Belföld
Exkommunista, ex-SZDSZ-es tanácsadó a hatmilliós Jakab Péter királycsinálója
Radnai László segítségével lettek a jobbikosok az egykori nemzeti radikálisokból elvhű gyurcsányisták

Amint arra a Kontra.hu portál felhívta a figyelmet, Radnai László 2016 környékén bukkant fel újra a Jobbik háza táján. A párt korábbi radikális szárnya, például Toroczkai László volt elnökjelölt tisztújító kongresszuson elmondott beszédében „műanyag táblákra rajzolgató” marketingmenedzserként jellemezte Radnai Lászlót, akinek – véleménye szerint – komoly felelőssége volt a mozgalom 2018-as választási vereségben.
Amint azt a portál kiemeli, az exkommunista, ex-SZDSZ-es tanácsadó nevét Toroczkai elnökjelölti beszédében hallhatták először a párttagok, még a középvezetők, frakciótagok sem tudtak arról, hogy Radnai nekik dolgozik. Arra egyébként ma sincs válasz, hogyan került a tanácsadó Vona Gáborék közelébe, bár egyes lapinformációk szerint Radnait a párt korábbi mecénása, Simicska Lajos jobbkeze, Fonyó Károly ajánlotta be Vonának.
Akkoriban az exelnök által elindított hiteltelen néppártosodási folyamat még nem terelte át teljesen baloldalra a Jobbikot, 2018-ig többségben voltak a nemzeti radikálisok a vezetői apparátusban (javarászt ők alapították meg a Mi Hazánk Mozgalmat – a szerk.), külön is indultak a voksolásokon. Csakhogy Sneider Tamás pártelnök megbuktatását követően a Jobbik élére Jakab Péter került, aki azután teljes egészében átadta a pártot Gyurcsány köreinek.
Radnai László egyébként a rendszerváltás előtt a Chemolimpexnél dolgozott, vagyis egy olyan szervezetnél futott be látványos karriert, amit a szovjet és magyar titkosszolgálatok évtizedeken át használtak kémtevékenységre. Üzleti karrierjét és kapcsolati tőkéjét tehát 1989 előtt megalapozta, a rendszerváltást követően már dúsgazdag vállalkozóként jelenhetett meg a politikai világ környékén, mint jeleztük: előbb az SZDSZ-nél, majd 2003 és 2016 környékén a Jobbiknál. Radnai ezt követően végezte a dolgát: balkompatibilissá tette a Jobbikot, ezzel egyidejűleg pedig felemelte Jakab Pétert. w