Belföld
Európában elsőként Magyarországon lehet felvenni a harmadik oltást

A harmadik oltás mellett érvelők szerint a vakcina harmadik adagja nagy biztonsággal nyújt védelmet a vírus nagy sebességgel terjedő delta variánsa ellen. Az európai járványvédelmi központ (ECDC) szerint augusztus végére már 10-ből 9 koronavírus-fertőzést éppen ez a variáns okoz majd az unió területén.
A kutatók már eddig is több ízben vizsgálták az oltóanyagok keverésének hatásfokát: egy oxfordi tanulmány szerint az AstraZeneca oltása után beadott Pfizer-vakcina eredménye, hogy az alany szervezetében több antitest termelődött, mint azoknál, akik két AstraPfiZeneca adagot kaptak.
A Pfizer tudományos igazgatója, Mikael Dolsten nemrégiben tudatta: a Pfizer-BioNTech vakcina harmadik adagjának beadását követően az alanyoknál az antitestek száma az öt, illetve tízszeresére emelkedik azokhoz képest, akik két adagot kaptak. Az igazgató tudatta: a Pfizer kezdeményezni fogja, hogy az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóság engedélyezze a vakcina harmadik adagjának vészhelyzeti alkalmazását.
A WHO ugyanakkor arra figyelmeztet: az eltérő vakcinák keverésére vonatkozóan még nem áll rendelkezésre elég adat.
Eddig csak a világ három államában lehetséges harmadik oltást kapni: Bahreinben, azEgyesült Arab Emírségekben, illetve Izraelben, ahol azokat vakcinálhatják harmadik alkalommal, akiknek szervezete nem adott elég erős immunválaszt az első két oltást követően.

Oroszországban is van lehetőség harmadik oltásra, azok esetében, akik már fél éve megkapták a vakcinát.
Dél-Korea a közelmúltban közölte, hogy jövőre várhatóan megkezdi a harmadik oltások beadását, míg az Egyesült Királyságban erre szeptembertől nyílik lehetőség, ahogyan ez Franciaország esetében is majd csak őszre lesz esedékes.
Németországban rosszabb a helyzet, ott csak jövőre várható a harmadik oltás bevezetése. Valamivel jobb a helyzet Svájcban, ahol már a tél folyamán kezdődhet a harmadik oltások beadása.