A magyar egyház évezredes küldetés és szolgálat

– Viszonylag sokszor hallhatjuk megnyilatkozni társadalmi kérdésekben. Hogyan látja a hit helyét ma a társadalomban?

– A nyugati kultúránk több évszázad óta távolodik Istentől. A felvilágosodás óta a nyugati ember úgy érzi, hogy a vallás korlátozza őt a szabadságában, a boldogulásában. Úgy érzi, hogy a valóság objektív törvényeitől szabadulnia kell, és teljes egészében a maga kezébe kell vennie saját sorsát és a Földünk sorsát.

– Mit jelent a „szabadulás” ebben az esetben?

– A szabadságot a modern ember teljes korlát nélküliségnek gondolja, ahol nincsenek többé objektív szabályok és törvények, hanem az egyes ember pillanatnyi vágyai­nak és önkényének kell alávetni mindent. Mi alkotjuk meg a saját identitásunkat, azt tesszük a testünkkel és az életünkkel, amit akarunk, úgy formáljuk át a világot, ahogy nekünk tetszik. Ez a mai világunk legfőbb drámája.

Elszakadtunk a Teremtőtől, és attól a gyönyörű harmóniától, amit Ő beleültetett az atomokba, a galaxisokba, a sejtekbe, a lelkünkbe. Elfelejtettük, hogy ez a gyönyörű objektív rend nem ellenünk van, nem korlátoz: ellenkezőleg, ebbe belesimulva, ezzel harmóniában tudnánk igazán boldogan élni. Elfelejtettük, hogy az identitásunkat nem mi alkotjuk meg, hanem kapjuk, mint talentumot, amiből sok mindent ki kellene hoznunk, amit kamatoztatnunk kell. Elfelejtettük, hogy semmi a világon egészen nem tudja betölteni az emberi szívet, egyedül a Teremtő, az Élet Forrása.

– Ezek alapján mit lát az egyház legnagyobb kihívásának most, az eucharisztikus kongresszus évében?

– Az egyház legfőbb kihívása, hogy odasegítse a modern embert újra a Forráshoz. Ehhez vissza kell nyernie hitelességét, szavahihetőségét.

– Hogyan?

– Égető szükségünk van mai szentekre, ragyogó életű keresztény családokra, szerzetesekre, papokra. Égető szükségünk van egy olyan egyházra, amely segíti, és testvérnek tekinti a szegényt, a gyöngét, az időst, a beteget.

– Ennyi a recept? Úgy értem: ennyi elég?

– Nem. Korunk egy másik, de az előbbivel szorosan összefüggő kihívása az ökológiai katasztrófa egyre fenyegetőbb réme. Ez a kihívás egyben nagy lehetőség is a modern ember számára a kijózanodásra. Az környezetünk tönkretétele és rohamos összeomlása meggyőzhetné az emberiséget arról, hogy ennek a világnak mégiscsak vannak kőkemény, objektív törvényei. Nem tehetünk vele akármit, a magunk pillanatnyi szeszélyei szerint.

Hasonlóan nemcsak az atomoknak és a biológiának, hanem az emberi világnak is vannak objektív törvényei, van egy gyönyörű rendje. Mennyire fontos volna, hogy ezt minél hamarabb felismerje az emberiség, mielőtt még a bolygónkban és a társadalmainkban okozott kár visszafordíthatatlanná válik.

– Afrikában a természet jelentős része érintetlen, mégis ott éheznek a legtöbben…

– Korunk egy másik nagy kihívása a világgazdaság rendkívül igazságtalan volta. A Föld magántulajdon vagyona nagyon kevesek kezében koncentrálódott. Talán még sohasem volt ez így az emberiség történelmében. Így nagyon kevés helyre megy a világgazdaság haszna is.

Keveseknek óriási befolyása van az egész emberiséget érintő döntésekre. Égetően fontos volna jogilag és gazdaságilag is megfogalmazni azt, hogy hol van a magántulajdonhoz való jog határa, és hogyan érvényesíthetjük a minden embernek az emberhez méltó megélhetéshez való jogát. Az egyház ebben is adhatna még több iránymutatást, lehetne még inkább prófétai jel a világ számára.

– Hazánkra fog figyelni az egész keresztény világ a kongresszus miatt: főpásztorként mi az, amit legszívesebben mutatna meg a magyar kereszténységből a világnak?

– Felmutathatjuk a huszadik század vértanúit, szentjeit: ők a magyar egyházunk legnagyobb kincsei. Felmutathatjuk azt az évezredes küldetést, amellyel a nyugati kereszténység védőpajzsa voltunk: ezt az értékeket védő, bátor kiállást ma is magáénak érzi a magyar nép, és sok esetben vállalja is.

Bemutathatjuk azt a sok évtizedes szolgálatot, amit a magyar társadalom és a keresztény közösségeink – cigány testvéreinkkel együtt – a romák felzárkózásáért tettek és tesznek. Az eucharisztikus kongresszusok történetében először a hét során egy külön nap a romáknak lesz szentelve, ezen a napon a szentmise énekei romani nyelven, Lakatos György zeneszerző és hegedűművész kompozíciójában fognak elhangozni.

– És ha az egyházmegyéjéből kellene választani valami emblematikusat, mit mondana?

– A Szombathelyi Egyházmegye legfőbb kincsei is a szentjeink: Boldog Batthyány-Strattmann László, Boldog Brenner János, Isten szolgája Mindszenty József, és korunk sok más névtelen szentje, vértanúja. Nagy kincsünk sok-sok hívő ember, közösség, kistelepülés hűsége, ragaszkodása az ősöktől kapott hithez, értékekhez.

Ha intézményre kíváncsi, akkor egyházmegyénk egy másik büszkesége a Szombathelyi Karitász, amely közel négyszáz megváltozott munkaképességű embernek ad munkát és emberi közösséget. Nyaranta nyolc héten át, váltásokban százötven-kétszáz gyermeket táboroztat, mintegy ötvenezer szegény embernek és családnak nyújt időről időre támogatást, a lakásukat elvesztett családoknak pedig átmeneti otthont biztosít.

Emellett természetesen nagy örömünk a családközösségeink, a nyári imatáborok sok-sok gyermek számára, a minden bérmálkozó számára szervezett lelkigyakorlatok, a szép egyházmegyei találkozóink.

– Reprezentatív felsorolás, de ahogy tudom, a Nyugat-Dunántúlt egyébként katolikus szempontból hagyományosan a vallásosabb térségek közé szokták sorolni. Ez a siker titka?

– A Szombathelyi Egyházmegye területének nagy részét nem foglalta el a török, és ez nagyban érződik. A nemzedékek sora ezer éve megzavaratlan, igen sok hagyomány, körmenetek, fogadalmi ünnepek, sok történelmi gyökér elevenen él, áthatja az emberek mindennapjait, tartást ad az életüknek.

A gyerekek nagy többsége hittanos, nagyon sokan eljutnak a bérmálásig is. Ez egy olyan érték, amire építeni kell. Szükséges olyan élő szigeteket létrehozni, ahol elevenen jelen van az evangéliumi értékrend és hit. Ilyen élő sziget minden szép keresztény család, ilyenek lehetnek az egyházi iskoláink, a lelkiségi mozgalmaink, közösségeink. Ezek az eleven magok tudják átmenteni és sugározni Krisztus fényét.

– Hogyan látja: mi tematizálja ma a közbeszédben az egyházhoz, hithez, valláshoz való viszonyt?

– Az egyházról közbeszédet gyakran a vallással szemben ellenséges, azt minden módon gyengíteni akaró média tematizálja. Így az egyház sokak szemében az erkölcsi botrányok helye, az azonos neműek házasságát elítélő, maradi és ellenséges közösség. Fontos volna, hogy legalább a magunk ismeretségi körében mi tematizáljuk a hitünkről szóló közbeszédet.

– Hogyan?

– A középpontban az kell, hogy álljon, hogy minden ember szomjas az őt végtelen szeretettel megalkotó és őt haza váró Istenre, hogy a hitből fakadó élet boldogító, hogy a keresztény családok szépek és örömteliek, hogy a szegényeken, gyöngéken való segítés testvéri kötelességünk, és örömmel tölti meg az életünket.

– Személyesen, akár a saját hitélete felől nézve mit remél az eucharisztikus kongresszustól?

– Számomra ünnep. Ahhoz hasonló, mint amikor a jeruzsálemi gyerekek örömmel, pálmaágakat lengetve fogadták Krisztust. Szeretnék én is így, örvendező szívvel jelen lenni, köszönteni Őt, és örülni mindazoknak, akik Őt hordozzák a szívükben.

– Ha a realitást nézzük: mit gondol, mi maradhat meg a magyar kereszténységben ebből az öt évnyi előkészületből és majd az eseményből? Mire fognak emlékezni az emberek?

– A kereszténység nem modern, nem is elavult, hanem örök. Kétezer-huszonegyben ugyanazt ünnepeljük és éljük át, amit átélhettek a hitben elődeink ezerkilencszázharmincnyolcban, az előző kongresszuson, és amit át fognak élni a huszonkettedik és huszonharmadik század keresztényei is. Az örök titkot, hogy a világ szeretetből lett, és mi emberek arra születtünk, hogy megtanuljunk szeretni. A titkot, hogy a szeretet forrásából meríthetünk is, hogy „minden forrásunk Őbelőle fakad”.

– Az elején említett társadalmi kérdésekhez visszatérve: mit gondol, mit jelent ma a politikum – mint közéletiség – az egyházban, és ez hogyan mutatkozhat meg a kongresszus során?

– Fontos volna, hogy minél több keresztény ember is részt vegyen a közéletben, a jövőnk alakításában. A kongresszus alatt az is láthatóvá válik majd, hogy vannak hívő politikusaink, akik igyekeznek az evangélium szellemiségét belevinni a nemzetünk sorsának alakításába, és akik szívesen, hittel vesznek részt ezen a közös ünnepen.

Vannak olyan értékeink, mint a család, a környezetünk megóvása, a romák és a legszegényebbek iránti felelősségünk, a nemzet értékeinek ápolása, amelyben a hívő emberek és a közéleti szereplők együtt, egy célért tudnak dolgozni. Ezt a közös munkálkodást, a közös értékeinkért való bátor kiállást is segítse, erősítse a kongresszus hete, annak ünnepi pillanatai!