Belföld
Tarlós István várja a vizsgálatot, semmi kifogása nincs ellene
Feljelentés metróügyben
„Nem tudom, mire várt idáig Gy. Németh Erzsébet. Az sem tudom, mi értelme az általuk felállított vizsgalóbizottságoknak, hiszen egyáltalán nem foglalkoznak sem ezzel az üggyel, sem a Biodómmal, mégis másfél év után most feljelentést tettek a 3-as metró ügyében” – jelentette ki Tarlós István, aki lapunknak nyilatkozva felhívta a figyelmet, hogy korábban Horváth Csaba, Tüttő Kata és az MSZP valamennyi képviselője megszavazta a felújításról szóló fővárosi határozatot, amelynek 2015-ös megerősítésekor Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester is támogatta az előterjesztést.
Arra is emlékeztetett Tarlós István, hogy a 3-as metró infrastruktúra-felújítással együtt tizenegyszer akkora költségű projekt volt, mint a Lánchíd felújítása. Másrészt a BKV az új szerelvények beszerzését 30 milliárd forinttal többre prognosztizálta, mint a felújítást, amit egyébként megfelelő megoldásnak ítéltek. Ezért a kormány határozatot hozott, hogy csak a felújításra ad garanciát, a fővárosnak ugyanis saját forrása nem volt, mert – a volt főpolgármester megfogalmazása szerint – Gy. Németh Erzsébeték 73 milliárd forintos működési adóssággal hagyták hátra a BKV-t 2010-ben.