Belföld
Veszélyben Karácsony imázsa, lehullhat a lepel hazugságairól
Mivel Gyurcsány Ferenc embere vélhetően szabálytalanul tanított a Corvinus Egyetemen, így könnyen odaveszhet a róla kialakított felvilágosult, értelmiségi ember képe

Átfogó vizsgálatot folytat az Oktatási Hivatal (OH) Karácsony Gergely szabálytalan tanársegédi, adjunktusi kinevezésével, illetve foglalkoztatásával kapcsolatban – írta tegnap az Origo.hu. Közismert, a gyurcsányista miniszterelnök-jelöltségre pályázó főpolgármester ellen azért indult OH-vizsgálat, mert kiderült: a Párbeszéd társelnöke úgy lett előbb tanársegéd, majd adjunktus a Budapesti Corvinus Egyetemen, hogy nem rendelkezett államilag elismert, C típusú nyelvvizsgával, márpedig ez előírás volt. Karácsony több alkalommal is azt próbálta bizonygatni, hogy van középfokú nyelvvizsgája, később azonban kiderült: 2000-ben szerzett lektorátusi igazolása nem feleltethető meg egy államilag elismert nyelvvizsgának.
Amint a portál írja, Karácsony foglalkoztatásának idején a Corvinus doktori szabályzata kötelező jelleggel előírta: a tanársegédi pozíció betöltéséhez legalább egy nyelvvizsgát fel kell tudnia mutatni, az adjunktusi feladatok ellátásához egy második idegen nyelv szaknyelvi és előadói szintű ismeretével kell rendelkeznie a doktoranduszoknak. Gyurcsány emberének a jelek szerint egyik sincs meg. Az OH átfogó vizsgálata egyébként tizenöt-húsz oktató alkalmazására vonatkozik, így nem csak a baloldali politikus hazugságspiráljáról hullhat le a lepel.
Hogy Karácsony Gergely mennyire nem a fővárosiakkal törődik, jól jelzi, hogy immár második napja esik el Budapest a majdnem egy időben történt lezárások miatt. Hétfőn debütált valódi forgalmi szituációban például a Hegyalja úti buszsáv kialakítása, amelyet ugyan Tarlós István főpolgármestersége idején is megpróbáltak bevezetni, de a volt városvezető pár nap után visszatáncolt e drasztikus lépéstől. Karácsony azonban nem egyeztetett – mattot adva a BAH-csomópont és a Döbrentei tér között az Erzsébet híd irányába haladóknak.
A párbeszédes főpolgármester autósüldözése nem újdonság: a pandémia idején ideiglenesnek propagált, de a mai napig káoszt okozó körúti kerékpársávok felfestésével kezdődött, és úgy tűnik, dugódíjjal zárulhat. Sajtóspekulációk szerint a vezető arra spekulál, hogy szándékosan megbénítsa Budapest közlekedését, hogy majd erre hivatkozva megsarcolhassa a gépjármű-tulajdonosokat. Megírtuk, az érzékenyítés már elkezdődött, egy Soros-féle álcivil egyesület, a Levegő Munkacsoport már gyűjti az aláírásokat.
Mindeközben Karácsony Gergelynek – vélhetően fordítók, tolmácsok segítségével – három hét alatt sikerült megírnia azt a Fudan Egyetemmel kapcsolatos levelet Kínának, amit tegnap tett közzé oldalán miniszterelnök-jelölt társaival – Gyurcsányné Dobrev Klárával (DK), Jakab Péterrel, Márki-Zay Péterrel (Mindenki Magyarországa Mozgalom), Fekete-Győr Andrással (Momentum) és Pálinkás Józseffel (Új Világ Néppárt) – egyetemben.
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a „nehéz szülést” követően úgy értékelt: a hadüzenetnek beharangozott dokumentum igen puhára sikeredett. A gyurcsányista politikusok jelezték: arra törekszenek, hogy a két ország között folytatódjék a közös érdekeket szolgáló együttműködés, mindemellett hangsúlyozták, hogy csak a jelenlegi feltételek mellett nem akarják a kínai beruházásokat, mint amilyen a felsőoktatási intézmény budapesti campusa.
Ez igencsak más álláspont a három héttel ezelőtti tüntetésen elhangzottakhoz képest, amikor még egyebek mellett kommunista egyetemről beszéltek az egyébként a nyugati világban is elfogadott, világszínvonalú kínai egyetem kapcsán – mutatott rá Deák, hozzátéve: „Vélhetően Gyurcsányék jelezték neki, hogy fogja vissza magát, mert nem jó egy nagyhatalmat magukra haragítani.”