Egyetlen hajléktalannak sem kellett télen az utcán éjszakáznia

– Beköszöntött a tavasz, ami különösen a fedél nélkül élő embereknek igazán jó hír. Az ő szemszögükből vizsgálva miként alakult a mögöttünk hagyott tél?

– A legfontosabb, hogy Magyarországon senkinek nem kellett az utcán töltenie az éjszakáit. Mindig volt és lesz elegendő férőhely a szálláshelyeken. A jelenlegi kihasználtsági adatok szerint Budapesten a férőhelyek huszonhat, vidéken huszonegy százaléka szabad.

– Minek köszönhető ez?

– Amikor bevezettük az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalmát 2018-ban, nagymértékű fejlesztés történt a hajléktalanellátó-rendszerben. A korábbi kilenchez képest ma csaknem tizenkétmilliárd forintot költünk évente a szektorra. Bár az önkormányzatok civil és egyházi szervezetekkel együttműködve szervezik a fedél nélküliek ellátását, az állam ott áll a helyhatóságok mögött és biztosítja a forrást. Az elmúlt évek plusz lehetőségeinek is köszönhetően nem került senki méltatlan és veszélyes helyzetbe.

– A tél folyamán kétszer is el kellett rendelniük a vörös kód riasztást a rendkívüli hideg miatt.

– A vörös kód egyben figyelemfelkeltés is, hogy mindenki segítse az utcai szolgálatokat, hogy ne kerüljön veszélybe senkinek az élete. Az első esetben kétszázharminckilenc bejelentés érkezett a diszpécserszolgálathoz, a második alkalommal nyolcszáztizenöt. Utóbbi öt nap során a krízisautóknak több mint háromszáz esetben kellett kivonulnia veszélyben lévő emberhez.

– A számokból úgy tűnik, a társadalom figyelt az utcán élőkre.

– Itt nemcsak olyan bejelentésekre kell gondolni, hogy egy hajléktalan ember az utcán fekszik, hanem olyan helyzetekre, amikor a rendkívüli hideg miatt valaki nem ér haza, bajba kerül, vagy a szomszédok nem hagyják, hogy a valaki kihűljön otthonában.

– Helyben vagyunk. A Magyar Szociális Fórum – „egészségügyi forrásokra” hivatkozva – azt állította, hogy a télen százhuszonegy ember fagyott meg a szabad ég alatt vagy otthonában.

– Az említett szervezet – amely egyébként a Birosag.hu oldalon fellelhető civil szervezetek névjegyzékében nem szerepel – adatai­val évek óta borzolja a kedélyeket. Közléseik semmilyen tekintetben nem hitelesek, fiktív mivoltából adódóan pedig nem is rendelkezhet valid adatokkal.

– Hogyan tudta a kormány segíteni a hajléktalan embereket a koronavírus-járvány idején?

– Külön figyeltünk e sérülékeny csoportra, év elején ezért egy pályázatot is kiírtunk e célra mintegy százharmincötmillió forint értékben. Látjuk, hogy nagy rá az igény, ezért elképzelhető, hogy további forrásokat is átcsoportosítunk, aminek a segítségével bővíthetők, korszerűsíthetők a szálláshelyek, eszközöket lehet beszerezni. Így a következő télen még felkészültebbek lehetnek az ellátó szervezetek.

– Tapasztalataik szerint a bentlakásos otthonok lakói, munkatársai hogyan viselik a hosszú ideje tartó bezártságot?

– Ahogy a teljes társadalomnak, úgy a bentlakásos intézmények lakóinak, dolgozóinak is nehéz ez az időszak. Mivel az otthonok lakói a legveszélyeztetettebb célcsoport, ezért már a járvány elején olyan tisztifőorvosi határozatok születtek, amelyek tiltották a kijárást, a látogatást. Ahogy mutálódott a vírus, úgy változtak a szabályok. Rengeteg helyen jártam az országban, láttam, hogy az intézmények fegyelmezetten, a szabályokat betartva működtek.

– Mi arról a véleménye, hogy Szél Bernadett független parlamenti képviselő a harmadik hullám közepén azt kérte Müller Cecília, országos tiszti főorvostól, hogy a gyermekotthonok lakói találkozhassanak hozzátartozóikkal?

– A képviselőasszony sokszor került már a fogadatlan prókátor szerepébe, s különböző javaslatokkal állt elő. A hangulatkeltés sosem állt tőle távol, így az említett esetben sem. Kezébe jutott egy dokumentum – amit egyébként a szociális államtitkárság napokkal azelőtt tett nyilvánossá –, ám szemmel láthatóan a képviselőasszony nem tudta helyesen értelmezni. Ha valaki figyelmesen elolvassa a határozatot, láthatja, hogy kivételek is találhatók benne, valamint a kapcsolattartásra online módon továbbra is van lehetőség.

Sok jelzést kaptunk azzal kapcsolatban, hogy a koronavírus terjedését megakadályozandó, a gyermekvédelemben a kapcsolattartás során álljunk vissza arra a korlátozási szintre, ami egyébként tavaly tavasszal már működött. A gyermekotthonokban és a nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek esetében a nevelőszülő és a gyermekotthon dolgozója is ki van téve a veszélyeknek. Egyébként pedig ezek a gyermekek azért kerültek ki a családjukból, mert elhanyagolták, bántalmazták őket. Azért ezt ne úgy képzelje el senki, hogy a gyermeket az állam galád módon, ok nélkül elszakítja, elzárja a családjától. Nekünk az a felelősségünk, hogy a bajba került gyereket segítsük, és a járvány közben is biztonságban legyen.

– Idevág, hogy február elején korábban nem tapasztalt lépésre szánta el magát a tárca: feljelentette a 24.hu-t, mert a lap az Emmi fenntartásában működő kalocsai gyermekotthonnal kapcsolatban a minisztérium szerint valótlan híreket tett közzé. Mi volt az utolsó csepp a pohárban?

– Legyen egy határa a gátlástalan, vad liberalizmusnak! Úgy látjuk, a gyermekvédelemben élők és dolgozók szinte teljesen védtelenek az ellenzéki rágalmakkal szemben A kiindulópont az, hogy a gyermekvédelemben, a szociális területen zérótolerancia van minden bántalmazással szemben. Ennek betartatásáért mindent megteszünk. Ha valakinek tudomása van ilyen esetről, ezúton is kérem, tegyen feljelentést! Egyet azonban senki nem tehet meg: hogy tendenciózusan ellehetetleníti a dolgozók munkáját.

A kalocsai intézmény – amelynek kapcsán születtek a cikkek – dolgozói nem tudnak úgy bemenni egy boltba, hogy ne méregetnék őket ferde szemmel. Holott olyan gyerekekre vigyáznak, akik pszichésen a leginkább terheltek, akikről sok esetben a családjuk lemondott, kivetette, olykor bűnelkövetők is. Őket nevelni nem egyszerű feladat, akadtak olyanok, akik e nehéz feladat során megbicsaklottak.

– Ért valakit ilyen magatartás miatt felelősségre vonás mostanában?

– Az elmúlt kilenc évben hét embertől köszöntünk el.

– Akkor a kalocsai speciális gyermekotthonban nem történtek súlyos bántalmazások, megalázások? Nem olyan pap végzi a gyermekek hittanoktatását és lelki gondozását, akivel szemben egy fiatal fiú molesztálása kapcsán egyházi eljárás indult?

– Nincsenek megalapozott, bizonyítékokkal alátámasztott vádak a 24.hu cikkeiben, lebegtetett vádaskodások szerepelnek benne, ezért is tettünk feljelentést. Azt kértük a bíróságtól, állapítsa meg és szüntesse meg a jogsértést. Ezek a hamis cikkek egyre jók, hogy besározzák a szociális területen dolgozókat, és mindenkit elriasszanak a területtől.

– A közelmúltban jelentette be, hogy szorosabban működik együtt a gyermekvédelem és a rendőrség. Itt várható-e javulás?

– Minden szülő tudja, mivel jár egy gyermek nevelése, a gyermekvédelemben azonban nem erről van szó, mert egy „átlagos” gyermek életénél a gyermekvédelemben élő fiatalok élete tízszer, százszor, ezerszer sérültebb. Ezek a gyerekek sokszor valamilyen bűntény áldozatai lettek. Rajtuk keresztül bizonyos szempontból a társadalom erkölcsi mélységeit is látni, ezért elkerülhetetlen, hogy a rendőrséggel szoros együttműködést alakítsunk ki. A budapesti kooperáció egy olyan meghallgatószobáról szól, ahová bántalmazott gyerekek kerülnek.

A rendkívüli trauma után nagyon fontos, hogy ezek a kicsik ne egy ijesztő, sivár kihallgató szobában beszéljenek arról, mi történt velük. Rendőrségi és gyermekvédelmi szakemberekkel közösen alakítottunk ki olyan teret, ahol a kihallgatással egyidejűleg a gyerekek pszichés terápiája is elkezdődhet. Olyan helyről van szó, amelyben a gyerekek biztonságosabban érzik magukat.

– A gyermekek védelmében a nevelőszülői hálózat is tevékenyen részt vállalhat. Az elmúlt évtizedben hány gyermek került nevelő- és örökbefogadó szülőkhöz?

– A kormányzati szándék világos: a családok megerősítése a legnehezebb helyzetben élő gyermekek esetében is legyen igaz. Miután ők nem a vér szerinti családjukban élnek, ezért a nevelőszülői hálózatot akarjuk minél jobban megszilárdítani. Ma a gyermekvédelemben élő huszonháromezer fiatal kétharmada már nevelőszülőknél nevelkedik. Az elmúlt tíz évben több mint tíz százalékkal nőtt ez az arány.

– Gyarmati Andrea szociológus minapi felmérése szerint az időseket, gyerekeket és fogyatékossággal élőket ellátó szociális dolgozók általában alulfizetett, túlterhelt, középkorú nők. Mennyire fest valós képet a szociális szférában dolgozókról a kutatás?

– Az LMP pártalapítványának megbízásából készült felmérésben csupán ezerháromszáz szociális ágazatban dolgozó vett részt, semmit nem tudunk a kutatás metodikájáról, a válaszadók területi megoszlásáról, ezért kezeljük a helyén a megállapításait. Nyilván a segítő szakma jellemzője, hogy többségében hölgyek dolgoznak benne, ez való igaz, önmagában nem újdonság. Ennek a segítő szakmának a megbecsültsége akkor tud a helyére kerülni, ha a láthatósága a társadalmon belül is megtörténik.

Csak a kormányt számon kérni egy adott szakma megbecsültségével kapcsolatban véleményem szerint azért nem helyén való, mert ennek a területnek a megbecsültségét a társadalomban kell megvizsgálni. Ebben mindenkinek felelőssége van, a dolgozóknak, az önkormányzatoknak, a fenntartóknak, akik a szerződéseket kötik, és mindazoknak, akik rendre csak a negatívumokat látják, láttatják a területen dolgozókról.

– A társadalmi megbecsültségre hat az állam megbecsülése, azaz a szakma megfelelő honorálásával az állam kifejezheti a megbecsülését.

– Az soha nem lehet vita tárgya, hogy az a terület, ahol más emberek életét segítik, próbálják egy rossz állapotból egy jobba eljuttatni, vitán felül értékes. Így azok munkája is, akik e területen dolgoznak. Az ágazatban dolgozók fizetése az elmúlt tíz évben száztíz százalékkal nőtt.

– A lemaradásuk is nagyobb volt.

– A baloldali kormányok idején, 2010 előtt, nyolc év alatt 54 százalékkal nőttek a bérek a szociális szférában. A jobboldali kormányzat ezzel szemben a gazdasági átlagnál nagyobb mértékben növelte a szociális területen dolgozók fizetését, minden évben növeltük a béreket. Hogy a fizetéseket meddig lehet emelni, az függ a költségvetéstől is, de nyilvánvaló, hogy a továbbiakban is ezt az utat kívánjuk járni, szeretnénk a szociális területen dolgozók megbecsülését tovább növelni.

– A közelmúltban felhívta a figyelmet arra, hogy amikor a jelenlegi kormány átvette a kormányrudat, 73 500 forint volt a minimálbér és hárommillió-hétszázezer ember dolgozott, míg napjainkban 167 400 a minimálbér és négy és fél millió ember dolgozik. Minek köszönhető ez a változás?

– Az Orbán-kormány folyamatosan azért küzd, hogy mindenki előre tudjon lépni egyet, legyen mindenkinek jobb, függetlenül attól, hogy a társadalom mely szintjén él. Amióta világ a világ, mindig voltak szegényebb társadalmi rétegek, s mindig találunk majd olyan élethelyzeteket, ahol látható, van még mit javítani. A bő egy évtizeddel ezelőtti állapotokhoz képest nyolcszázezer ember már nem kiszolgáltatott helyzetben él, segélyen tengődés helyett meg tud állni a saját lábán.

– Most akkor nőtt a szegénység az elmúlt tíz évben vagy sem? A GKI Gazdaságkutató Intézet a Policy Agenda adataira alapozva ugyanis olyan elemzést tett közzé, amelyben azt állítják, hogy igen.

– Vegyünk most alapul olyan adatokat, amit nem a magyar kormány vagy különböző hazai szervezetek állítanak elő, hanem az Eurostat. Minden uniós országban az Eurostat algoritmusa szerint mérik, hogy az adott országban milyenek a jövedelmi helyzetek. Eszerint Magyarország 2010-ben a legrosszabbul teljesítő ország volt, a lakosság csaknem negyede élt mélyszegénységben, ma kevesebb mint kilenc százalék. Ez a kormány több mint duplájára emelte a minimálbért, ami azoknak az életét érinti alapvetően, akik kevesebbet keresnek.

Vagyis hazug az az ellenzéki állítás, hogy a kormány nem foglalkozik azokkal, akik alacsony keresetűek. Ehhez jön még az összetett család- és az otthonteremtési támogatás, ami azt akadályozza meg, hogy valaki bejusson abba a szobába, amelynek ajtaján a segély felirat virít. A létminimumszámot a KSH egyébként évek óta tudatosan nem publikálja, mert szakmaiatlan, nem alkalmas arra, hogy betöltsön olyan funkciót, amire ráhúzza a GKI, hogy mennyien élnek szegénységben.

– A megváltozott munkaképességűeknek hálót adna, nem halat. Hogyan képzeljük el azt az úgynevezett gondoskodáspolitikát, amit gyakran emleget?

– A megváltozott munkaképességűeknek egy évtizede csak 18 százaléka dolgozott, ezzel sereghajtók voltunk az unióban, ma 44 százaléka. A dolgozni tudó embereknek nemcsak anyagi biztonságot jelent a munka, hanem a közösséghez tartozás élményét is. Hogy a helyzetüket tovább könnyítsük, eltöröltük a kereseti korlátot, így a megváltozott munkaképességűeknek ma már nem kell dönte­niük a kereset vagy a támogatás között. Ha nem tudjuk elérni, hogy az emberek a saját lábukon álljanak meg, mindig a segély csapdájába fogunk esni.

Ezért van feszítő ellentét a baloldal szociálpolitikája és a jelenlegi kormányzat gondoskodáspolitikája között, az előbbinek ugyanis az a lényege, hogy legyen egy kiszolgáltatott tömeg, amit segélyezéssel sakkban lehet tartani, míg a másiknak a produktivitás, a saját lábra állítás. Az Orbán-kormány a paradigmaváltás mellett döntött, nem segélyekre épülő szociálpolitikát erőltet, hanem próbálja elejét venni annak, hogy az állampolgár olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerüljön, hogy segélyhez folyamodjon. Esélyeket adunk, nem segélyeket, ezt a paradigmaváltást fejezi ki a gondoskodáspolitika kifejezés.