Belföld
Milliárdok Karácsony kampányára
A főpolgármester megcsappant támogatottságának növelése érdekében, saját korábbi elveit feladva, a közösségi közlekedést hozza hátrányos helyzetbe Budapesten

Néhány napja még a vészharangot kongatta Budapest baloldali vezetése, azt hangoztatva, hogy szeptember elejére üres lesz a kassza, elfogy a Fővárosi Önkormányzat működésre fordítható pénze. Azt természetesen nem részletezték, hogy a Tarlós István korábbi főpolgármester által gondosan összerakott mintegy kétszázmilliárd forintot pontosan mire is költötték el.
A nagy sírás-rívást éppen akkor hallhattuk, amikor már tisztában lehettek azzal, hogy az elhibázott gazdaságpolitikájukat a kormány gazdaságösztönzésének köszönhetően megnövekvő iparűzési bevételek ellensúlyozhatják. Miként Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a pénztelenség kapcsán fogalmazott: „Ha minden jól megy, ez csak két hétig tart, mivel megérkezik az iparűzésiadó-előleg második része.” Márpedig városházi információink szerint ez az összeg az eredeti tervekben szereplő bevételeknél mintegy tízmilliárd forinttal több lehet.
Ez tette lehetővé, hogy a 2019-ben a tizennégy éven aluliak ingyenes tömegközlekedésével kampányoló Karácsony Gergely, a héten hirtelen bejelentette a program beindítását, annak ellenére, hogy mindeddig esze ágában sem volt megvalósítani. Mindezt alátámasztja az is, hogy sem a tavalyi, sem az idei fővárosi költségvetésben nem szerepelt az erre fordítandó összeg.

A mintegy tízmilliárd extra adóbevételt tehát Karácsony Gergely megcsappant népszerűségének a növelésére fordítja a városvezetés, még azon az áron is, hogy az autós-ellenes intézkedései nyomán támadt hatalmas felháborodást látva száznyolcvan fokos fordulatot vett, és a közösségi közlekedést hozta nehezebb helyzetbe.
A főpolgármester közlekedési reformjára reagálva Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója bírálta a főpolgármester lépéseit. Közösségi oldalán úgy fogalmazott: „Utasok százezreit érinti hátrányosan, ezért súlyos közlekedéspolitikai aránytévesztés a főpolgármester intézkedése a nagykörúti villamosok lassítására a BKK által még 2012-ben bevezetett villamosbarát lámpaprogram felszámolásával.
A Nagykörúton a legtöbb ember villamossal jár: háromszor annyian, mint autóval és legalább tizenötször annyian, mint biciklivel. A 4-es és 6-os villamosokat – amelyek Európa egyik legsűrűbben közlekedő villamosvonalai – 330–350 ezren használják egy átlagos munkanapon.”
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület a Facebookon még keményebben írt: „Szomorú nap ez a mai. Budapest közösségi közlekedése végleges elveszejtésének napja. Egymásnak gyökeresen ellentmondó, szakmailag zavaros – van, aki hazugot emleget – és a közösségi közlekedést súlyosan visszavető intézkedések bevezetését jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.”
A főpolgármester teljes zavarára utal, hogy a tragikomikus miniszterelnök-jelölti előválasztás során büszkén hirdette, hogy ő saját maga helyett riválisait ajánlja. Igaz, zavarában Jakab Péter Jobbik-elnök ajánlóívére Gergely helyett Gelgelyként írta a nevét.
A főváros nem támogat, csak fenyeget
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség vezetés 2018 decemberében döntött arról, hogy 2023-ban Budapesten rendezik a világbajnokságot. Dénes Ferenc sportközgazdász kérdésünkre elmondta, a rendezésről szóló szerződést a nemzetközi és a magyar szövetség elnöke írta alá, amelyben a magyar kormány és a fővárosi önkormányzat garanciát vállat a lebonyolításra. Furcsa, hogy Karácsony Gergely főpolgármester fenyegetőzik vétóval, mert a főváros anyagilag nem támogatja a rendezést.
A Magyar Atlétikai Szövetség közleményében hangsúlyozta, biztos abban, hogy továbbra is azon tud dolgozni, hogy a 2023-as budapesti világbajnokság a rendezvény történetének legszínvonalasabb eseménye legyen, felejthetetlen a magyar atlétika, a közönség és az egész ország számára. Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó nem rejtette véka alá a véleményét: „Úgy érzem, politikai eszközként került elő az atlétikai világbajnokság. Nem kellene a sportot ebbe belekeverni. Amennyire örültünk sportolóként a rendezésnek, annyira örülünk neki most is, és bízunk benne, hogy lesz vb Budapesten.”
(SM)