Belföld

Antall mindig nagy tisztelettel emlegette Orbánt

Harminc éve szabadon. A miniszterelnök már az ellenzéki kerekasztal tárgyalásain felfigyelt egy hosszú hajú, rövid­nadrágos fiatalemberre, aki érdekesen és tehetségesen érvelt

Az országnak nagy szerencséje volt, hogy egy politikailag, közjogilag képzett ember került a rendszerváltoztatás folyamatában a miniszterelnöki székbe – mondta a lapunknak adott interjúban Marinovich Endre, Antall József egykori miniszterelnök kabinetfőnöke. Hozzátette: ha nem ez történik, lényegesen több botladozás következhetett volna be. A mai politikai állapotokról szólva megjegyezte: ebben a közegben Antall rendkívül rosszul érezné magát.

Antall mindig nagy tisztelettel emlegette Orbánt
A rendszerváltás korának meghatározó politikusa volt Antall József – mondta Marinovich Endre
Fotó: MH/Purger Tamás

– A kommunista egypártrendszer megszűnése után talán 1991 volt a legjelentősebb év, hiszen megszűnt a KGST és a Varsói Szerződés. Milyen közvetlen előzményei voltak ezeknek a fontos mérföldköveknek?

– Amint azt mondani szokás, 1989–1991 között több történt, mint az azt megelőző három évtizedben. E pár év alatt gyökeresen alakult át az ország, a gazdaság, a közigazgatás, a politikai kultúra és a parlamentarizmus. A kommunista egypártrendszerből egy többpártrendszeren alapuló parlamentáris demokrácia jött létre, míg a központi, tervutasításos rendszerből elindult a piacgazdaság építkezése.

Persze egyik lépés a másik után nem ment olyan gyorsan, mint azt a közvélemény várta volna. Ekkortól jöttek azok a negatívnak tekinthető, de úgy tűnik, elkerülhetetlen folyamatok, mint a munkanélküliség megjelenése, az infláció erősödése, illetve számos iparágról kiderült, hogy versenyképtelen az új feltételrendszerben. Akik ezekben az ágazatokban dolgoztak, ezt a helyzetet nagyon súlyosan élték meg.

– Hogyan módosultak az erőviszonyok a politikai hadszíntéren az első szabad választások után?

– Az ellenzék erőteljes nyomást gyakorolt a kormányra, miközben a kormányzó pártokon belül sem volt mindig meg az egység. A kormányzati felelősség átvétele után kevesen voltak tisztában azzal, hogy mindez valójában mit is jelent. Klasszikus példa erre, amikor a kormánypárt tárgyalta a következő évi költségvetést, és az egyik parlamenti képviselő közölte: ezt ő nem fogja megszavazni, mert nem ért egyet vele.

Ez az eset is jelzi a parlamentáris kultúra hiányát. Antall József miniszterelnök igyekezett nyomatékosítani, hogy a parlamentáris demokrácia más szabályok alapján működik, szemben azzal, amit a közvélemény és a politikai elit megszokott az előző negyven évben. Antall olykor a kormányülések előtt vagy két napirendi pont között másfél-kétórás előadást tartott a kormányzati munkáról a nagy tudású, ám zömmel kormányzati tapasztalatokkal nem rendelkező, közigazgatásban járatlan minisztereinek.

Ilyen környezetben nem született minden felvetésre teljes megoldás, de úgy vélem, egy olyan helyzetben, amikor a kormány és a miniszterelnök mind gazdaságilag, mind belpolitikailag be volt szorulva egy meghatározott körbe, a kabinet kihozta a maximumot a helyzetből.

– Ön közelről és jól ismerte Antall Józsefet. Mit gondol, ha a miniszterelnök még élne, és visszatekinthetne a harminc évvel ezelőtti időszakra, mit tenne másképp?

– Úgy vélem, bizonyos mértékig egyes személyek kiválasztásánál körültekintőbben járna el. Ugyanakkor a védelmében el kell mondani, hogy igen szűk volt a mozgástere. Egy példát említve: Antall elhatározta, hogy a kormányában nem kaphat szerepet, aki tagja volt az MSZMP-nek. Helmut Kohl német kancellár nyomatékosan ajánlotta külügyminiszternek Horn Gyulát, és nehezen lehetett neki elmagyarázni, hogy ez már egy másik Magyarország, ahol a korábbi állampárt tisztségviselője nem juthat szerephez.

– Milyen gazdasági helyzetet örökölt 1990 májusában a kormány?

– Iszonyatos mértékű volt az eladósodás, utólag derült csak ki, hogy az államadósság számai nem stimmelnek. Minimális valutatartalékkal rendelkezett az ország.

– A mai napig legendák keringenek arról, mekkora volt valójában az államadósság.

– Megállapított tény, hogy huszonhárommilliárd dollár adóssága volt az országnak, azonban az valós felvetés, hogy kétmilliárd volt a különbség a tény és a statisztikailag kimutatott helyzet között. A Magyar Nemzeti Bank elnöke a választások előtt jelezte a vezető politikusoknak, hogy korrekcióra lesz szükség, javasolta, hogy havonta emeljék a bevallott államadósság mértékét a választásokig. Antall József azonban keményen ellenállt, mondván, ez közokirat-hamisítás, amihez nem hajlandó a nevét adni.

– A másik, sokaknak fájdalmas pont az államadósság törlesztése. Ehhez hogyan állt az akkori kormány?

– Sok józanul gondolkodó, de csak köznapi ismeretekkel rendelkező ember remélte, hogy elengedik Magyarország adósságát, már csak a lengyel példa nyomán is. A lengyel államadósság egy részét valóban elengedték, azt, amit az Egyesült Államok folyósított korábban. A magyar kölcsönök jó részét azonban japán magánbankok biztosították.

– Antall József személyéről és politikájáról az évforduló kapcsán manapság is sokan elmondják a véleményüket. Ön hogyan emlékszik rá?

– Mindenképpen a rendszerváltoztatás korának meghatározó alakja, európai stílusú politikus volt. Számos kezdeményezése közül akad, ami most érik be igazán. Elég csak azt a sokat emlegetett kijelentését felidézni, hogy lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének érzi magát – manapság szép jelei mutatkoznak a nemzet határokon túli egyesítési törekvéseinek.

– Még manapság is gyakran elhangzik, hogy Antall „fogott” ember volt, emiatt döntött bizonyos esetekben annál kevésbé radikálisan, mint ahogyan azt elvárta volna a közvélemény egy része.

– Olykor politológusok is azt hangoztatják, hogy emiatt nem következett be teljes rendszerváltoztatás és igazságtétel. Pedig számos monográfia, a korszakkal foglalkozó tanulmány leszögezi: Antallt és családját harmincöt éven át folyamatosan figyelték, a házmesteri jelentésektől a lakásuk bepoloskázásáig többféle módszert alkalmazva. Bár ma már ellenfelei is elismerik Antall tevékenységét (harminc év elegendő volt hozzá), mindig akadnak furcsa felhangok. Időről időre előkerül a „rózsadombi találkozó”, amelyen – állítólag – a CIA, a KGB és a Moszad megegyezett a magyar rendszerváltoztatás lebonyolításáról, ami finoman szólva is folklorisztikus elemeket hordoz.

– Az is időről időre felbukkan a médiában, hogy kit jelölt ki Antall politikai örökösének. Ön mit tud erről?

– A kijelölést mindenképp erős kifejezésnek tartom. Egyébként Orbán Viktor maga is elismerte Igor Janke lengyel újságírónak a róla készült, Hajrá, magyarok! című életrajzi kötetben, hogy ez a fajta személyes kijelölés nem történt meg. Ugyanakkor Antall utolsó napjaiban valóban beszélt Orbánnal, akit mindig nagyon tehetségesnek tartott. A két politikus az ellenzéki kerekasztal tárgyalásain ismerkedett meg, Antall már akkor felfigyelt arra, milyen érdekesen és tehetségesen érvel az a hosszú hajú, rövidnadrágos fiatalember. Antall mindig nagy tisztelettel, reményt adó emberként emlegette Orbánt.

– Annak ellenére is, hogy akkoriban a Fidesz ellenzéki párt volt?

– Bár a Fideszt akkoriban valóban liberális pártként definiálhatjuk, mégsem csatlakozott ahhoz a Demokratikus Chartához, amelybe az MSZP és az SZDSZ mindenáron bele akarta rángatni. Ezzel a lépéssel egyben deklarálta, hogy másképp gondolkodnak, mint az a szociálliberális csapat, amely a chartát létrehozta. Antall egyébként teljesen normálisnak tartotta, hogy a kormány intézkedéseivel kapcsolatban az ellenzéknek más a véleménye. Egy alkalommal úgy reagált Orbánnak a kormány intézkedéseit bíráló felszólalására, hogy ha Orbán Viktor másképp érvelt volna, azt kellene gondolnia, hogy megbetegedett.

– Lehet az akkori Fideszt nemzeti liberális pártként jellemezni?

– Hát hogyne! A nemzeti liberálisoknak, ha úgy tetszik, a szabadelvűeknek nagy hagyományaik vannak a magyar történelemben. A Fidesz esetében is megfért egymás mellett a nemzeti gondolat és a szabadelvűség.

– Összevethető az előbb említett Demokratikus Charta szellemisége a jelenlegi ellenzéki összeborulással?

– Semmiképpen, hiszen a mai ellenzéki koalíciónak tagja a radikális jobboldali pártként indult Jobbik is. Értelemszerűen mindennek furcsa következményei vannak a belpolitikai életben. Az az állandó ellenállás a kormány összes intézkedésével szemben, ami a mai ellenzéki politikát jellemzi, a kilencvenes években az ellenzék csupán egy részének volt sajátja. Az a fajta szellemiség, ami a kormány és az ellenzék kapcsolatát jellemezte a kilencvenes években, mára teljesen ismeretlen. Érzésem szerint ebben a közegben Antall József rendkívül rosszul érezné magát.

– A néhai miniszterelnök egyszer úgy fogalmazott: „Közéleti pályámat, amire tulajdonképpen 16 éves korom óta készültem, majd megítéli a történelem.” Helyesen ítéljük meg az ő munkásságát?

– Ahhoz még húsz évnek el kell telnie, egy akkori elemzés már lehet olyan élességű, amely valóban minden szempontot figyelembe vesz. Az a véleményem, hogy Magyarországnak nagy szerencséje volt, hogy egy politikailag, közjogilag képzett ember került a rendszerváltoztatás folyamatában után a miniszterelnöki székbe. Ha nem ez történik, lényegesen több botladozás következhetett volna be.

Kapcsolódó írásaink

Magyarország közszolgája

ĀMarinovich Endre: Antall József azt mondta, olyan kapcsolatot szeretne velem kialakítani, hogy amikor nincs mód beszélnünk egymással, akkor is tudjam, miként döntene