Belföld

Gyurcsány egészségpolitikusa szerint az oltás „kitolás”

Kitolásként értékelte néhány napja Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció (DK) egészségügyi szakpolitikusa, hogy a kormány kínai és orosz vakcinákat küld az önkormányzatoknak. „Ezzel nem az ellenzéki polgármesterekkel tolnak ki, hanem az ott lakó polgárokkal” - mondta Komáromi.

Gyurcsány egészségpolitikusa szerint az oltás „kitolás”
Nem lankad Komáromi Zoltán oltásellenessége
Fotó: Hírtv.hu

A gyurcsányista politikus a HetiTV-nek adott nyilatkozatában beszélt erről, ismét durván támadva az orosz és a kínai vakcinákat.

Már a nyilatkozat kezdetén szóba kerültek a keleti oltások, amelyekről a DK-s egészségügyi politikus ezúttal is végig derogálóan beszélt. Amikor azzal dicsekedett, hogy milyen sok embert beoltott, fontosnak tartotta kiemelni, hogy ezt „olyan körülmények között” sikerült teljesítenie, hogy „jobbára csak” orosz és kínai vakcinákat kapott. Azt ugyanakkor - gondolatmenetéből kifolyólag - kénytelen volt elismerni, hogy betegei elfogadták mind a Szputnyikot, mind a Sinopharmot, tudatta az origo.hu.

Komáromi azt is mondta, a kormány úgy próbál meg „kitolni” a baloldali vezetésű önkormányzatokkal, hogy orosz és kínai vakcinákat küld nekik. Magyarán, a baloldali párt, a DK egészségügyi politikusa „kitolásként” értékeli az orosz és a kínai oltóanyagokat.

Mindez teljes mértékben összhangban van a baloldal oltásellenes kampányával, hiszen nemrég Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese fogalmazott úgy, hogy a kormány megpróbálja rátukmálni a magyarokra a Sinpoharmot.

Az erzsébetvárosiak egyébként az átlagosnál is többször hallgathatják Komáromi Zoltán helyzetértékelését. A baloldali politikus legutóbb egy online lakossági fórumon bírálta a kínai vakcinát. Mint ismert, a DK egészségügyi szakpolitikusa korábban azt nyilatkozta, hogy bizonyos oltásoknál még a koronavírus is jobb. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a kijelentés miatt etikai eljárást helyezett kilátásba.

Kapcsolódó írásaink