Belföld

Megalakult a Civil Igazságtételi Bizottság

Szellemi honvédőink akaratára megalakítjuk a Civil Igazságtételi Bizottságot, amelynek tagságába ismert személyeket kértünk fel, akik szakmájuk elitjéhez tartoznak és/vagy átélt tapasztalataik alapján biztosíthatják objektivitásunkat - jelentette be Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) vezetője szerdán.

 

Megalakult a Civil Igazságtételi Bizottság
Ifj. Lomnici Zoltán és Csizmadia László (b-j) a CÖF-CÖKA sajtótájékoztatóján
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Csizmadia kiemelte: a bizottság munkáját a C12-es szakértői csoport segíti, a bizottság elnöki feladatát az ötletadó ifj. Lomnici Zoltán látja el. A munka koordinálást a CÖF-CÖKA végzi.

„Meggyőződésünk, hogy itt van annak az ideje, hogy a balliberális országfosztás nyomába eredjünk, e témát a Kádár-korszaktól napjainkig erkölcsi górcső alá helyezzük, nemzetünk kincstárának szisztematikus kirablását tényekkel bizonyítsuk. Láttatni kívánjuk, hogy az országgyűlési választások előtt és után a szocliberális kormányzás és hálózata miként herdálta el az állam és az adófizetők vagyonát” - mondta el Csizmadia, hozzátéve: arra is felhívják a figyelmet, hogy eközben egyesek, pártjuk és kormányuk asszisztálásával, hogyan gazdagodtak és váltak oligarchává.

„Rávilágítunk arra, hogy a mostani szélsőbal- és jobboldal összeállt pártgyülekezete milyen hamis, hazug félrevezetésekkel próbálja a bukott országlóknak gazsulálva, polgártársainkat félrevezetve, a hatalmat visszaszerezni” - mondta Csizmadia.

A CÖF vezetője szerint ugyan lehet, hogy „a hazát elárulók a jogállamiság sajátos selymes felfogása szerint következmények nélkül megúszták a rájuk kiszabható súlyos büntetéseket”, s hogy a polgárok egy része „gaztetteiket csak a felejtés homályában őrzi”. „Azonban ezt, unokáink és gyermekeink jövőjére gondolva, nem engedhetjük meg. Alapozunk az erkölcs, közerkölcs és az igazság visszatarthatatlan erejére, a népfelség elvére, a demokrácia klasszikus tételeire” - hangsúlyozta Csizmadia, akinek reményei szerint a Civil Igazságtételi Bizottság hozzájárul a 2022-ben választók szükséges tisztánlátásához.

A Civil Igazságtételi Bizottság tagjai: Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája, Zétényi Zsolt, jogász, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi elnöke, Osztie Zoltán, teológus, Budapest-​Belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia plébánosa, Magyar-Zsolnay Attila, alkotmányjogász, Wittner Mária, politikus, ’56-os szabadságharcos és Borvendég Zsuzsa, történész, jogász

„Döntsön a nép, legyen munkánk eredménye, hogy a politikusi hamvaikból feltámadt
bűnösök végleg eltűnjenek az országgyűlés szent házából. Féltve őrzött demokráciánk biztosítsa a választók igényének megfelelő, valódi pártpluralitást, a kínált sokszínűséget, és az identitások önálló megmérettetését” - mutatott rá Csizmadia.

A vállalása szerint a bizottság „eredeti iratok, vizsgálatok és élő tanuk visszaemlékezéseivel” teszi világossá, hogy „a bolsevik, kommunista, kádári kor letéteményeseinek utódjai mit sem változtak, sőt, egyesülve a szélsőjobbal, a liberálfasizmus gonosz ideológiáját államterror formájában akarnák hazánk polgárainak nyakába akasztani”.

Csizmadia végezetül bemutatta az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 2008-2009-es vaskos vizsgálati jelentését, amely világossá tette a Gyurcsány-kormány alkalmatlanságát és felér egy végeláthatatlan bűnlajstrommal.


 


 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom