Belföld
Patthelyzet Zalaszentgróton
Egyelőre nem fizet a DK-s önkormányzat Czeglédy Csaba és társa ügyvédi irodájának, az uzsorakötbérrel sújtott vállalkozó pedig kijelentette, nem ijed meg a fenyegetéstől

Uzsorakötbérrel lehetetlenítettek el egy vállalkozót Zalaszentgróton címmel számoltunk be arról az ügyről, amelyben Zalaszentgrót DK-s polgármestere, Baracskai József Czeglédy Csaba ügyvédi irodáját bízta meg egy helyi vállalkozóval szembeni jogvitában. Az ügy lényege, hogy az önkormányzat eladott egy területet a Két Tarbuza Kft.-nek olyan feltétellel, hogy a vállalkozó ezen a területen egy tizenhét lakásos társasházat épít, egy üzlethelyiséggel és nyolc garázzsal.
Az önkormányzat azonban csúszásra hivatkozva fölmondta a szerződést, majd félmilliárd forint kötbér fejében felajánlotta a vállalkozónak, hogy ennek megfizetése esetén nem áll el a szerződéstől. A vállalkozó ebbe nem ment bele, az addig elvégzett munkákról benyújtotta a számláit, elszámolásait 42 millió forint értékben, ám az önkormányzat azt közölte vele, hogy csupán kétmillió forintot hajlandó megtéríteni a vállalkozó költségeiből.
Baracskai József polgármester 2020 nyarán a különleges jogrend elmúltával, a képviselő-testület háta mögött kötött szerződést Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával, már azt követően, hogy a Gyurcsány család és a DK ügyvédjével szemben költségvetési csalás miatt vádat emeltek, de még az előtt, hogy a szombathelyi politikus ügyvédi kamarai tagságát a Vas megyei Ügyvédi Kamara felfüggesztette.
A polgármester a városi lapban, a Zalatájban azt nyilatkozta, hogy ő nem Czeglédyvel szerződött, hanem Fodor Tímeával, aki Czeglédy Csaba társa a Czeglédy és társa ügyvédi irodában, s azt is hozzátette, bár a szerződés húszezer forintos óradíjat tartalmaz, egyelőre semmit nem fizettek ki az irodának. Tarbuza Attilát egyébiránt 2020. október közepén személyesen Czeglédy kereste fel a telephelyén.
A vállalkozó lapunknak azt mondta, ő a számláit benyújtotta, de a polgármester a helyi lapban arról beszélt, hogy a vállalkozó nem tett eleget az önkormányzat felszólításának. Tarbuza lapunkkal közölte, az ingatlanon felépítendő tizenhét társasházi lakás forgalmi értéke együttesen 420–450 millió forint, együtt sem éri el azt az ötszázmillió forintos kötbérigényt, amit az önkormányzat kért tőle a beruházás folytatásáért. A Czeglédy ügyvédi iroda „sajnálatos büntetőjogi vetületről” írt a vállalkozónak eljuttatott levelében, de Tarbuza kijelentette: nem ijed meg a fenyegetéstől. A DK-s polgármester a 2019-es önkormányzati választáson a Szentgrót Most nevet viselő szervezet képviseletében függetlenként indult.
Czeglédy polgári engedetlenségre buzdít
A kvízmester Vágó István, Dobrev Klára, a párt miniszterelnök-jelöltje és Arató Gergely frakcióvezető-helyettes után hétfőn Czeglédy Csabát, a DK szombathelyi országgyűlési képviselőjelöltjét, a párt és a Gyurcsány-család kamarai tagságában felfüggesztett házi ügyvédjét vetette be a DK a lakosságnak, a keleti vakcinák eltávolítása ügyében.
A büntetőeljárások alatt álló Czeglédy a koronavírus-járvány elhúzása érdekében a Facebookon osztott meg egy bejegyzést, amelyben a védettségi igazolványt és az oltásokat kérdőjelezte meg, és polgári engedetlenségre buzdította a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezőket. Czeglédy útmutatást adott ahhoz, miként lehet jogsértésnek beállítani azt, ha valakit nem engednek be egy étterembe, mert nem rendelkezik védettségi igazolvánnyal. Sőt, elkészített egy kérelemmintát is a tervéhez.
(BK)