szüleiket. Bár, mint láthattuk, akadnak kivételek, Kriszti egyáltalán nem vágyik haza.

Fontos tisztázni, kiből válhat nevelőszülő, és hol készülhetnek fel a feladatra. Melindától megtudjuk, mielőtt csatlakoztak volna a Diakóniai Iroda nevelőszülői hálózatához, szájhagyomány és a jó példa nyomán jelentkeztek az emberek nevelőszülőnek.

Ma már ez kevés, lelkészi ajánlás is szükséges ahhoz, hogy valakiből nevelőszülő válhasson. Ezt követően a jelentkezők pszichológiai vizsgálaton esnek át, be kell szerezniük háziorvosi javaslatot, majd el kell végezniük egy tanfolyamot. Mindezen túl még környezettanulmányra is szükség van, mert a gyerekeknek megfelelő lakhelyet kell biztosítani. Aki ennek nem felel meg, nincs esélye bekerülni a rendszerbe.

Melinda hangsúlyozza, őszintén kell beszélni a jelentkezőkkel. „Nagyon szép hivatás a nevelőszülőség, ám nem mindenki képes csinálni, nem könnyű feladat. A legfontosabb, hogy a nevelőszülők megértők legyenek, szeressék a gyerekeket, fogadják el őket a családjukkal és a problémáikkal együtt. Ha erre nem képesek, nem tudnak segíteni. A gondok gyökere ugyanis legtöbbször nagyon mélyre nyúlik” – figyelmeztet a szakember.

A nevelőszülőség 2014. január 1-től foglalkoztatási jogviszonynak minősül, ami után fizetést biztosít az állam, ám ha valaki csak ezt látja a feladat mögött, nagyon hamar kiesik a rendszerből. „Csak a pénzért ezt nem lehet csinálni. Ez a foglalkozás hatalmas felelősséggel, kötöttséggel, áldozatvállalással és sok munkával jár” – húzza alá Melinda. Nem elég, ha valaki elfogadó, a nevelőszülő egész családjának is befogadónak kell lennie.

Ha a nevelőszülő vér szerinti gyermekei nincsenek megfelelően felkészítve az idegen gyerekek érkezésére, az rengeteg galibát okozhat. „A családszerkezet óhatatlanul átalakul kissé, ráadásul az érkező gyerekek sokszor problémásak és sok törődést igényelnek, gyakran mindent meg is tesznek azért, hogy vagy így, vagy úgy, de felhívják magukra a figyelmet” – részletezi Melinda. Szerencsére a legtöbb esetben pozitív a visszajelzés, a tanácsadók évente csupán egy-két nem működő esettel találkoznak.

Jótékony terelgetés

Közben megérkezünk Bakházára. Csöndes kis község. Még üzlet sincs, a falubeliek a kétnaponta járó mozgóboltból szerzik be a szükséges alapélelmiszereket. Busz naponta kétszer jár, akinek nincs autója, azzal juthat el Nagyatádra. A település vége felé élő Czigány Imréhez és feleségéhez nyitunk be, akik öt gyermeket nevelnek, köztük két kisbabát. Czigány Imréné Ildikó még a kapuban elmondja: a rokonságukban korábban is volt főállású nevelőszülő, akinél vendégségben járva kedvet kaptak hozzá, hogy újra kisgyermekekkel vegyék körbe magukat.

„Gondoltuk, miért is ne? Ha tudunk, segítsünk a gyerekeken” – emlékszik vissza az asszony. Czigányék négy saját gyermeket neveltek fel, akik már mind kiröppentek a családi fészekből. Tíz éve nevelőszülők, ez idő alatt tizenhat gyermek töltött rövidebb-hosszabb időt otthonukban. Hat gyermeket hazagondoztak, ötöt örökbe fogadtak tőlük.

„Mielőtt az egyik gyermek hozzánk került, istállóban lakott a szüleivel. Amikor megtudtam, azt mondtam: nem mehet oda vissza. Ha szerető családba kerülnek a gyerekek, az a legszebb dolog, ami csak történhet velük. Amikor az elsőt örökbe adtuk, majd’ belepusztultunk, de meg kellett tanulni. Még ha nagyon fáj is, ha sírni is kell, el kell engedni őket, mert úgy lesz még jobb az életük. Sok helyről a mai napig érkezik visszajelzés a gyermek fejlődéséről” – morzsol el egy könnycseppet a szeme sarkából a hatalmas férfi.

Anyaaaa! – szólítja Ildikót az egyik nevelt kislány, mire az asszony ölébe kapja a gyermeket, és egy puszit nyom a homlokára. Ahány gyerek, annyi természet – mondja Ildikó. Akad közöttük olykor egy-egy hisztis, raplis, de a pontos napirend, a jótékony terelgetés segítségével mindegyiküket meg lehet nevelni. A napirend összeállításában a családsegítők is a segítségükre vannak. Káoszban semmi nem működik – vallják Czigányék.

A tevékenységek közé beiktatnak egyéni fejlesztő programokat is, például logopédiai, mozgáskoordinációs fejlesztésre, pszichológushoz viszik a gyerekeket. Nem egy gyermeknek ugyanis az édesanyja a terhessége alatt folyamatosan alkoholt fogyasztott vagy dohányzott, drogozott.

Persze előfordulnak jó példák is, sok édesszülő leszokik káros szenvedélyéről, munkát talál, rendezetté válik lakhatása, így gyermekét – szakszóval – vissza lehet hozzá gondozni. Először időszakosan, majd végleg. A házaspártól azt is megtudjuk, mióta az egyház égisze alá került a nevelőszülői hálózat, javult az ellátás minősége. Két kerékpárt is kaptak, valamint kerti libikókát, járókát, babakocsikat, gyerekülést, etetőszéket.

Élettörténeti könyvek

A nevelőszülők élettörténeti könyvet vezetnek minden gyermekről, születésnapokról, ünnepekről, mikor kezdtek el mászni, járni, hogyan fejlődtek az évek során, merre járt a család üdülni. Felnőve nem lesznek gyökértelenek, lesz múltjuk, lesznek kedves emlékeik. Ha elkerülnek nevelőszüleiktől, viszik magukkal a könyvet. Mindezt már Tóth Anitától tudjuk meg Kadarkúton.

Ancsa az önkormányzat alkalmazásában áll, házi beteggondozó, mellette 2012 óta nevelőszülő. A dolgos nő hívő keresztény, ezért – édesszüleik beleegyezésével – a nála élő nevelt gyerekeket meg is kereszteltette a helyi református gyülekezetben. Pár éve elvált, de saját erejéből is szépen neveli a három gyermeket. Eszti hetedikbe, Barbi negyedikbe, Öcsi másodikba ment a napokban. Eszter hat-, Barbi kétéves korától, Öcsi lényegében születése óta Kadarkúton él. A három gyermek testvér, ám három további testvérük is nevelőszülőknél él.

Meglepő, de a legidősebb Esztert emelték ki utoljára a családból, a családsegítő úgy vélte, egy gyermekkel talán elbírnak a szülők, ám később bebizonyosodott, egyről sem képesek rendesen gondoskodni. Eszter kendőzetlenül beszámol arról, mi volt az átlagos menü amíg édesanyjával élt: leginkább kristálycukorral megszórt kenyér, máskor étolaj került feltétként a karéjra.

A gyerekek éheztek, Barbi az alultápláltság és a vitaminhiány miatt puffadt hassal, szinte kopaszon érkezett Ancsához. Ennek ma már nyoma sincs, jó tanulónak számít, emellett kézilabdában is kitűnik, a csurgói csapat igazolt játékosa.

Eszti azt is felidézi, édesanyja soha nem beszélt arról, hogy Barbin kívül más testvérei is lennének. Legkisebb öccse születéséről is csak úgy értesült, hogy egy időre nagymamájához került, aki tájékoztatta a család bővüléséről. A gyerekek számára eleinte furcsa volt, hogy máshol kell élniük, de hamar megszokták, és ma már úgy tekintenek Anitára, valamint a nő vér szerinti gyermekeire, mint saját családjukra.

Kapcsolódó írásaink