Belföld

Gyurcsány nyilvánosan égette be magát

Kérdéseivel egy tüntető először zavarba hozta, majd megfutamodásra kényszerítette Gyurcsány Ferencet Barcson - olvasható a drót.info-n.

Gyurcsány nyilvánosan égette be magát
Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Különlegességnek számít, ha egy balliberális politikus a Nagykörút határvidékén túlra téved, és szembetalálja magát az utca vidéki emberével. Így történt ez Gyurcsány Ferenc esetében is, aki Barcson keveredett szópárbajba egy jobboldali ellentüntetővel.

A vita onnan indult, hogy a tüntető szembesítette a kórházakért „aggódó” Gyurcsány Ferencet a ténnyel, miszerint országlása alatt zárták be a gyermekosztályt. Az egykori miniszterelnök ahelyett, hogy védelmébe vette volna a strukturális reformnak csúfolt kórházbezárásait, csak annyit bírt kinyögni, ő ilyenre nem emlékszik. Arra bezzeg már annál élesebben, hogy a Fidesz liberális pártként indult, mostanra azonban – állítása szerint – szélsőjobboldalivá vált. Ezen a ponton viszont jótékonyan elhallgatta, hogy a Fidesz liberális időszakában ő meg éppen a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának titkáraként tevékenykedett. Majd feleségével, Dobrev Klárával beköltözött abba a villába, amit a kommunista elvtársak annak idején még Apró Antalnak utaltak ki. De hát a kórházbezárások mellett nyilván erre sem emlékszik már Gyurcsány.

A kreatív múltidézés után Gyurcsány azt is kifejtette, hogy a pedofilellenes törvény bűnözőnek tekinti mindazokat, akik saját nemükhöz vonzódnak. Mikor tüntetőnk arra kérte, hogy nevezze meg az elfogadott törvényből azt a passzust, amelyben ez szerepel, Gyurcsány így válaszolt: „Vannak a porzós és termős virágúak, vannak az egylakiak, vannak a kétlakiak, mindenről lehet beszélni, csak az emberről nem, a legnagyobb csodáról, a szerelemről.”

A hallgatóság egyöntetű kacajjal jutalmazta, hogy Gyurcsánynak sikerült a kétlaki növényekkel egy szintre hozni a homoszexualitás kérdéskörét. Az utcai komédiában itt azonban már nem volt megállás, a DK vezére ugyanis azzal folytatta: a törvény megtiltja neki, hogy a „tizenhat éves kollégával” a homoszexualitásról beszélhessen. Tüntetőnk ekkor közbevetette, hogy talán hagyja békén a tizenhat éves fiúkat, a szexuális felvilágosítást pedig bízza inkább a családokra.

Az érvekből kifogyó Gyurcsány ezen a ponton vetett véget a beszélgetésnek és arrébb imbolygott.

Kapcsolódó írásaink