Belföld

Kásler Miklós: Az értékrendünket hetven éven keresztül idegen érdekek uralták

Harminc évvel ezelőtt a rendszerváltoztatással lehetőséget kapott Magyarország arra, hogy „az értékeket kiegyenlítse”, mert az értékrendjét hetven éven keresztül idegen érdekek uralták, amelyek kisajátították a cselekvés lehetőségét - mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton, Gödön.

Kásler Miklós a Platthy György-emlékkonferencia és Magyar Örökség Nevelési Konferencia megnyitóján arról beszélt, hogy az elmúlt években észrevehető volt, hogy a nemzeti értékek és a kozmopolita, internacionalista értékek között arányosság kezd beállni. Hozzátette, ez tapasztalható a kultúrában és az oktatásban is.

Elmondta, mostanra értek el oda, hogy a Nemzeti alaptantervet (Nat) az első variációja után elkezdték újraírni és a legújabb archeogenetikai vizsgálatok eredményeivel a honfoglalás időszakának a környékét másképpen lehet már interpretálni.

A miniszter kitért arra, hogy amennyiben azt akarjuk megvizsgálni, hogyan alakult ki a mai magyar nemzet, akkor az őstörténet felé kell fordulni.

Hozzátette, hogy a sztyeppei birodalmak időszakában is volt néhány alapvető összetartó erő, amely létrehozta a birodalmakat, ilyen volt a szuverenitás, az integritás vágya, a függetlenség megőrzése és az ősök tisztelete is.

Kapcsolódó írásaink