Belföld

Varga Judit: Szent István jó döntést hozott

Történelmünkben az államalapítás az egyik legfontosabb esemény, amely sorsfordító hatással volt Magyarország fennmaradására - írta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője augusztus 20. alkalmából írt közleményében pénteken.

Varga Judit: Szent István jó döntést hozott
Képünk illusztráció
Fotó: Wikipedia

 Simicskó István emlékeztetett: „születésünk pillanata mindannyiunk életében fontos esemény, hiszen ez a kezdet határozza meg, hogyan is indulunk el életünk útján”, és ugyanez igaz az államokra is.

„Történelmünkben az államalapítás az egyik legfontosabb esemény, mely sorsfordító hatással volt Magyarország fennmaradására. Az addig vándorló életmódot folytató őseinknek fel kellett hagyniuk korábbi életmódjukkal, vallásukkal, és egy teljesen új szokásrendszert és hitvallást kellett felvenniük, a kereszténységet” - tette hozzá.

Objektum doboz

A politikus kiemelte: az államalapítás idején Szent István „a keresztény hit szilárd alapjaira építve tudott egy erős Magyarországot létrehozni, melyet 2021-ben feladatunk tovább erősíteni és függetlenségét megőrizni”.

„A nemzeti szuverenitás közös érdekünk. A magyar kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy továbbra is hagyományainkat megőrizve, önálló magyar államként működhessünk tovább” - írta a KDNP frakcióvezetője.

Simicskó István arra hívta fel a magyarokat, hogy az elmúlt, „egyszerűnek semmiképp sem nevezhető” időszak után ünnepeljék együtt a magyar állam megalapítását, „ezzel is tisztelegve őseink előtt, és tekintsünk előre bizakodva az előttünk álló lehetőségek felé”!

Objektum doboz

Varga Judit: Szent István jó döntést hozott

Jó döntésnek nevezte augusztus 20-ai ünnepi beszédében az igazságügyi miniszter, hogy Szent István király - elfogadva a római pápa fennhatóságát - népét a keresztény kultúrkör részévé tette.

Ez a döntés ma is meghatározza Magyarország helyét Európában és a világban - mondta Varga Judit pénteken Soltvadkerten, a Hősök terén tartott ünnepségen.

Az Alaptörvény Nemzeti hitvallása is hirdeti: büszkék vagyunk arra, hogy Szent István király ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette - közölte.

Bár a kívülről jövő kritika, támadás és vádaskodás lassan a mindennapjaink részévé válik, „mi magyarok az önkény helyett mindig is a szabad akaratot választottuk” - mondta a miniszter.

Hiába próbálják a magyarokra aggatni a „fekete bárány”, vagy a „különutas” jelzőt, a magyarok szeretnek saját sorsukról maguk dönteni. Meghallgatják a másik felet és tiszteletben tartják álláspontját, de azt nem fogadják el, hogy akaratukat elnyomják, értékeiket relativizálják, vagy idegen eszméket erőltessenek rájuk - közölte.

Fontos a keresztény tradíció és a magyar kultúra megtartása, az önazonosság védelme, a nemzet szellemi és lelki egységének ápolása - mondta a miniszter.

Objektum doboz

Büszke európaiként „hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez”. Ez az öntudat, ez a Szent István-i hagyaték tette lehetővé, hogy a magyarok egy évezreden át fennmaradjanak és gyarapodjanak - fűzte hozzá.

Varga Judit a mohácsi csata és a muhi csata közeledő kerek évfordulóira utalva azt mondta, hogy már nincsenek a politikai térképen azok, akik a győzelmeket megünnepelhetnék.

Ugyanígy vált semmivé a Habsburg-birodalom és a Szovjetunió - közölte a miniszter, hangsúlyozva: a magyarok, vesztes csatáik ellenére, mégis itt vannak.

Szent István máig hatóan alakította a magyarok sorsát döntésével. A sors kovácsolta a magyar nemzeti büszkeséget és öntudatot, alakította ki a magyarokban az élni akarás és a túlélés ösztönét - mondta.

Ezek az ösztönök formálják ma is azt az akaratot, amellyel ellent tudunk állni „az újkori népvándorlásnak, a nyugati önpusztító ideológiáknak és a brüsszeli birodalmi törekvéseknek” - közölte Varga Judit.

Most ismét a magyarokon múlik, hogy eldöntsék: megőrzik Magyarországot úgy, ahogy van, vagy hagyják, hogy múló szellemi áramlatok és idegen ideológiák szétzúzzák a nemzetet és annak erős szövetét, a családokat - mondta.

Az ünnepség elején Temerini Ferenc, Soltvadkert polgármestere (Fidesz-KDNP) mondott köszöntőt, majd kenyérszentelő szentmisét tartott Jeney Gábor katolikus plébános. Az eseményen többek között Kerényi János és Font Sándor fideszes országgyűlési képviselő is részt vett.

Menczer: Rajtunk múlik, hogy Magyarország milyen lesz

Magyarország van, de hogy lesz-e, és ha igen, milyen lesz, az csak rajtunk múlik - hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken a Pest megyei Piliscsabán.

Menczer Tamás az államalapítás ünnepén arról beszélt, István király meg akarta őrizni a rábízott közösséget, a magyarságot, ehhez pedig kellett egy ország és kellett a keresztény vallás felvétele.

István az értékek és a közösség megőrzésének jegyében cselekedett, és így tettek az őt követő elődeink is, akik megvédték Magyarországot a támadásoktól - fogalmazott az államtitkár.

Menczer Tamás hangsúlyozta: a jövőben is olyan Magyarországon akar élni, amely egy világjárvány alatt képes vakcinát szerezni akkor is, ha ez nehéz, akkor is, ha ez másoknak nem sikerül. Mert az emberi élet és az egészség a legfontosabb.

Azt is mondta, olyan országban szeretne élni, amely képes az államalapító király által is fontosnak gondolt határokat megvédeni, amikor veszély leselkedik a magyarokra. Továbbá olyan országban, amely megtartja hitét és keresztény kultúráját, mert ez a kultúra nem csak a vallásos emberek életében lehet vezérfonal.

Objektum doboz

Az államtitkár kiemelte a közösségek, azon belül a család szerepét, hozzátéve, hogy a jövőben is olyan országban szeretne élni, amelynek kormánya támogatja a magyar családokat és segíti a vágyott gyermekek megszületését.

Ugyancsak fontosnak nevezte a kisgyerekek védelmét minden olyan hatástól, amely káros lelki, testi és szellemi fejlődésükre.

Menczer Tamás szerint veszélyes a manapság terjedő nézet, amely a közösségeket béklyónak tekinti. A család, a vallási, a kulturális közösségek vagy a nemzet tagjai egymást erősítik, így e közösségek a jövő zálogai - hangoztatta.

Farkas András (Fidesz-KDNP), Piliscsaba polgármestere arról beszélt: a településen évtizedek óta együtt ünnepel augusztus 20-án a három keresztény közösség. Piliscsabán nem kérdés az ökumenizmus - mondta, hangsúlyozva, hogy a mai világban, a mai Európában „különösen egymásra vagyunk utalva mi, keresztények.” Ezt az összetartozást szimbolizálja a közös kenyérszentelés - tette hozzá a polgármester.

Kitért arra is: Piliscsabán egyházi, szlovák, német, cigány nemzetiségi és egy-egy, a településnek fontos célt megfogalmazó közösség is működik. E közösségek hétről hétre, évről évre sokat tesznek Piliscsabáért és a világjárvány alatt is aktívan segítették a város lakóit. Az ünnepség végén Farkas András és Menczer Tamás városi kitüntetéseket adott át.

Rétvári Bence: Van mire büszkének lennünk

Minden magyarnak joga van felemelt fejjel járni, mert van mire büszkének lennünk - fogalmazott Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen Nagymaroson pénteken.

Objektum doboz

A sok történelmi megpróbáltatás, sorscsapás ellenére az idő minket igazolt, és a magyarok továbbra is a Kárpát-medence vezető nemzete - mondta Rétvári Bence, aki arról beszélt, hogy Szent István a nehezebb utat választotta, mert nem egy vazallus királyság vezetője lett. Egy független, önálló, keresztény magyar államot hozott létre, amely az elmúlt ezer évben kiállta az idő próbáját, megőrizte a magyarokat, és „nem gondoljuk azt, hogy ezt a működő példát bármilyen kordivat miatt valamilyen másra kellene cserélni”.

Európában egy posztkeresztény és posztnemzeti gondolkodás látható - fogalmazott, kitérve arra, hogy Magyország nem egy nemzetek fölötti, bürokrácia által irányított Európai Unióhoz csatlakozott, hanem egy nemzetek közötti együttműködési formát választott.

Az Európai Unió vezetőinek ma a valós problémákkal kellene foglalkoznia - folytatta -, mert Európa demográfiai, katonai, pénzügyi, gazdasági, politikai ereje csökken, az unió vezetői ezzel szemben azzal foglalkoznak, hogy megzsarolják Magyarországot. „De nem lehet engedni a zsarolásnak, hogy bármilyen jogosan járó pénzt visszatartsanak, ameddig a magyar emberek le nem mondanak arról, hogy az óvodákban, iskolákban különböző LMBT csoportok neveljék a gyerekeket a genderideológia szerint.”

Objektum doboz

Az államtitkár kiemelte: nincs európaiság kereszténység nélkül, a mostani vezetők azonban nem erősítik Európát, hanem Magyarországot leckéztetik. Sem a hazánk, sem a családunk nem eladó semmilyen pénzért - közölte a politikus, hozzátéve, hogy nincs az időnél objektívebb bíró, „márpedig a mi 1100 évünk a Kárpát-medencében sikertörténet”.

Az Emmi parlamenti államtitkára ünnepi beszédében köszönetét fejezte ki a magyar egészségügyben dolgozóknak és a járvány elleni védekezésben résztvevőknek, akiknek köszönhetően el lehetett kerülni azokat a kritikus helyzeteket, amelyek sok országban kialakultak.

Heinczinger Balázs polgármester az ünnepségen arra hívta fel a figyelmet, hogy Szent István cselekedetei, intelmei, döntései a mai napig irányt mutatnak.

Németh Szilárd: Magyarország most azért van, mert megvédte magát

Magyarország most azért van, mert megvédte magát mindig az ellen, ami létét fenyegette - fogalmazott a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára augusztus 20-ai beszédében Csepelen pénteken.

Németh Szilárd a XXI. kerületi önkormányzat Daru-dombon tartott ünnepi rendezvényén mondott köszöntőjében arról beszélt, hogy bármennyi idegen hódító és megszálló akarta birodalma részévé tenni, a magyarság mindig megvédte hazáját.

Kiemelte: az államalapító Szent István egész életműve az alázatnak, a hazáért való szolgálatnak, a nemzetbe és Istenbe vetett rendíthetetlen hitének megnyilvánulása. Ennek az alázatnak azonban semmi köze a megalázkodáshoz, behódoláshoz és önfeladáshoz - hívta fel a figyelmet.

Az, hogy a honfoglaló magyarság Kárpát-hazába érkezése után 1100 évvel még mindig a magyarok lakják legnagyobb számban és arányban ezt a területet, azt bizonyítja, hogy a megpróbáltatások nem elrettentették és szétforgácsolták, hanem sokkal inkább összekovácsolták a népet - mutatott rá Németh Szilárd. Hozzátette: a próbatételek újra és újra megerősítették „nemzeti örökségünkbe, egyedülálló értékeinkbe, édes anyanyelvünkbe, keresztény kultúránkba, állami szuverenitásunkba vetett hitünket”.

Objektum doboz

Hangsúlyozta: a szabadság, a nemzeti önrendelkezés, Magyarország és határai megvédéséért ma is tenni kell, ami mindannyiunk közös feladata. Ebben a munkában államalapítónk elhivatottsága, kitartása és alázata ad meghatározó példát - jelentette ki.

Azt mondta: most rajtunk a sor, hogy megóvjuk ezeréves értékeinket, kultúránkat, hazánkat és ezzel együtt Európa hagyományos értékeit, békéjét és biztonságát. Kitért arra is: Csepel már a honfoglaló magyarok életében is meghatározó szerepet játszott, a történetíró Anonymus vezéri szigetként említette. Azóta bár volt, hogy elnéptelenedett, mára a főváros egyik leginkább virágzó része lett.

Németh Szilárd hangsúlyozta: a fejlesztések folytatódnak, a csepeli utak a kormány 2,3 milliárd forintos támogatásával újulnak meg idén, miután a főváros a korábbi ígéretek visszavonásával „cserben hagyta” a kerületet. Azt is fontos eredménynek nevezte, hogy miután az Országgyűlés törvényben rögzítette a csepeli sportfejlesztések támogatását, újjáéleszthetik az egykor méltán híres Csepel SC-t.

Magyarországon biztonság van, mert az elmúlt években is „megvédtünk a határainkat”, „nem engedtük be a terroristákat” és „nem hagytuk, hogy betelepítsék az országot idegenekkel”. Hozzátette: Magyarországon most fejlődés, munkahelyteremtés, nyugalom és növekedés van, de rajtunk múlik, hogy továbbra is ez lesz-e.

A köszöntőt követően az új kenyeret Kertész Péter kanonok szentelte meg, majd a frissen sütött kenyereket Németh Szilárd Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármesterrel és a kerület alpolgármestereivel közösen szegték meg és osztották szét az ünneplők között.

Soltész: Magyarország a kereszténység megőrzésének köszönhetően maradt fenn

A kereszténység felvételének és megőrzésének köszönhetően maradt fenn Magyarország több mint ezer évvel az alapítása után is - közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Budapest XVII. kerületében, a Keresztúr nevű települések nemzetközi találkozóján.

Soltész Miklós azt mondta: a találkozón részt vevő települések „a kereszt urát dicsérik”, ezzel megőrizték azt a feladatot, amelyet Szent István király hagyott a magyarokra. Szent István a vármegyerendszerben az összmagyarságot fogta össze, megteremtette az ország függetlenségét, és a támadásoknak ellenállva megvédte azt - idézte fel.

Kiemelte: Magyarország határait most is meg kell védeni fizikálisan és lelkileg is, mert „próbálnak elpusztítani minket” és „fiataljainkat, gyermekeinket támadják káros ideológiákkal”. A magyar kormány támogatja a keresztény értékeket, és minden tekintetben meg fogja védeni Magyarországot - jelentette ki az államtitkár.

Dunai Mónika fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt: „Szent István nem ingoványra, hanem erős sziklára építette Magyarország alapjait. Ez a szikla nem más, mint a hit, a jog és az igazság”. Kiemelte: ezek az alapok biztosították, hogy Magyarország a külső támadások, megszállások, elnyomások ellenére is több mint ezer éven át megmaradt.

„Hit és hazaszeretet nélkül elvesztünk volna, és ma is elvesznénk” - mondta, hangsúlyozva: Európa jövője az erős nemzetekben és a keresztény európai közös értékekben rejlik, ezért ezek védelme minden egyes ember feladata és felelőssége.

Szerinte azok a társadalmak inognak meg, amelyek feladják hagyományaikat, megkérdőjelezik az alapértékeket és az alapigazságokat. Erős államra, szilárd alapokra, biztos védelemre van szükség, Magyarország csak így maradhat fent ma is - mondta a képviselő.

Dömötör Csaba: Az elmúlt tíz esztendő a magyarok felívelő időszaka volt

Az elmúlt tíz esztendő a magyarok felívelő időszaka volt - jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol beszédet mondott az állami ünnepen rendezett megemlékezésen. A Csallóköz központjának számító városban tartott ünnepségen több százan vettek részt, köztük a felvidéki magyar politikai és civil érdekképviselet vezetői.

Dömötör Csaba az államalapító király által ránk hagyott örökségről, a nemzeti szuverenitás és az összetartozás fontosságáról, az elmúlt években elért eredményekről és a jövő hordozta kihívásokról beszélt.

Kiemelte: az elmúlt tíz esztendő a magyarok felívelő időszaka volt, s bár a tennivalók mindig magasabbra tornyosulnak, mint az eredmények, számos dolog van, amire büszkék lehetnek a magyarok. Például arra, hogy helyreállították a munka becsületét, a gazdaság erősebb lábakon áll és ennek köszönhetően a családokat és a külhoni nemzettársakat is erőteljesebben lehet támogatni.

Szent István örökségét említve hangsúlyozta: az nem értelmezhető az összetartozás érzése és az összefogás parancsa nélkül, s a magyar kormány ezért támogatja sokféle módon a külhoni magyar közösségeket.

Dömötör Csaba kiemelte: vannak, akik gyengítenék a magyar és magyar közti kötelékeket és olyanok is, akik kivennék a legfontosabb döntéseket a nemzeti kormányok kezéből. A magyarok közös történelme sok példáját mutatja annak, amikor ilyen ártó erők egy év alatt is képesek voltak lerombolni azt, amit a magyarok évtizedek, évszázadok alatt felépítettek.

„Ezt ne hagyjuk sem idén, sem jövőre” - hangsúlyozta a politikus, rámutatva: nem szabad elkövetni azt a hibát, hogy a számunkra fontos dolgokat természetesnek vesszük, azokért ugyanis nap mint nap meg kell küzdeni. Kiemelte: mint ezer éve, most is a veszélyek korát éljük, s akkor lehet erősebben kikerülni az embert és nemzetet próbáló időkből, ha a legfontosabb döntéseket magunk hozzuk.

„Nekünk most újra találkozónk van saját felelősségünkkel” - hangsúlyozta Dömötör Csaba, rámutatva: felelőséggel tartozunk azért, hogy ezer év múlva is el lehessen mondani: egy vérből valók vagyunk.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom