Belföld

Ötpontos megállapodás született a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén

Ötpontos megállapodás született a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) csütörtöki ülésén a kormány és a főváros között, ezek között szerepel, hogy a kabinet és az önkormányzat egyeztet majd az európai uniós fejlesztési források budapesti felhasználásáról.

Az FKT ülése után Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes tartott sajtótájékoztatót.

Fürjes Balázs közölte, öt nagyobb kérdésben tudtak megállapodni. Ezek között szerepel, hogy a fővárossal közös munkacsoportot hoznak létre az uniós fejlesztési források budapesti felhasználásának egyeztetésére, és a megbeszélések eredményeként határozza majd meg a kormány a fejlesztési pénzekre vonatkozó elképzeléseket.

A kormány mintegy 3000 milliárd forintban határozta meg azt az összeget, amelyet a következő uniós ciklus fejlesztési forrásaiból döntően Budapesten, kisebb részben pedig az agglomerációban javasolnak elkölteni - mondta az államtitkár, kiemelve, a brüsszeli szabályok szerint csak 80 milliárd forint jutna Budapestnek.

A források felhasználásának területei közé sorolta a fővárosi egészségügy, a közlekedés, a zöld infrastruktúra, valamint az egyetemek fejlesztését.

Fürjes Balázs elmondta, megegyeztek abban is, hogy az Egészséges Budapest Program idei 42 milliárdos költségvetéséből 10 milliárdot a kormány a kerületi önkormányzatoknak ad át, rendelők építésére, felújítására, egészségügyi eszközök beszerzésére.

A pénz szétosztására a főpolgármester tesz javaslatot - közölte, hozzátéve, hogy a forrásból 75 százalékban ellenzéki vezetésű kerületi önkormányzatok részesülnek.

Fürjes Balázs elmondta, a tanácsban megegyeztek a zöldfejlesztések programjáról is.

A kormányzat hamarosan elfogadja a Budapest zöldítéséről szóló programot, amellyel öt év alatt 39 fővárosi és agglomerációs, összesen 2500 nagypályás focipályánál is nagyobb területen valósítanának meg zöldfejlesztést - közölte, hozzátéve, hogy összehangolják a fővárosi és a kormányzati zöldfejlesztési programokat.

Az államtitkár elmondta azt is: három budapesti nagyfejlesztés finanszírozását és megvalósítását magára vállalja a kormány, és ezen fejlesztéseknél minden részletkérdésben megegyeztek.

Így arról, hogy milyen munkamegosztásban, milyen ütemezéssel valósítja meg a kormányzat a pesti alsó rakpart Margit híd és Fővám tér közötti szakaszának komplex megújítását, a budai fonódó villamoshálózat déli meghosszabbítását, valamint a kelenföldi buszpályaudvar bővítését, ahol további P+R kapacitásokat is építenek majd - mondta el.

Fürjes Balázs közölte, az ülésen megállapodtak abban is, hogy a főváros támogatja a budapesti agglomerációs vasúti stratégiát.

A Galvani híd, a Városmajor és a Városliget kérdésében nem tudtak egyetértésre jutni - tudatta az államtitkár.

A kormányzat várja, hogy a főváros „egyértelműen elkötelezze magát a Galvani híd megépítése mellett” - jelentette ki, hozzátéve, ha városvezetés nem támogatja, akkor nem épül meg a híd.

A Városmajor megújításával kapcsolatban Fürjes Balázs tájékoztatása szerint egy részletkérdésben van véleménykülönbség. A kormány az érintett XII. kerület polgármesterével közösen azt javasolja, hogy a fővárosi fenntartású Városmajori Szabadtéri Színpadnak keressenek más helyet.

Közölte, a Városliget ügyében a kormányzat javasolta, hogy hozzanak létre egy munkacsoportot az FKT keretein belül a vitás kérdések megtárgyalására, de erről nem sikerült megegyezniük.

Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes sikernek nevezte, hogy megállapodás született a közös munkacsoport létrehozásáról. Ugyanakkor szerinte „az lenne a normalitás”, hogy a források elosztásáról egyeztethetnek.

Elmondta, „indító javaslataik” között szerepel a villamoshálózat összekötése a Deák tér és Lehet tér között, valamint Újpalota kötöttpályás kapcsolatának kialakítása, de javaslatot tettek járműbeszerzésekre és további 230 milliárd forint felhasználására is. A javaslataik - az első számítások szerint - nem kerülnek többe 300 milliárd forintnál - jegyezte meg Kiss Ambrus.

Az egészségügy fejlesztésére szánt forrásban szerepel a főváros előző évben elkezdett CT-MR-programja is. Ennek lényege, hogy az érintettek hét napon belül diagnosztikához jussanak - emlékeztetett a főpolgármester-helyettes. Közölte, a főváros zöldfejlesztési tervét várhatóan a jövő héten elfogadják.

Kiss Ambrus a Galvani híddal összefüggésben arról beszélt, hogy az érintett kerületek vezetését be kell vonni az ügybe, és a főváros azon úthálózat nyomvonalát tudja majd támogatni, amelyről a kerületek megegyeznek.

A Városmajori Szabadtári Színpad javasolt elköltöztetésére reagálva azt mondta: a kérdésben óvatosnak kell lenni, „egy kulturális intézmény megszüntetése nem játék”. Csak nagyon biztos alapokon álló megállapodást lehet kötni arra, hogyan alakuljon át a Városmajor - tette hozzá Kiss Ambrus.

Kérdésekre válaszolva Fürjes Balázs elmondta, az említett három átvállalt budapesti fejlesztés 75 milliárd forintból valósulhat majd meg.

Kapcsolódó írásaink