Belföld
„Hosszú volt a várakozás, de újjáéledt bennünk a remény, hogy tanúságot tehetünk hitünkről”
Élő Rózsafüzér Budapest körül
Szentbeszédében a főpásztor elmondta: Krisztus a saját küldetésének folytatását bízza az egyházra, de a küldetést „nem magára hagyott embereknek adja”, hanem erőt ígér a magasságból, a Szentlelket. Ez az erő lesz az, amely hatásossá teszi az evangélium hirdetését, amely képessé teszi az embert arra, hogy a reménytelenség, a bizalmatlanság, a gyűlölet légkörében is a szeretet példáját tudja mutatni a többiek számára, amely képessé teszi az embert, hogy hatékony őrzője és hirdetője legyen ennek az örömhírnek – fogalmazott.
A szombati zarándoklatra utalva elmondta: az Élő Rózsafüzér során hazánkért és Budapestért imádkoztunk, amelyről eszünkbe juthat az Eucharisztikus Kongresszusért végzett ima, ennek végén ugyanis azt kérjük, hogy „ez a nagy esemény fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására váljon”. Erdő Péter fölidézte: hosszú volt a várakozás, de újjáéledt bennünk a reménység, hogy idén szeptemberben mégis együtt ünnepelhetünk, tanúságot tehetünk hitünkről és reménységünkről.
Ne hagyjuk abba az imát, mert egész életünk a Gondviselés kezében van – buzdított, hozzátéve, hogy ezzel az örömmel és bizalommal adjunk hálát Urunk mennybemenetelének ünnepéért, és kérjük, hogy érezzük át mindig, itt maradt, itt van jelen közöttünk erejével és szeretetével.