Belföld
Nagy a titkolózás a Bubi csúszásáról és a költségekről
Karácsony Gergely kínos kerékpáros kudarca

A Bubi hivatalos honlapján sokáig azt hirdették: „A közbringarendszer téli álomra megy, és tavasszal vadonatúj bringákkal, felhasználóbarát mobilalkalmazással, többszintű árazással és rugalmasabb használati feltételekkel megújulva tér vissza.” A tavaszt azonban lazán értelmezték, mert már az eredeti tervek szerint is április 1-jével indulhatott volna a budapesti adófizetők számára megdráguló rendszer.
Egyelőre nagy a titkolózás, csak annyit lehet tudni, hogy a megújuló rendszer drágább lesz a korábbinál – jelentette ki lapunknak Ughy Attila, a Fidesz fővárosi képviselője. Hozzátette, valamivel kisebb lesz a rendszer kiépítésének teljes költsége, mint a régi volt, de kétezer helyett csak ezerkétszáz kerékpárt lehet majd elérni, így összességében többe kerül a projekt a fővárosnak.
A rendkívüli jogrend idején szinte mindenben egy személyben döntő Karácsony Gergely azonban sem a költségekről, sem a csúszás okairól nem tájékoztatja a képviselőket, helyette a hét elején a közösségi oldalán büszkélkedett a kerékpárok és a működtetést biztosító rendszer teszteléséről, valamint azt ígérte, amennyiben hét napon keresztül hibátlanul működik a Bubi, ismét igénybe lehet venni a kerékpárokat.
A tények azonban komoly hibákra utalnak, hiszen márciusban még azt írták, hogy húsvétot követően kezdődhet el a tesztelés, amely azonban csak április 15-én indult. Akkor az „éles” indulás feltételének még csak többnapos hibamentes működést szabtak, ám ilyen az elmúlt négy hétben még nem következhetett be. Valószínűleg ezért igyekezett valami biztatót sugallni Karácsony.
Szerettük volna megtudni a fővárosi önkormányzattól, mi a csúszás valódi oka, milyen problémák, illetve milyen többletköltségek merültek fel, ám lapzártánkig nem kaptunk választ.