Belföld

Pozsonyi Ádám: „Várom az oltást, szeretnék végre kiszabadulni a karanténból!”

Vakcinainfó

„Fontos, hogy minél többen megkapják az oltást, mert aki nem él a lehetőséggel, nagyon megbetegedhet, vagy még annál is rosszabb dolog történhet vele” – mondta a Magyar Hírlapnak Pozsonyi Ádám.

Pozsonyi Ádám: „Várom az oltást, szeretnék végre kiszabadulni a karanténból!”
Pozsonyi Ádám
Fotó: MH

Az író szerint minden elveszített élet – az egyéni drámán túl – a nemzet számára is tragédia. „Magyar emberként, aki abban reménykedik, hogy előbb-utóbb újra benépesítjük a Kárpát-medencét, úgy gondolom, hogy minden veszteség számít.

Másrészt egyéni, önző szempontok miatt is lényegesnek tartom az oltást: szeretnék kiszabadulni végre a karanténból, elmenni sörözni, moziba, szeretnék azokkal a művész barátaimmal találkozni, akikkel terveim vannak, és persze szívesen látnám már az olvasóimat is személyesen” – tette hozzá a publicista, aki interneten küldte el a regisztrációját.

Azóta már arra is rákeresett, hogy szerepel-e a nyilvántartásban, emellett a háziorvosa is megerősítette, hogy rajta van a listán, és hamarosan sorra fog kerülni.

Pozsonyi az oltások közül nem válogatna, bármelyiket elfogadná, amelyeket a magyar hatóságok korábban már engedélyeztek. Ha mégis lenne választási lehetősége, a keleti vakcinák valamelyikét kérné, mert számára azok a legszimpatikusabbak.

Kapcsolódó írásaink