Belföld
Nincs helye relativizálásnak pedofil bűntettek esetében

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) már tavaly júniusban kezdeményezte, hogy szigorítsanak a pedofil bűncselekmények büntetési tételein, ezért kifejezetten üdvözöljük az erre irányuló javaslatot – reagált lapunk megkeresésére a szervezet a Fidesz által beterjesztett törvénycsomagra, melyet ma kezdenek tárgyalni. Kifejtették: a NOE alapértékeiből következik az a társadalom döntő részének támogatását is bíró igény, hogy a gyermekek elleni szexuális abúzusokkal szemben a törvény is zéró toleranciát hirdessen.
Aki a gyermekeknek képes ártani, aki perverz vágyai tárgyává tesz egy gyermeket, az minimális toleranciára sem számíthat egy működőképes társadalomban – fogalmaztak. A szigorítás egyértelművé teszi: nincs helye semmiféle relativizálásnak az ilyen bűntettek tekintetében. „Ne feledjük, hogy a pedofília összefoglaló elnevezés: bízunk benne, hogy mindazok, akik részt vesznek benne (filmesek, terjesztők, csábítók, zsarolók, szervezők, emberkereskedők) szintén az eddigieknél jelentősen súlyosabb következményekkel számolhatnak majd. Mindettől azt reméljük, hogy megnő a szabályozás elrettentő ereje, mind a pedofilok, mind az őket kiszolgáló bűnözők irányában” – írta a NOE.
Bíznak abban is, hogy növekszik az igazságszolgáltatásba vetett bizalom. Különösen abban reménykednek, hogy nő a szülők biztonságérzete, mert nincs nagyobb fájdalom, mint védtelennek tudni gyermekeinket. A törvényi szigorítás mellett szükség van a megelőzés fokozására, a szülők és a gyermekek felvilágosítására, az óvodai, iskolai és a gyermekvédelmi szakemberek nagyobb számban történő felkészítésére, illetve az abúzuson átesett gyermekek pszichológiai támogatására is azért, hogy egészséges felnőttként élhessenek – tette hozzá válaszában a szervezet. Szerintük minden további lépésnek az alapja a törvényi szigorítás, mert a jogszabály norma, amely kifejezi, hogy az adott társadalom mit gondol egy adott kérdésről. A várható szigorítás révén azt mondjuk mindannyian: semmilyen körülmények között nem tűrjük, hogy bántalmazzák gyermekeinket, vagy hasznot húzzanak belőlük – szögezte le a NOE.
Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke kijelentette: alapvetően helyesnek tartják, ha a pedofíliát a jövőben szigorúbban büntetik, mint ahogy több országban szigorították az ilyen jogszabályokat. Csekeő Borbála, a Kék Vonal szakmai vezetője közölte, a gyerekek bármilyen bántalmazása, kihasználása, szexuális abúzusa ellen fellépni, az ilyen eseteket megelőzni és megfelelően szankcionálni fontos cél, ugyanakkor a pedofília és a gyerekekkel szembeni szexuális bántalmazás közé nem lehet egyenlőséget tenni, a szexuális bántalmazásokat elkövetők nem minden esetben diagnosztizálhatók pedofíliával. Kérdésünkre elmondta, hogy tavaly a gyermekek 206 alkalommal kérték a segítségüket szexuális bántalmazás miatt.