Belföld

Összefogásra van szüksége a kereszténységnek

Összefogásra van szüksége a kereszténységnek, mert különben pusztulás vár sok-sok keresztényre - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Gödöllőn.

Összefogásra van szüksége a kereszténységnek
Orosz Atanáz, a görögkatolikus Miskolci Egyházmegye püspöke (b2), Jusszef Abszi melkita görögkatolikus pátriárka (k) és Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita-érsek (j2) a gödöllői görögkatolikus templomban tartott ünnepi vecsernye előtt
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Soltész Miklós annak alkalmából, hogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódóan Magyarországon tartják évenként esedékes összejövetelüket az európai keleti szertartású katolikus püspökök, arról beszélt, hogy egyházakkal összefogva a magyar kormány megpróbálja megvédeni Magyarországon a keresztény hitet.

Hozzátette, hogy az elmúlt 10 évben 3000 templomot újított fel a kormány a Kárpát-medencében és 150 templomot épített.

„Támogatjuk a házasságot mint alapvető közösséget” - hangsúlyozta az államtitkár a tanácskozás után.

Soltész Miklós elmondta, hogy a kormány intézkedéseinek hatására az abortuszok száma mintegy 40 százalékkal csökkent az elmúlt 10 évben.
    Kiemelte, hogy megpróbál a kormány segíteni másokon is, ezért a Hungary Helps Program keretében 30 országban több mint százezer embernek nyújtottak segítséget.

Hozzátette, hogy ha a nagyobb országok is vállalnának hasonló segítségnyújtást, akkor a kelet keresztényeinek nem kellene menekülniük.

„A felelősségünk, hogy a jövőben Európa keresztény lesz, vagy nem lesz” - fogalmazott az államtitkár.

A tanácskozás után I. József melkita görögkatolikus pátriárka vezetésével tartottak a gödöllői görögkatolikus templomban ünnepi vecsernyét, amelyen több mint harminc keleti szertartású katolikus püspök vett részt.

A megbeszélésen és a liturgián jelen volt Angelo Bagnasco bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke, Szvjatoszlav Sevcsuk kijevi-halicsi nagyérsek és Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita-érsek.

I. József melkita görögkatolikus pátriárka megköszönte az Úrnak minden áldását, különösen azt, hogy itt lehetnek ebben a városban és ebben az országban, „ahol Isten sok barátot adott a jó harcban”.
 

Kapcsolódó írásaink

Krisztusi béke Kanadától Kolumbián át Irakig

ĀLouis Raphaёl Sako bíboros, babiloni káld katolikus pátriárka köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak a szíriai keresztények támogatásáért, ami által falvak és házak épülhettek újjá