Belföld
Piero Marini: Az eucharisztikus kongresszus lehetőség minden hívőnek

Piero Marini homíliájában úgy fogalmazott: az eucharisztia ünnepléséből „meg kell tanulnunk, hogy hitünk jövője nem csupán attól függ, hogy miképpen ünnepeljük a liturgiát, hanem inkább attól, hogy miképpen tudunk élni abból a liturgiából, amit ünneplünk”.
A keresztények hivatása, hogy az evangélium apostolai legyenek - mondta, hozzátéve: ugyanakkor nem felejthetik el, hogy a mindenkori tanítványoknak nemcsak elvont értelemben kell hirdetniük Jézust, hanem életük példájával is tanúskodniuk kell róla.
Ennek pedig „meg kell fizetni az árát”: a fáradságot, a kellemetlenséget, a szenvedést, de „mi ezt az árat szívesen megfizetjük, mert ezáltal teljesedik be Isten üdvözítő terve” - tette hozzá.
Piero Marini 2007 óta a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok pápai bizottságának elnöke. Korábban három pápa, VI. Pál, II. János Pál és XVI. Benedek szertartásmestere volt. Szent II. János Pál pápát 76 útjára kísérte el.
Az eucharisztikus kongresszus programjában péntekig a Hungexpón egész nap katekéziseket (keresztény tanítás), előadásokat tartanak a világ öt kontinenséről érkező előadók.
Előadások és az afrikai orvosmissziót bemutató est a kongresszus hétfői programjában
Katekézis, több előadás, szentmise és az afrikai orvosmissziót bemutató est szerepel a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) hétfői programjában.
Délelőtt a Hungexpón Joao Tempesta bíboros, Rio de Janeiro érseke tart katekézist, majd Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok pápai bizottságának elnöke mutat be szentmisét.
A délutáni fakultáción Böjte Csaba ferences szerzetes, Joseph-Marie Ndi-Okalla, a kameruni Mbalmayo püspöke, Mary Healy amerikai teológus, a pápai biblikus bizottság tagja és Damian Stayne, a Cor et Lumen Christi katolikus karizmatikus közösség alapítója tart előadást.
Délután a Széll Kálmán téren és az Örs vezér terén felállított missziós színpadon koncertek, tanúságtételek várják az érdeklődőket.
Egész nap vásár lesz a Szent István-bazilika előtti téren, illetve délután az ott felállított színpadon katolikus kiadók mutatkoznak be. Ezt néptáncbemutató, zenés irodalmi műsor és népzenei koncert követi.
A Szent István-bazilikában Misszió Afrikában címmel tartanak az afrikai orvosmissziót bemutató estet, amelyen előadást tart Valerian Okeke, a nigériai Onitsha érseke, Izunna Okonkwo, az onitshai Borromeo Szent Károly-kórház igazgatója és Csókay András idegsebész, a nigériai orvosmisszió alapítója.