Belföld

Munkástanácsok: A szakmunkások minimálbére 250 ezer forintra emelkedne

A minmálbér 200 ezer forintra emelésével a szakmunkás-bérminimum mintegy 250 ezer forintra nőne - mondta a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán a nemzeti konzultációról szólva.

Munkástanácsok: A szakmunkások minimálbére 250 ezer forintra emelkedne
A minimálbér emelése további béremelkedést eredményezhet
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Palkovics Imre kifejtette: a minimálbér és a szakmunkás-bérminimum „mindig együtt mozog”; az emelés után egy kezdő szakmunkás már „korrekt bérnek nevezhető” fizetést vihet haza.

A minimálbér emelése további béremelkedést eredményezhet - folytatta -, hiszen a munkáltatók csak így tarthatják meg a versenyképes munkaerőt. „Tehát arra lehet számítani, hogy a teljes magyar bérskála ennek köszönhetően meg fog emelkedni” - tette hozzá.

Hangsúlyozta: eddig sem volt semmilyen káros hatása a minimálbér emelésének, mert a magyar gazdaság „fundamentumai” erősek, és most sem számít például elbocsátásokat vagy a munkanélküliség növekedésére. Az emelést egy lépcsőben végre lehetne hajtani, de ha a politika úgy dönt, két lépcsőben is bevezethető - fűzte hozzá.
 

Kapcsolódó írásaink