Belföld

Átverés a 99 mozgalom kezdeményezése

Hétértékelő. Amerikai mintát követve, de Magyarországon már többször is elbukó módon próbál csapatot építeni a miniszterelnök-jelöltnek bejelentkező főpolgármester

Karácsony Gergely uralta a héten a belpolitikai teret, hiszen a nagy ívűnek gondolt, de botrányosra sikerült Economist-interjút követően lejáratódása ellenére a főpolgármester bejelentkezett a baloldali miniszterelnök-jelölti előválasztásra. Kiszelly Zoltán politológus szerint a baloldali szavazókat ezzel igyekeznek megnyugtatni.

A brit Economistban modortalanul felvetett, a kettejük közötti termetbeli különbségre utaló megjegyzés egy megtervezett kommunikáció tudatos eleme Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány politikai elemzések központjának igazgatója szerint. „Nem véletlen, hogy az európai szempontból kiemelten fontos brüsszeli rovatban jelent meg a cikk. Szépen felépítették.

Fel sem vetődött, hogy neki először a baloldalon belül kell nyernie, és Dobrev Klárával versenyez, hanem egy Orbán Viktorral szembeni összevetésre hegyezték ki az írást” – értékelt a politikai elemző, aki azt is hangsúlyozta, hogy a nyelvtudás hiánya kínos ugyan, de a baloldali buborékot ez érdemben nem zavarja. A politológus úgy érzi, hogy ennél lényegesen nagyobbat szólhat a PhD-jéről szóló hazugság.

„A Gyurcsány-show része, hogy éppen most és éppen így történt meg a bejelentés – jegyezte meg Kiszelly Zoltán. – Nem véletlen a feltűnő átfedés Karácsony Gergely gondolatai és Joe Biden szavai között, gyaníthatóan az amerikai elnök beszédét lefordították magyarra. Karácsony látható esetlensége, dadogása is az amerikai elnökére hasonlított.

A főpolgármester által bejelentett »99 mozgalom« is amerikai, a We are the 99 percent mintájára született, ami egyfajta Wall Street elleni lázadás volt. Azt azonban nem szabad elfeledni, hogy itthon nem ez az első próbálkozás, Márki-Zay Kossuth-körei, a Momentum Cselekvés-körei éppúgy hamvába holtak, mint korábban Bajnai Haza és haladás mozgalma” – emlékeztetett a politológus.

Karácsony Gergely új mozgalmát annak beismeréseként értékelte Kiszelly Zoltán, hogy nem elegendő a baloldali bázis, és ezzel a kezdeményezéssel baloldalon túli szavazókat is igyekeznek megnyerni. „Nagy átverés ez a kezdeményezés, mert a globalizáció veszteseit akarják megszólítani úgy, hogy közben éppen a globalizáció nyerteseit képviselik.

Soros Györgynek és a hozzá hasonló spekulánsoknak, nagytőkéseknek az érdekében akarják megragadni a hatalmat, az ország irányítását” – fogalmazott a politikai elemző, és egyúttal emlékeztetett a 2002 után történtekre, amikor például az Otthonteremtési támogatást kicserélték a devizahitelekre, amely aztán teljesen kiszolgáltatottá tette a hazai társadalmat.

„A mozgalom elindítása jól mutatja, miként küzdenek az elmúlással a baloldali szervezetek, hiszen ez olyan bázist teremthet a választás után Karácsony számára, amely túlélést biztosíthat Gyurcsány Ferenccel szemben, aki nem érdekelt abban, hogy hét-nyolc párt működjön a baloldalon” – fogalmazott, majd hozzátette, a közhelyeken túl valódi programja Karácsonynak sincs, de nem is lesz, mert az indulókat kizárólag a hatalom megszerzése érdekli.

A jelöltek gondosan kímélik egymást, a választás látszatát keltik a szavazóikban, akik meg kell elégedjenek ennyivel, mert az egyéni körzetek jelöltjeiről a legtöbb esetben a füstös, sötét szobák mélyén döntenek majd. Karácsony megjelenésével lényegében kétszereplősre szűkült a versengés, a főpolgármesterre és Dobrev Klárára, a többiek pedig a harmadik helyért küzdenek, ami ugyanakkor jó alkupozíciót jelent önmaguk és pártjaik számára a közös listán, amikor valaki javára visszalépnek.

Kiszelly Zoltán ismételten emlékeztetett, hogy Gyurcsánynak valójában lényegtelen, ki lesz a közös baloldali miniszterelnök-jelölt – a győztest később Medgyessy Péterhez hasonlóan megpuccsolhatják –, sokkal fontosabb számára a mandátumok többségének megszerzése.

Kapcsolódó írásaink

Megkezdődött a baloldalon a mezőnytisztítás

ĀHétértékelő. Dobrev Klára indításának bejelentésével a DK Karácsonyt szeretné „kiugratni a bokorból”, aki nem lebegtetheti már sokáig a döntést, különben lemarad a kampányban