Belföld
Selmeczi: A gyermekek védelméből nem engedünk!

„Egy gyermek szexuális nevelése, terelgetése kizárólag a szülő dolga és joga, nem szabad engedni a lobbiszervezetek befolyásolásának” - szögezte le Selmeczi Gabriella.
A lap online felületén megjelent írás szerint a kormánypárti politikus ezt azzal kapcsolatban mondta, „a napokban Soros-szervezetek tiltakozásukat fejezték ki amiatt, hogy az iskolai szexuális felvilágosítás a továbbiakban nem irányulhat a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére”.
A frakcióvezető-helyettes aggasztónak nevezte, hogy a gyermekek sok olyan tartalomhoz hozzáférnek, ami nem az életkoruknak megfelelő.
„Ezt nem engedhetjük, ezeknek a 18 éven felüli témáknak semmi keresnivalójuk nincs a gyerekszobában” - jelentette ki.
Selmeczi Gabriella kitért arra is, hogy a törvénymódosításban szó sincs a felnőttekről, az a kiskorúakat védi, ezért gyermekvédelmi törvény.