Belföld

Balul sült el a baloldal hecckampánya

Hétértékelő. A rendszeresen ellenzéki megrendeléseket teljesítő Závecz Research decemberhez képest legutóbb már negyedmillióval több Fidesz-szavazót mért – mutatott rá Deák Dániel

Beleégett a hazai baloldalba az „oltásellenes” bélyeg, ahogy korábban a „bevándorláspárti” jelző is – jelentette ki lapunknak Deák Dániel politológus, aki szerint az új európai jobboldal megszervezésére is érdemes figyelni.

Balul sült el a baloldal hecckampánya
Ujhelyi István
Fotó: MH

A baloldali politikusok többször is kikérték maguknak, hogy ők oltásellenesek lennének, mégis többen közülük politikai haszonszerzésből mind a mai napig hecckampányt folytatnak a keleti vakcinákkal szemben – mondta lapunknak Deák Dániel politikai elemző a múlt hét belpolitikai eseményeit értékelve.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője kijelentette, ez a felelőtlen magatartás egyértelműen bizalmatlanságot kelt az oltásokkal szemben, tehát igenis oltásellenes hangulatkeltésnek minősül, hiába tagadják azt.

A politológus érdekesnek nevezte, hogy míg például Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő még mindig nem érti, miért kellett kínai vakcinákat rendelnie Magyarországnak, addig a Gyurcsány Ferenc vezette DK politikusai továbbra is élesen támadják a keleti vakcinákat. Ugyanakkor – folytatta – némely baloldali politikusok száznyolcvan fokos fordulatot vettek, és ma már arról beszélnek, hogy a keleti oltások szintén biztonságosak.

Deák emlékeztetett, ez a pálfordulás ahhoz hasonlít, mint amit a migráció kérdésében tapasztalhattunk a baloldalon: míg 2015-ben ellenezték például a déli határkerítést, a 2018-as választási kampányban néhányan egyenesen azt állították, ők mindig is támogatták annak felépítését.

Az ilyen kommunikációs pálfordulások a politológus szerint általában nem érik el a kívánt hatást, a baloldalra ma már ugyanúgy ráragadt az „oltásellenes” bélyeg, ahogyan a „bevándorláspárti” jelző is. Az elemző rámutatott: ahogyan a bevándorláspárti álláspont hangoztatása is népszerűségcsökkenést eredményezett a baloldali pártok számára, úgy az elmúlt időszakban tapasztalt oltásellenes hecckampány eredményeként is a baloldal népszerűségvesztése várható. Ez már látszik is a közvélemény-kutatásokban – jegyezte meg Deák Dániel –, a rendszeresen baloldali megrendeléseket teljesítő Závecz Research például decemberhez képest legutóbb negyedmillióval több Fidesz-szavazót mért.

Deák hozzátette, tovább ront a baloldal helyzetén, hogy egy egyre demagógabb nagyotmondási verseny indult meg közöttük az előválasztás miatt. A közös listán a helyeket ugyanis az aktuális közvélemény-kutatási eredmények alapján fogják majd szétosztani, így miközben a legelkötelezettebb baloldali szavazókat igyekeznek mozgósítani a sokszor agresszív stílussal, a bizonytalanokat és a pártokhoz kevésbé kötődő választókat elriasztják.

Az elemző felhívta a figyelmet, a baloldal aknamunkája ellenére az oltási hajlandóság folyamatosan növekszik, így várhatóan már a nyár előtt el lehet érni a nyájimmunitást, és Európában az elsők között fel lehet oldani a korlátozásokat. Ez a keleti vakcinák nélkül sokkal később valósulhatna meg – vélekedett –, kizárólag a brüsszeli vakcinabeszerzésekre támaszkodva csak őszig lehetne beoltani a szükséges számú embert.

A járvány elleni küzdelem mellett ezekben a napokban az új európai jobboldal megszervezésére is érdemes figyelni – fogalmazott az elemző –, hiszen Orbán Viktor a lengyel és olasz szövetségeseivel a balra tolódó Európai Néppárt helyett egy új szövetséget hozna tető alá, ami könnyen az egyik legerősebb európai pártcsalád lehet majd az Európai Parlamenten belül. A fő kérdés Deák szerint az, hányan követik a Fideszt az Európai Néppártból.

Kapcsolódó írásaink

Hiteltelen halálkampány

ĀHétértékelő. Fekete-Győr András és Gyurcsány Ferenc egymásra licitálva fenyegeti a másként gondolkodókat – mondta lapunknak Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzője

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom